top of page

Ép testnevelőben ép lélek - interjú Gál Zoltán tanár úrral

Kedves Olvasó!

Pigai Anna vagyok, a Tatai Református Gimnázuim végzős diákja. Készítettem egy interjút Gál Zoltán tanár úrral, aki már két éve a testnevelő tanárom. A kérdésekben lesz szó a mostani helyzetről, arról, hogy testnevelő tanárként és magánemberként is mennyire nehéz elviselni a távoktatást, illetve hogy a mindennapjainkat teljesen felborította ez a pandémiás időszak.

Gál Zoltán, 27 éves, a Tatai Református Gimnázium egyik testnevelő tanára.

Iskolák:

2000-2008 Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Bicske,

2008-2013 Bárdos László Gimnázium, Tatabánya, nyelvi előkészítős évfolyam

2013-2019 Testnevelési Egyetem, Budapest, testnevelő-gyógytestnevelő és egészségfejlesztő szakon (11 félév)

Sportmúlt

6 éves koromtól kezdve 12 éves koromig a Bicske Torna Club labdarúgó csapatának korosztályos csapataiban fociztam. Ezután 2-3 évig belekóstoltam sok mindenbe (íjászkodás, kosárlabda). 15 évesen megtaláltam a sportágam: az atlétikát. 23 éves koromig aktívan versenyeztem, 400m gátfutás volt a fő számom.


Nagyobb sporteredmények

Futball:

Fejér megyei "válogatott", legjobb terelő

Bozsik-tornákon különdíjak

Atlétika:

10 próba csapat országos harmadik hely

U23 4x400m országos 3.hely

U23 4x100m országos 1.hely

Mefob 400m gát 5.hely

Országos Diákolimpia 400m gát 5.hely (2x)

Országos Diákolimpia 4x100m 5.hely

Országos Diákolimpia svédváltó 5.hely

Felnőtt Magyar Bajnokság 6. és 9.hely 400m gátfutásban.

Ezen felül kisebb bajnokságok dobogós helyei


Miért döntött úgy, hogy tanár lesz?

Ezt már 12 éves koromban eldöntöttem. Általános iskolában volt egy történelemtanárom, akire példaképként tekintettem, felnéztem rá. Tudtam, hogy én is olyanná akarok válni, mint ő. Igazából gimnázium végéig, tizenkettedikes koromig történelmet szerettem volna tanítani. Viszont az életemben nagy szerepet játszott a sport is, és emiatt a választás végül a testnevelésre esett.

Remélem, hogy jól döntöttem.

Miért döntött úgy, hogy a Refiben folytatná a tanári pályafutását?

Pályafutásomat a Bárdos László Gimnáziumban kezdtem, egy éppen szülési szabadságon lévő kolléganő helyén. A szülési szabadság letelt, nem volt szükség ennyi testnevelő tanárra ott, így nem hosszabbították meg a szerződésemet.

Elkezdődött az iskolakeresés, és akkor jött a szerencse, az egyik egyetemi csoporttársam képében: ő ajánlotta nekem a Refit. Neki meghosszabbították a szerződését, és ő inkább a szomszédunkban lévő Kőkúti Általános Iskolában maradt. Hozzáteszem, nem voltam elkeseredve, mivel a Refivel párhuzamosan három iskola is szerette volna, hogy odamenjek tanítani, de nekem a Refi tetszett meg a legjobban, hiszen az iskola színvonala kimagasló. Amikor kezdtem, akkor még nem volt kész a tornaterem, ezért kicsit aggódtam is, de most már ez teljesen elmúlt.

Nyilván testnevelő tanárként belefutott igen kreatív kifogásokba, amit a diákok vetettek be a tesióra kihagyása érdekében. Melyik volt a kedvenc?

Pont múltkor próbálkozott valaki azzal, hogy „...a kutyám elvitte az egyik cipőmet, és csak egy cipőm van, szóval így nincsen sajnos felszerelésem...” Ez nálam vitt mindent, de volt olyan is, hogy egy lány 4 héten keresztül hivatkozott női bajokra. Itt a Refiben ezt komolyan vesszük; a diákok tudják, hogy a második felszereléshiány után szaktanári figyelmeztetésben részesülnek, szóval szerintem pont ezért kevésszer van ilyenre példa.

