Basky tanár úr a tesiórák végén szokott nekünk mesélni érdekességekről, tapasztalatairól, emlékeiről. Ezzel felkeltette érdeklődésünket, ezért feltettünk neki néhány személyes kérdést.
1. Már lassan 15 éve a Refiben tanít. Mivel mással foglalkozott eddigi életet során?
40 éve kezdtem dolgozni a Fazekas iskolában. Később a tatai női kézilabda szakosztály edzője lettem, így kerültem a kézilabda világába. A Fazekasban is elkezdtem kézilabdát tanítani, ahonnan Tímár Csaba a Veszprémbe (Magyarország legsikeresebb kézilabda egyesületébe), Hodi Pogász László pedig Tatabányára, majd Tatára igazolt NBI-es játékosként. 1990-ben kerültem a Kőkútiba, ahol megszereztem az egyetlen magyar bajnoki címemet. Ezután átmentem a győri csapathoz, majd fél évre a tatabányaihoz. Aztán 5 évig voltam megyei sportigazgató, majd a tatai NBIB-s férfi csapattal kétszer nyertük meg az NBI-es bajnokságot. Mielőtt a Refibe jöttem volna, a környező iskolákban is tanítottam.
2. Miért jött a Refibe tanítani?
2008-ban Kálmán Attila alapító igazgató felhívott és megkérdezte, hogy jönnék-e ide tanítani. Ezt nagy megtiszteltetésként éltem meg, és természetesen elfogadtam a felkérést. Nem bántam meg, hogy ide jöttem, mert itt találtam meg azt a nyugalmat és harmóniát, amit edzőként nem kaphattam meg.
3. Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Először, mint minden kisfiú, kukás akartam lenni. Ez később megváltozott, és arról álmodtam, hogy rendőr leszek, hogy lecsukhassam az utcánkban lakó rosszfiút. 11 éves voltam, amikor kaptam egy nagyon határozott és szigorú testnevelő tanárnőt. Olyan akartam lenni, mint ő, így lett belőlem testnevelő.
4. Mi volt a gyerekkori hobbija?
Kisebb koromban fociztam, majd később kézilabdáztam. Gimis éveim alatt pedig “megfertőzött” a zene.
5. Mi a kedvenc zenéje?
A Coldplay-től a Fly on.
6. Hallottuk, hogy szereti az irodalmat. Ki a kedvenc költője?
Gimnazista koromban József Attila érintett meg. Akkor Adyhoz még nem voltam elég érett, és nagy vitáim is voltak vele kapcsolatban a magyartanárommal. Már 40 éves elmúltam, amikor egyszer ezeket a sorokat olvastam:
“Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban
De nagyon szeretem.”
(Ady Endre: Vallomás a szerelemről)
Akkor azt gondoltam, hogy ez az ember egy zseni. Vettem egy Ady-kötetet, és jobban beleástam magam a költészetébe.
7. Van önnek egy botja, amit mindenhová magával visz. Elmesélné nekünk a történetét?
Ez egy általam faragott Coldplay-bot „Sky Full of Stars” felirattal. Egy nyáriszünet alatt kényelmesen faragtam ki, készítettem egyet az osztályomnak is, ami emlékként az egyik volt diákomnál van.
Az új osztályok első óráján kopogtattam be mindig vele, amire mindenki megrezzent. Így indultunk el a 4 vagy 6 éves hosszú utazásra.
8. Mesélte nekünk, hogy sokat szokott rajzolni. Mi vezette erre?
Volt otthon egy színesceruza-készlet, és egyszer csak elkezdtem rajzolgatni a saját magam önkifejezésére.
9. Mit rajzol szívesen?
Van két kedvenc motívumom: az angyalok és az albatrosz. Ebben az állatban az ragadott meg, hogy a világ leghűségesebb madara.
10. Volt már, hogy ön tartotta az áhítatot?
Csak közvetve: a 2020-ban végzett diákjaimmal a „Nincs boldog szerelem” és a „Van boldog szerelem” témakört jártuk körbe közösen, amit ők hihetetlenül kreatív formában adtak elő egyik reggeli áhítaton, a végén egy fantasztikus énekkel, zongorakísérettel, ami egytől egyig minden diáknak tetszett.
De egyébként minden osztályomnak tartok óra végén egy 5 perces nevelést, amelyet hasznosítani tudnak majd a jövőben.
11. Ha lenne rá lehetősége, megváltoztatna valamit a múltjában?
Nem. Minden úgy volt jó, ahogy volt, a hibákkal együtt. Tökéletesen nem lehet dönteni meg élni.
