Az alábbiakban Ádám Éva, első évfolyamos öregdiákunk meleg szeretettel írt visszaemlékezését és szakmai életútjának lebilincselő krónikáját olvashatjátok:
Őszintén szólva nem tudom, hol is kezdhetném soraimat, hiszen a gimnázium nevelése, szellemisége, tanárai, dolgozói, de leginkább drága IGAZGATÓ ÚR és egyben osztályfőnököm, dr. Kálmán Attila személyisége, tanításai, legendává vált szólásmondásai, poénjai, hite, kitartása, szeretete meghatározza személyiségemet, fejlődésemet, identitásomat, egyszóval egész életemet.
Vissza az időben:
2005-ben hozzám is eljutott a hír, miszerint Tatán új iskola, gimnázium indul.
Nagyon megörültem a hírnek és jelentkeztem. A felvételi nem volt egyszerű, hiszen ajánlásokat kértek lelkésztől, paptól, illetve általános iskolai tanárainktól.
Izgatottan vártam az eredményt, melyet a református udvar egyik termének falán (hiszen ekkor még nem volt kész az iskola) kiposztolva/hirdetve lehetett olvasni:
- Az első (pontosan nem emlékszem) 30-35 ember felvételt nyert. Fürkészve kerestem nevemet, és hála Istennek megtaláltam az elsők között.
Hetvenöten kezdtük a gimnáziumot, egy A és egy B osztállyal. Mint már említettem, ekkor még nem volt befejezve az iskola épülete. Elmondhatjuk, hogy mi is hozzájárultunk a felépítéséhez saját kezünk munkájával és segítségével. Tanévkezdés előtt igazgató úr behívott minket az iskolába, és kérte, hogy a diákok is segítsenek a munkálatokban.
(Igazgató úr első poénja, mondata hozzám, mikor éppen nem tudtam, mit is segíthetnék, karba tett késszel az iskola bejáratánál álldogálva, ez volt: - Na, Évikém, látom, folyik a karbantartás. :D)
Ezenkívül feladatot kaptunk, kutatnunk kellett Tatáról. Igazgató úr különböző feladatokat adott nekünk, és bátran állíthatom: sok mindent tanultam szülővárosomról.
Rendkívül örültem, és megtisztelőnek éreztem, mikor kiderült, hogy az iskola igazgatója egyben osztályfőnököm is lesz.
A tanév elkezdődött kb. 75 diákkal, akik a reggeli áhítatokat kartondobozokon ülve hallgatták végig, és részesei lehettek, ahogy az iskola percről percre, időről időre fejlődik, kiépül és megújul.
Katolikusnak lettem keresztelve, rendszeresen jártam templomba ministrálni, de az iskola reggeli áhítatai, leginkább, mikor igazgató úr tartotta, nagyon sokat jelentettek, jelentenek a mai napig számomra.
Élmények, események:
Drága osztályfőnökömnek és az iskolának köszönhetően kezdett kinyílni a világ előttem.
Sokat jártunk színházba, hangversenyekre. Igazgató urat idézve:
„Nem vagyunk mi virslik”
és
„nincs jó vagy rossz idő, csak jó és rossz turista”
– rengeteget jártunk kirándulni.
Gyönyörű szép helyeken jártunk (Bakony, Kékes, Tátra stb.). Ezek alatt a kirándulások, túrázások alatt megtanultam kitartónak lenni, és embernek maradni mindig, minden körülmények között.
Igazgató ekkor volt kb. 67 éves, és jobban bírta a hegymászást, a kiszámíthatatlan időjárást, mint mi, diákok 15-16 évesen!!!
A matekórákat, annak ellenére, hogy egyáltalán nem az erősségem, szerettem.
Sokat szenvedtem, gyakoroltam, mert nem értettem a példákat, de Kálmán Attila mindig azt mondta nekem:
"Az a kettes, amiért vért izzad az ember, többet ér egy »kisujjból kirázott« ötösnél."
Sokszor öntött belém lelket, erőt ezen a téren is, hogy ne adjam fel.
Osztályfőnöki órán:
„Akkor most beszélgessünk a szerelemről-feltétel nélküli szeretetről”
- mondta.
Ezekben a pillanatokban, megosztotta velünk élete fontosabb pillanatait, ilyenkor érezhettük őt közelebb magunkhoz.
Dr. Kálmán Attilát érdekelte diákjai élete: honnan jövünk, milyen családban nőttünk fel, milyen körülmények között élünk stb. Ezért még az első évben osztálya diákjait otthonaikban meglátogatta. Édesanyámmal izgatottam vártuk őt, készültünk, próbáltuk kis lakásunkat otthonosabbá tenni.