Az éremnek két oldala van, nincs ez másképp a tanári pályánál sem. Mit szeret és mit nem szeret a tanításban?

Amit szeretek: Kreatívan tudom tartani az óráimat. Ezalatt azt értem, hogy kétszer nem tartok ugyanolyan órát, hiába ugyanaz a tananyag. Két osztályban az ugyanolyan tananyagot különböző módon tartom, hogy ne legyen unalmas az óra. Nagyon szeretek a diákok közt lenni. Korban hozzátok közelebb állok, mint a legtöbb kollégámhoz.

Régebben, amikor még Budapesten éltem, volt olyan, hogy éppen a gyerekekhez siettem edzést tartani, szombaton kora reggel ültem a buszon, és körbenéztem. Meggyötört, fáradt arcokat láttam, ahogy mennek a gyárba dolgozni, és rájöttem, milyen szerencsém van a szakmámmal, hogy tanításkor vagy az edzést vezetve igazán jól érzem magam.

Amit negatívum: Nyilván ezt ki is lehet találni, mert nagyon sokszor halljuk azt, hogy nincsen megbecsülve a tanár, pláne a testnevelő tanár. Az összes, Refi előtti munkahelyemen azt éreztem, hogy a testnevelő tanár volt a ranglétra alján, de a mai napig sem értem, hogy miért (itt tekintsünk el a sportiskoláktól), hiszen a gyerekek testi fejlődése ugyanolyan fontos, mint a szellemi. Tehát egy kicsit úgy érzem, hogy nem becsülik eléggé a szakmámat, a fizetésről nem is beszélve (bár egy kicsit javult az utóbbi időben).

Itt a Refiben jobbnak érzem a sport megítélését, itt én felelek a sportéletért, nekem kell megszervezni a csapatokat, nekem kell őket elvinni, versenyre nevezni stb...

A régi munkahelyeimen olyan kollégáim is voltak, akik ezt elintézték nekem, ezáltal még kevesebb volt a feladatom. Pont ezért ők voltak kontaktban a vezetőséggel, és így még jobban háttérbe szorultam.

Én úgy gondolom, hogy egy iskola megítélését nemcsak az határozza meg, hogy milyen tanulmányi eredményei vannak a diákoknak, hanem az is mérvadó, hogy milyen sporteredményeket érnek el. Ennek a segítésén munkálkodom én is.

Testnevelés órán nagyon sok nehézség adódhat, nemcsak fizikai, hanem mentális nehézségek is. Mennyire tartja fontosnak a tanulók mentális egészségét? Van valami egyéni módszere, amivel a tanulókat motiválja és biztatja a nehezebb feladatok végrehajtására?

Nekem az egyik alapelvem az, hogy „ép testben ép lélek”. Közhelynek hangzik, de nagyon igaz. Ha egészséges a tested, akkor egészséges a lelked, és ez így van fordítva is: ha egyensúlyban vagy önmagaddal, megfelelő a lelki egészséged, akkor odafigyelsz a tested szükségleteire is.

Ha valakinek pszichésen nem olyan a háttere, vagy éppen nehéz napja van, akkor megértőbb szoktam lenni (remélem, ezt ti is így gondoljátok). Olyankor inkább „kiveszem” a diákot, odahívom magamhoz, beszélgetek vele. Nagyon fontosnak tartom a beszélgetést, mert az a kulcsa szinte mindennek. Volt olyan eset is, amikor a tanórát arra fordítottam, hogy üljünk le, és beszéljük meg a problémá(ka)t. A diákjaim közül mindenki tudja, hogy nálam a tanári ajtaja mindig nyitva van.

Nyilván nekem nincs annyi tapasztalatom, mint a kollégáimnak, mert fiatalnak számítok, de amennyit ennyi idő alatt sikerült megtapasztalnom, azokból próbálok meríteni, és tanácsot adni.