Két részre tudnám bontani az életemet, egy átmeneti időszakkal 1987 és ’90 között. Most már teljesen más világot élünk, amihez nekem is alkalmazkodnom kellett, már nincs a porosz utas, nagyon szigorú testnevelés, ami korábban volt. Rájöttem, hogy nem kell mindent megtanítani, elég, ha tudunk rendesen dolgozni és játszani. Ha valaki ezt a kettőt tudja, az életeben sem fog elveszni. Erre van a mondás, hogy: „Nézd meg, hogyan játszik, és megtudod, milyen ember.”
12. A büntetőórák miért pont vasbotozással zajlanak le?
Mivel ezt senki sem szereti, ez tűnik a legjobb motivációnak. Voltak olyan osztályaim, ahol több ilyen óra is összegyűlt, és tudták, ha egyet megcsinálnak hiper-szuperre, akkor elengedem a többit. Nem is volt kérdés, ilyenkor kivétel nélkül mindenki felszántotta a pályát.
Akikkel már régebb óta dolgozunk együtt, csak ritkán kapnak, például egy öltözői rend megsértéséért vagy a játék holtidejében beszélgetésért, de nem nagyon jellemző.
13. Honnan jött a vasbot ötlete?
A ’90-es évek elején, amikor mi Győrben, a Győr meg itt edzőtáborozott, akkor akadt meg a szemem az ilyen vasbotokon a Balázs Béla Általános Iskolában. Az agyam azonnal elkezdett dolgozni, és Földes Feri barátomat kértem meg, hogy gyártsa le ezeket a nagyszerű eszközöket.
14. Milyen meghökkentő történetet tudna nekünk mesélni, ami az eddig itt töltött évei alatt történt?
Volt egy osztályom, akikkel állandóan háborúztunk, vasbot vasbot hátán, egyszerűen nem találtuk a közös hangot. Április környékén elhatároztam, hogy akkor most változtatok egy kicsit. Megegyeztünk, és a következő évre nagyon is jó csapattá alakultunk.
Kint ültem a padon és egyszer csak látom, hogy jönnek oda hozzám a fent említett osztályba járó diákok. Azt mondták, hogy ölelésnap van. Egymás mögé álltak, és sorban megöleltek.
Van még egy történet, amit kiemelnék. Ez egy megható dolog volt, amikor 2016-ban kórházba kerültem és vártam a műtétre. Egyszer jött az egyik diák, hogy menjek fel az aulába. Mondom: mi a jó életnek menjek fel az aulába? De ő biztatott, hogy menjek, mert az osztály ott vár fent. Amikor odaértem, egy lány a zongoránál ült, egy másik kezében fuvola, egy fiúnál gitár volt. Zenei kísérettel elénekelték nekem a Fly on-t, mire nekem kicsordult a könnyem. Mondanom se kell, hogy ez egy akkora szeretetbomba volt felém, és egy annyira szép gesztus, hogy elkísért és erőt adott a kórházi nehézségek között is.
15. Van mottója, vagy olyan mondat, amihez igyekszik tartani magát, amit sok ember megfogadhatna?
Van bizony, ilyen például az, hogy: „Egy bizonyos szint felett az ember nem teljesíthet egy bizonyos szint alatt.” „Békés tenger nem nevel jó hajósokat.” „Érték a mérték.” „Ne könnyű terhet adj, Istenem, hanem erős hátat.”
A sokat emlegetett régi szentélyemben (ami egy icipici tornaszoba volt a könyvtár épületében) a falon is voltak hasonló idézetek, de Kálmán Attila igazgató úr is tett az épület falára ilyen bölcseleteket.
16. Mesélne nekünk egy kicsit a családjáról?
Két gyermekem van, 33 és 34 évesek. A lányom gazdasági menedzsmentet, a fiam gazdálkodást tanult.
Három unokám van, a legidősebb az 5 éves Violetta Anna, a középső, Maximilian Andrej most decemberben tölti be harmadik életévét. A legkisebb pedig Tamás, aki a nevünket is tovább viszi.
Bár a diákoknak szívesen adok tanácsokat párkapcsolati témában, az enyémek nem annyira sikerültek jól, most már 7-8 éve élek egyedül. De ennek megvan az az előnye, hogy egyszerre nézek filmet meg sportmérkőzést, miközben rajzolok, így tartva karban az agyam.
17. Jövőre nyugdíjba vonul, üzenne valamit a diákoknak?
Leginkább azt üzenném, mint amit Churchill is, hogy „Soha ne add fel!”, mert mindig van kiút. Gondoljatok bele, hogy az eddigi életetekben hányszor aggódtatok, és ennek hány százaléka volt felesleges!
Ugyanis az ember aggodalma 98%-ban szükségtelen. Én például aggódtam a gimiben, hogy meg fogok bukni matekból. Megbuktam? Nem, mert akkor nem ülhetnék itt. És még sorolhatnám az ehhez hasonló rettegéseket.
Úgyhogy soha ne adjátok fel!
Készítette: Tamás Boglárka és Varga Mira, 9. B