Üdv! Agócs Marcell vagyok, a Tatai Református Gimnázium 8.a osztályos tanulója. Interjút készítettem Nagy Péterné Mónika tanárnővel, aki immáron második éve erősíti iskolánk tanári csapatát. Azért esett őrá a választásom, mert szerintem egy rendkívül szeretetteljes és érdekes egyéniség.
Nagy Péterné (szül. Hetyei Mónika) 1988-ban született egy bakonyaljai kis faluban, Rédén, és valójában az egész gyermekkorát ott töltötte, jelenleg pedig a Kocson él s lát el lelkészi feladatokat a férjével együtt, akivel három gyermeket nevelnek. Általános iskolai tanulmányait Rédén, a Móra Ferenc általános Iskolában végezte. Ezután a Pápai Református Kollégium tanulója volt, majd a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán szerzett először teológus, lelkészi diplomát, majd a vallástanár-nevelő szakot is elvégezte.
-Én nagyon hálás vagyok az Istennek a szüleimért és a húgomért is. A szüleimtől nagyon sok mindent tanulhattam és Istennek hála még most is sokat tanulhatok. Megtanulhattam tőlük, hogy a jó munkának és a szorgalomnak mindig eredménye van. Ők maguk abban az időben nem tanulhattak annyit, amennyit szerettek volna, de a kezdetektől fogva arra neveltek és mindent megtettek azért, hogy mi a húgommal tanulhassunk. Nagyon hálás vagyok nekik ezért, mert most már visszatekintve látom, hogy mennyi sok munkájuk volt és még van is ebben.
-Kin keresztül került be a vallás az ön életébe? Mikortól kezdve játszik a hit és a vallás fontos szerepet az Ön életében?
-Tulajdonképpen a Nagymamámon keresztül ismertem meg az Istent, noha négyéves voltam, amikor ő meghalt. De a mai napig emlékszem az ülőpárnájára a templomban. Az érzésre, ami akkor fogott el, amikor vele együtt mehettem istentiszteletre. Nekem az ő emléke, a lelkület, amiről később is sokat hallottam a szüleimtől, nagyon meghatározza az Istenhez való viszonyomat, az Istenképemet.
-Mikor szólította Önt el az Isten a lelkészi pályára?
-Nem tudnék egyetlen pillanatot mondani, egy pontos dátumot meghatározni. Nem azért, mert nem emlékszem rá, de az én elhívásom inkább egy folyamat része volt, ami indult a nagymamámmal, aztán folytatódott az általános iskolai hittan órákkal, ahol a történteken felül mindig kapcsolódtunk a mindennapi élethez. A gimnáziumi éveim alatt már nagyon érdeklődtem a hit dolgai után, és szerettem is ebben elmélyülni. Pontosabban, hogy Istenhez vezessek embereket, megmutassam, bemutassam nekik, nektek azt az Istent, akit én ismerek!
-Ki volt az, aki már a kezdetektől fogva támogatta Önt a hivatása beteljesítésében?
-A családom kezdetektől fogva támogatott és segített engem.
-Ha most ismételten a pályaválasztás előtt állna, akkor ismét hallgatna az Úr hívó szavára?
-Egyértelműen és gondolkodás nélkül igen. Igazából naponkénti harc ezt a választ valósággal megélni, és annyi minden van, ami el akar bizonytalanítani közben, de akkor sem tudnék mást választ adni, mint hogy: IGEN.
-Mennyire tartja magát alkalmasnak a lelkészi pályára?
-Ha általános vagy középiskolás koromban kérdezik ezt meg tőlem, a válaszom az lett volna, hogy semennyire. Nagyon csendes és visszahúzódó lány voltam, aki csak akkor szólalt meg, amikor muszáj volt. De Pál apostol azt mondja:,,a mi alkalmasságunk Istenből van” (2 Korintus 3:5) Hiszem, hogy Ő formált engem, és adott idő közben bátorságot arra, hogy szóljak!
-Mi az az egy érték, amit minden istentiszteletén szeretne átadni az aktuálisan Önt hallgató gyülekezetnek?
-Azt, hogy Isten mindnyájunknak számára személyes Isten; az pedig, hogy Jézus Krisztusban megjelent, biztos – kézzel fogható – jele ennek.
-Most nem mint lelkészt, hanem mint hitoktatót kérdezném Önt. Mit gondol, milyen viszonya van a tanítványaival? Mennyire tartja Ön fontosnak a szoros és bizalmas tanár - diák viszonyt?
