Interjúalanyom Tar József Tanár Úr, aki iskolánk matematika- és informatika szakos tanára, a 2020/21-es tanévben a 11.C osztály osztályfőnöke. A tanár urat közvetlen és nyitott embernek ismertem meg, akivel nagyon jókat lehet beszélgetni akár komoly, akár abszolút komolytalan dolgokról. Ezt a következő interjú is alátámasztja: remek gondolatokat és vidám történeteket osztott meg velem.
Mikor döntötte el, hogy a tanári pályát választja?
TJ: “Tudatosan” talán a gimnáziumban, az utolsó két évben erősödött meg a gondolat. Akkori ofőm, illetve a faktos tanárom inspirált is ebbe az irányba. Ám talán tudat alatt már korábban is lehetett ilyen szándék. Volt egy kiváló áltsulis matektanárom és egy alsós osztályfőnököm. Ők – így utólag visszagondolva – nagy hatással voltak rám, tiszteltem a munkájukat, az odafigyelésüket ránk. Persze ez akkor még egyáltalán nem jelent meg a terveimben. Később, talán már tanárként, még jobban megértettem és értékeltem a tevékenységüket.
És szerintem Édesanyám sorsa is belejátszott. Ő nagyon szeretett volna pedagógus lenni. Nem így alakult, de a nyugdíj előtti évtizedben iskolában is taníthatott.
Volt-e tervben a tanári pálya előtt más szakma is?
Igen, persze. Volt olyan korszakom, amikor buszsofőr lettem volna. Szereztem egy kiszuperált IFA kormányt, amit buszkormányként az asztalra tettem. Apróbb dolgokkal kiraktam az ajtókezelő “gombokat”, a rádió antennája volt a sebességváltó. Sokat utaztam akkoriban Molaj-Almásfüzitő viszonylatban a nagyszüleimhez, így kifigyeltem a járatokat.
Aztán otthon végigvezettem az útvonalat. Volt, hogy az első járat miatt hajnal 4-kor felkeltem, felöltöztem, vezettem a buszt. Édesanyám felébredt, gondolom a berregésre és az ajtóhang szisszenésének utánzására, aztán bezavart az ágyikómba.
Milyen más szakmát tudna még elképzelni magának?
Miután nagyobb rálátásom lett a HR-es szakmára – sokkal összetettebb, izgalmasabb, mint azt korábban gondoltam –, esetleg ebben kipróbálnám magam.
Aztán nagy hatással volt rám A séf c. film büfébusza, bejárva az államokat. Mondjuk pörgős meló, de azt hiszem, az is tetszene.
Jut idő a munkája mellett a hobbikra? Mi az Ön hobbija?
Egyik volt tanítványom szerint “arra van időnk, amire szeretnénk, hogy legyen” , így most lelkifurdim lenne azt mondani, hogy nincs. 😊
Talán akkor leszek pontos, ha azt mondom: igyekszem, hogy jusson időm a hobbimra.
Szeretek olvasni, zenét hallgatni, bicajozni, olvasni és gasztronómiai kihívásokat keresni. Szintén egy kedves tanítványom szavaival élve “metime” számomra ezek bármelyike.
Volt-e valaha olyan, hogy elbizonytalanodott és nem volt biztos benne, hogy a tanári pálya az Ön hivatása? Ha volt ilyen, mi erősítette meg abban, hogy tényleg ez az Ön útja?
Volt egy olyan osztályom, ahol nagyon sok probléma tört felszínre a szociális háttér miatt, a gyakran felborult lelki harmónia okán, amiket egy személyes tragédia miatt én is nehezen tudtam kezelni. Nem működtek a máskor már alkalmazott rutinok. Úgy éreztem, a rám bízott fiatalok problémáit, hátrányait nem tudom kompenzálni a pedagógiai gyakorlatommal. Aztán éreztem, hogy amikor ők számítanak rám, akkor bármennyire is nehéz, nem futhatok el a feladat elől, nem hagyhatom őket magukra. Ezért a saját lelki terhemet az ő problémáik közé tettem, s azt gondoltam, együtt kell megoldanom, megoldanunk őket, mert nekik is olyan súlyú problémáik vannak, amik engem akkoriban kísértek.
