Nem szokásunk szerkesztői bevezetőt fűzni a blogszövegek elé, mert magukban is megállják a helyüket. A most következő vers is megállná, nincs szüksége előlocsogásra. Hogy mégis kínlódok itt a prológussal, az azért van, mert nagyon fontosnak érzem ezt a szöveget, örülök, hogy megszületett és hogy reflektál arra furcsa és nehezen körvonalazható helyzetre, amelyben most mindannyian élni kényszerülünk. Mindig letaglóz az a hatalmas, magától értetődő erő, amellyel a művészet formába passzírozza (csipkézi? döngöli? faragja? gyurmákolja?) az alaktalanul kavargó gondolatokat. Hogy nekünk elolvasva már csak annyi dolgunk legyen, hogy bólogatunk: "igen, ezt érzem én is! Ez cikázik ott bennem legbelül!" Ezt verset olvasva hatványozottan így érzek. Remélem, ti is. [gálnébagdán]
„Változatok végnapokra”
"A fűnyírógép (odakint)
Villanyborotvám (idebent)”
Tandori Dezső
Észrevesszük normál esetben a kintet-bentet? Élmények (értékek) elvesztésével nyerünk új érvényt értelmeknek; áhítva bámuljuk a kertet, ahogy édenné kovácsolódik a fémhulladék a nyúló fűben, itt a tavasz végre. Valami verskompatibilis fa alatt sziesztázok, beüt a pihenéskényszer; füvet nyírni ne kéne.
*
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki antiszoc. Mindenki befordul manapság; kifordulva az ajtón az ellenség szigorún méreget, mintha köhögném a végítéletet, irányzékkal. Tartok képzelt rendet, ha már úgyis rálátnak szobámra az online diákok, talán azt is hallják, mit a nappaliban, vészterhesen kárálnak.
*
Betábláznak teljesen a hírek, cikkről cikkre követhetjük elmúlásunk mérték(telenség)ét, pedig az intézkedések jónak tűnnek első blikkre. Aztán másodikra torzulhat a látkép; helyzetszülte kényszer-észek tájékoztatnak rendezkednek, rendelkeznek, hogy a lecsengés utáni új honban nézeteltérők ne tajtékozzanak.
*
Álmomban, bársonyhangján harangozott Győrfi Pál, azt mondta; Ketten maradtunk, te mész ki előbb. Kinézve láttam a Halált, épp útleveleket pipált… Ennyire komolyan venném ezt a hirdetést? Ez mind tudatalatti, valami különös, égi jel. Időtengeremben úszva mégis kimegyek az udvarra, s konstatálom döbbenten: a macskám social distancingel.
2020.04.02.
Pruzsinszki Bence
Comments