-Én szeretném azt mondani, hogy a tanítványaimmal való viszonyom közvetlen. De lehet, hogy vannak néhányan, akik ezt másképp élik meg. Tapasztalatom szerint sokkal jobban telibe tud találni egy-egy reggeli áhítat vagy akár tanóra témája, üzenete is, ha azzal kapcsolódni tudok a diákjaim életéhez, gondolataihoz, azokhoz a dolgokhoz, amik foglalkoztatnak titeket. Hogy bizalmat szavaz-e valaki nekem, azt mindenkire rábízom. Sokszor felajánlom a tanév során a tanórán kívüli csoportos vagy akár egyéni beszélgetéseket, és igazán hálás a szívem, ha valaki él a lehetőséggel a saját jótetszése szerint. Azért sem haragszom, meg, sőt nem is fogom felemlegetni, ha egy alkalom után valaki azt mondja, hogy ennyi neki elég is volt. A bizalmat tehát fontosnak tartom, miközben nagyon vigyázok rá, mert egy nagyon törékeny dolog. De a szoros helyett inkább azt mondanám, hogy a szeretetteljes hozzáállás fontos számomra a diákjaimmal való kapcsolatban.
-A családjáról is szeretnék egy keveset kérdezni. Ha jól tudom, három gyermeke van. Mennyire/hány éves kortól tartja fontosnak azt, hogy egy gyermek életének szerves része legyen a vallásosság?
-Szerintem ez egyedi, minden családnak a sajátja. Méghozzá azért, mert szerintem a hitre nevelés során elengedhetetlen, hogy a szülő hiteles maradjon. Meglátásom szerint a gyermekek nagyon jól megérzik, ha a bibliai történetek olvasását, a vasárnapi istentiszteletre járást vagy a hittanórára történő beiratkozást kényszerből - nem szívből, hanem színből - tesszük.
-Mennyire nehéz három gyermekről gondoskodni nap mint nap?
-Valójában azt gondolom, hogy nem nehéz róluk gondoskodni! Azt nem mondom, hogy minden nap nyugodt lelkiismerettel fekszek le, vagy kipihenten ébredek... Sőt! Sokszor érzem azt, hogy jó lenne velük sokkal többet foglalkozni, együtt lenni, kirándulni. Ugyanakkor amit a hétköznapokban az ő ellátásuk jelent, azt ugyanúgy megpróbálom szolgálatként megélni, mint a gyülekezeti vagy iskolai jelenlétemet, noha ez azért sokkal személyesebb. Úgy látom őket, mint akiket Isten bízott ránk! Ajándékba kaptuk őket, és hiszem, sőt amikor igazán figyelek rá, akkor látom is, hogy ahogyan a ,,feladatot “, úgy az erőt is adja hozzájuk az Isten.
-Milyen bonyodalmakkal járt nyáron a költözésük Kocsra? Mennyire bizonyultak a gyermekek hátráltató tényezőnek?
-Igazából nem voltak különleges bonyodalmaink, még úgy se, hogy szinte két hónapon át költöztünk. Két kisteherautós fuvaron felül többé-kevésbé csak a saját kisbuszunkkal sikerült átköltöznünk. Ennek megvolt a mindennapos fáradtsága, de szokták mondani, hogy az idő múlásával szépülnek az emlékek, így most már azt mondom, hogy a családunk szempontjából sok pozitív hozadéka volt ezeknek a heteknek. Mindenekelőtt ez egy más minőségű közös munka volt, és jó volt látni, hogy a gyermekeink is szívesen és szinte fáradhatatlanul voltak jelen mellettünk, keresték a nekik való feladatokat, cipelni valókat. Habár a nagyobb dobozok, szekrények cipelése idejére ők a nagyszülőknél nyaraltak, mert azt gondoltuk, hogy így nagyobb biztonságban tudjuk őket.
-Most pedig néhány személyes dolgokra irányuló kérdést tennék Önnek fel. Mit gondol arról, ami felé a mai, XXI. századi társadalom tart? Ön egyetért azzal a nézettel, hogy ,,Ez a mai világ már megérett a pusztulásra”?