Aki a Tanár Urat ismeri, tudja, hogy minden helyzetben türelmes, pozitív és közvetlen marad, remekül ért a diákok nyelvén. Mi az, amitől ez az optimizmus a legnehezebb időszakokban sem veszik el?
Azt gondolom, nálam a pohár mindig félig tele van.
Sokat olvastam és beszélgettem egy időben Csermely Péter professzor barátommal, többek között arról a kérdésről is, hogy szociális hálónk mikor lehet hatékony, hogyan építhetünk szeretethálózatot.
Az ő gondolataira utalva a kérdésedről az jutott eszembe, hogy a negatív érzelmeket terjesztő embereket a többiek, ha tehetik, akkor elkerülik. És valóban: az állandóan kritizáló, másokon a nyelvüket köszörülő emberek szinte „kiszívják” az energiát a környezetükből. Nem csoda, hogy a többiek, ha módjukban áll, elkerülik a társaságukat. Ebből következik az, hogy ha pozitív érzelmeket, empátiát, megelégedettséget terjesztek magam körül, akkor a szociális hálózatom középpontjává válok. Ha viszont negatív érzelmeket, akkor a hálózat peremére, perifériájára kerülök.
Ez most talán túlzott tudományoskodásnak tűnhet, de többnyire ösztönösen is eszerint élünk.
Mi a pályája során megélt legviccesebb élménye?
Egyszer egy kiránduláson két tanítványommal beszélgettem, egyikük – tök komolyan – mesélt egy történetet, amiben egy bizonyos kecske is szerepet játszott. Talán fáradtak voltunk, vagy abszurdnak tűnt a sztori, de ezt a kecskét borzasztóan viccesnek találtuk. Aztán a másik tanítványommal még hosszú-hosszú ideig, ha újra együtt voltunk és egymásra nézve kimondtuk a “kecske” szót, nem kis derültségre fakadtunk, ami gyakran zavarba hozta a történet elmesélőjét.
Úgy gondolom, mi diákok nagyon is jól tudjuk és mindannyian szembesültünk a távoktatás nehézségeivel, de vajon milyen nehézségekbe ütközik egy tanár a távoktatás folyamán?
A saját tapasztalatomból kiindulva a legnagyobb kihívás, hogy személyes jelenlét híján, kikapcsolt kamera miatt nem látom a tanítványaim reakcióit, a nonverbális kommunikáció a nullához konvergál. Beszélek a monitorhoz, amely olykor egy-egy tanítványom hangján válaszol.
Szeretném megköszönni a beszélgetést, és az interjú zárásaként megkérdezném, van-e valami, amit tanácsol a diákoknak ebben a nehéz helyzetben?
Véleményem szerint az a generáció lettetek, akinek a további életét leginkább befolyásolja a mostani pandémia. Ti lesztek azok, akik ezt a hibrid közösségi életet – személyes és digitális együttes megélésével - magatokkal viszitek. Esetleg most még nem is gondoljátok, de Nektek lesz a legnagyobb rutinotok ebben. Ti lesztek azok, akik a gyermekeiteket a most talán sokszor kellemetlen szabályok betartására nevelitek, akiknek a jelenlegi helyzet napi gyakorlattá, rutinszerű cselekvéssé válik.
Figyeljetek most nagyon! És kívánom, hogy legyen kellő bölcsességetek a jelenlegi időszak tanulságait megérteni, felfedezni és tovább vinni az előnyeit, itt hagyni a hátrányait, a kiváltó okait.
És nagyon várom a 10 vagy 20 éves érettségi találkozókat, hogy miként tekintetek majd vissza a mára.
Nagyon szépen köszönöm az interjút Tar József Tanár Úrnak és köszönöm, hogy nemcsak közvetlenül, hanem azzal az összetéveszthetetlen stílusával válaszolt a kérdésekre, amit mindenki annyira szeret benne.
Készítette: Lakatos Anna, 12. B osztály