A motiváció évről évre nehezebb – bár itt a Refiben még csak-csak van, de más iskolákban nem egyszerű megtalálni a közös hangot; ahogy a diákok idősödnek, úgy nehezedik a velük való kommunikáció is. Szerencsére nekünk a TF-en nagyon sok pedagógiai tárgyunk volt, ahol azt tanultuk, hogy különböző személyiségi jegyeket, viselkedéskultúrát hogyan kell kezelni. Ezt nagy előnynek érzem, ezeket a mai napig tudom hasznosítani.

Az én célom nem az, hogy robotokat gyártsak, hogy katonásan csináld ezt, csináld azt, hanem hogy embereket neveljek. Ugyanolyan problémái vannak a diákoknak is, mint a felnőtteknek, csak a felnőttek kezdik elfelejteni, hogy ők is voltak gyerekek.

Nekem majd az igazi visszajelzés az lesz, amikor 15-20 év múlva visszajön egyik-másik volt diákom, és azt mondja, hogy amit anno mondtam, az nagy hatással volt rá.

Az osztályokat többnyire ketten tanítják, Basky Péter tanár úrral vagy Szurcsik Gyöngyvér tanárnővel párhuzamosan. Milyen tanácsokkal látták el a tapasztaltabb kollegák? A saját módszereiben hisz, vagy esküszik tapasztaltabb kollégák eszközeire?

Én mindig is úgy csináltam, hogy ha láttam valami jót, akkor azt próbáltam beleépíteni a saját gyakorlatomba, viszont ha valami olyat látok, ami rossz vagy amit rossznak gondolok, azt próbálom kiszedni. Itt a Refiben a tesis kollégákkal egyáltalán nem szólunk bele egymás óráiba, mindenki úgy tartja az óráját, ahogyan azt ő jónak látja, és ítéletet sem mondunk a másikra.

A lélekápolásról nagyon sokat tanultam Basky tanár úrtól. Ha vannak közös lyukas óráink, akkor sokat szoktunk beszélgetni.

Szurcsik tanárnőtől pedig remekül lehet a szakmai részét tanulni. Ő már nagyon sok tanulót felkészített az emelt testnevelési érettségire, kimagasló eredményekkel.

Hogy viselte testnevelő tanárként a karantént? Hogyan bírta rá a diákokat a feladatok végrehajtására?

Őszintén megvallom, hogy nehezen – az idővel egyre nehezebben. Annyi könnyebbségem volt, hogy a hetedik és nyolcadik osztályhoz be kellett járnom, tehát velük rendes, jelenléti testnevelés órákat tudtunk csinálni.

A felsőévesekkel keserves volt, főleg azért, mert meg volt kötve a kezünk. Én nem tarthattam olyan órát, hogy leültetlek titeket a gép elé. Innentől kezdve csak annyit tudtam csinálni, hogy folyamatosan gyártottam a videókat, feltöltöttem nektek, aztán vagy megcsináltátok, vagy nem. Az előző tanévi karantén azért kicsit más volt, mert ott próbáltam sok-sok elméletet tanítani - a testnevelés komplex tantárgy, ami nem csak arról szól, hogy megtanulsz labdát dobni meg bukfencezni, hanem nagyon sok az anatómia és a sporttudományi háttér. Ezeket próbáltam átadni a diákoknak, és számonkérni.

Milyen otthoni mozgást ajánl a diákoknak, családjuknak és környezetének?

Olyan anyagot töltök fel nektek végrehajtásra, ami mindig elvégezhető otthon bárhol, bármilyen körülmények között. Tehát olyan eszközökkel csinálom a gyakorlatot, amik minden háztartásban megtalálhatók, vagy nem is használok eszközt.

Mondjuk nekünk a szerencse az, hogy az atlétikában nem lett korlátozás, tehát a gyerekeknek tudtam a zárás alatt is edzést tartani.

Szeretném megosztani a tanár úr otthoni Tabata edző videóját, ami segítséget nyújt az otthoni gyakorlatok elvégzéséhez. A videó blokkokra van osztva, melyek külön-külön is használhatóak.


Készítette: Pigai Anna, 12. B osztály

534 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page