-Nem akarok olyan embernek tűnni, aki úgy viselkedik, mintha egy egészen más világban élne! Látom a sok rosszat, hogy hogyan romlik a társadalmunk, az egymás iránti szeretet hogyan veszik ki a mindennapokból, és hogy sokszor egyáltalán nem tudunk mit kezdeni egymással - sőt magunkkal sem! Tehát, ha már idézet, akkor először azt mondanám, hogy szerintem is ,,beteg ez a világ, nagy beteg”, ugyanakkor Isten azt mondja: ,,nem akarom a bűnös ember halálát, hanem hogy megtérjen és éljen!” Tehát az, hogy még kapunk időt Istentől – bármennyire elvetemülten hangzik is – esély arra, hogy többeket megszólítsunk és Istenhez vezessünk.
-Mi az, amiért Ön szerint igazán érdemes élni?
-Ha csak egyetlen szóval kellene elmondanom, akkor azt mondanám, hogy: Istenért. Bővebben: az Ő szolgálatáért, hogy sokakat hozzá vezessünk. De szeretnék olyan életet élni és úgy jelen lenni otthon a mindennapokban, hogy a gyermekeim is őszintén és tiszta szívükből higgyék majd, hogy az Úr az Isten, egyedül az Úr!
-Mit jelent Önnek a Biblia? Van esetleg egy, vagy akár annál több kedvenc bibliai idézete, könyve vagy prófétája? Netán a Biblia a kedvenc könyve?
-Számomra a Biblia A forrás. Isten igéje, amiből alkalomról alkalomra, valahányszor a kezembe veszem vagy eszembe jut egy ige, mindig töltekezem vagy útbaigazítást, vezetést kapok.
Az egyik kedvenc igém Ézsaiás könyvében olvasható: ,,De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
-Milyen érzés (lenne) feldolgoznia azt, hogy egy aktív gyülekezeti tag elveszti a hitét valamilyen okból kifolyólag?
-Biztosan nem hagynám annyiban. :-). Nem fenyegetőzni akarok, de megvárva a megfelelő időt, biztosan felkeresném és megpróbálnám megbeszélni vele és kikutatni a döntés forrását. Emberek vagyunk! Hibázhatunk, de éppen ezért szerintem minden gyülekezetben fontos újra és újra tisztázni, hogy nem emberektől, emberi kapcsolatoktól kell függenünk, hanem Krisztushoz kell mindannyiunknak kapcsolódnunk. Ő az, ki összehoz és össze kell kössön bennünket újra és újra.
-Volt már olyan, hogy akár csak egy egészen kicsit megingott a hite? Ha igen, mikor és miért?
-Istennek hála, még nem kellett ilyen mélységet megélnem. Azt nem mondom, hogy soha nem voltam gyengébb a hitemben, mintegy körforgásszerűen, de szeretném azt hinni és minden körülmények között megélni, hogy nincs olyan, ami megingathatna engem abban a hitben, hogy ,,Nekem olyan Istenem van, aki hűségesen mellettem áll”!
-Mit jelent önnek a vallás? Mi az, amiben Ön igazán hisz?
-Nekem a vallás egy keret ahhoz, hogy megéljem az egy igaz Istenbe vetett hitemet. Én Benne hiszek! Hiszem, hogy Ő ma is van, nem csak valahol ott fent a magasságban vagy valami más dimenzióban, hanem itt közöttünk, és folyamatosan munkálkodik.
-Mi a végső életcélja? Elégedett az eddig bejárt életútjával?
-A végső életcélom az, hogy sokakkal megismertessem az Istent és segítsek vágyakozást ébreszteni az emberekben, fiatalokban és idősekben egyaránt arra, hogy keresztyén, Krisztusban hívő életet éljenek. De azt, hogy ezt hitelesen tegyem, ahhoz az kellett, hogy úgy történjen az életem, ahogy eddig volt. Noha néha elgondolkozom azon, mi mindenen változtatnék.
-Ráadásként egy aktuális témáról, a reformációról kérdezném Önt. Mit gondol, mi az, amire igazándiból meg kellene emlékeznünk a reformáció napján?
-Számomra az idei évben a reformációban rejlő számtalan tanulság és üzenet közül az emelkedett ki és mélyült el bennem az elmúlt napokban, hogy egy ügy, egy vallás, egy közösség és egy nemzet, de a világunk is akkor maradhat meg, hogy ha Jézus Krisztus van bennünk és velünk! Ha ismerjük őt, akkor életünk lesz ezután is, bármi, bármekkora zűrzavart is gerjesszen körülöttünk! Ha ő Bennünk él, mi is élünk! János apostol írja: ,,Akié a Fú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet nincs meg abban.”(János 5:12)
Agócs Marcell, 8. A
Commentaires