Nagyon tisztelte Édesanyámat, aki teljesen egyedül nevelt fel engem, szerény körülmények között. Ebben az időszakban fürdőszobánk és külön szobám sem volt, de igazgató úr előtt nem éreztük ezt kellemetlennek, hiszen a szegénység, ahogy ő is sokat emlegette, nem szégyen.
Édesanyám takarítónőként dolgozott egy másik iskolában, és mikor a gimnáziumban takarítónőt kerestek, igazgató úr felajánlotta anyukámnak a munkát. Így Édesanyám majdnem 10 évet dolgozott takarítónőként a gimnáziumban, és még szerintem most is dolgozna, ha egészségi állapota engedné.
Igazgató úr mindenre figyelt: soha nem kivételezett, nem tett különbséget az iskola diákjai, illetve tanárai, dolgozói között, viszont azt tudta, hogy kinek van szüksége segítségre.
Osztályfőnökömnek valóban nagyon sokat köszönhetek, sok olyan dologban segített, támogatott, amelyekről kevesen tudnak.
Emlékszem, egyszer meglátogatta őt egy Svájcban élő barátja, akit bemutatott az osztálynak, majd az óra végén odahívott engem magukhoz:
"Évikém, ettől az embertől sokat kapott az iskola, sokat köszönhetünk neki. "
Pár hét múlva osztályfőnököm svájci barátja rengeteg ruhát adományozott az iskolának, amiből nagyon sokat kaptam, amelyeknek rendkívül örültem, hálás voltam.
Emellett számtalan alkalommal kiállt mellettem. Roma származásomat tekintve mindig azt mondta, hogy büszke rám, és soha ne tagadjam vagy szégyelljem, hanem vállaljam fel és legyek büszke roma identitásomra.
Egy szó, mint száz: Igazgató úr számomra: igazgatóm, osztályfőnököm, matektanárom, tanítom, barátom, és édesanyám után legnagyobb példaképem!
Ezenkívül nagyon sokat köszönhetek tanáraimnak, kiemelném Bagdán Eszter tanárnőt, akinek nagyrészt német nyelvtudásomat köszönhetem.
Mindemellett kaptam tőle egy könyvet (Senki nincs itt véletlenül: ráckeresztúri szenvedélybetegekről szóló történetek), melynek elolvasása merőben megváltoztatta életemet.
Ennek köszönhetően tudatosult bennem, hogy a jövőben szenvedélybetegekkel szeretnék foglalkozni.
Irodalomtanáromtól, drága Bognár Istvánné Jutka nénitől nem csak emberséget, kitartást tanultam, hanem az irodalom és költészet legszebb világát mutatta meg nekem.
Mindemellett a gimnáziumi éveim alatt találtam olyan barátokra, akikkel a mai napig barátok vagyunk, és tartjuk a kapcsolatot.
Az érettségi után, az ÖDE (Önkéntes Diakóniai Programiroda) előadást tartott nekünk.
A téma az önkéntes munka volt, az EVS (European Voluntary Service) külföldön.
Nagyon megtetszett az ajánlat, az önkéntesség, segítés, külföld, idegen nyelvtanulás, új kultúra stb. Igazgató úr, Bagdán Eszter, és Jutka néni ajánlásával, támogatásukkal felvételt nyertem, majd 2009-2010-ig egy évet töltöttem Kasselben, ahol fogyatékos gyerekekkel foglalkoztam egy iskolában.
Ez alatt az egy év alatt érlelődött meg bennem igazán, hogy szociális munkát és gyógypedagógiát szeretnék tanulni.
Választásom a Wesley János Lelkészképző Főiskolára esett. Az intézményben az oktatás jelentősen gyakorlatorientált, ennek köszönhetően, a fővárosban majdnem az összes szenvedélybetegek segítségével foglalkozó kórháznál, alapítványnál volt lehetőségem gyakorlatot teljesíteni. A főiskolai évek alatt, párhuzamosan elvégeztem egy gyógypedagógiai asszisztens OKJ képzést is.
Nagyon szerettem a főiskolán tanulni, végre azt tanulhattam, amit mindig is szerettem volna: szociológiát, pszichológiát, pszichiátriát stb. Ezért elég jó tanuló lettem, és a három és fél éves képzés folyamán kétszer is elnyertem a köztársasági ösztöndíjat. Ezen felül számos roma ösztöndíjprogram részese lehettem, ami évről évre erősítette roma identitásomat és formálta a személyiségemet.
2015-ben, a diploma megszerezése után felvételt nyertem a Central European University Roma English Language Programjába, ahol egy évig angol nyelvet tanultam.
A képzés után egy ismerősömön keresztül, aki Berlinben dolgozott, kaptam egy ajánlatot: szociális munka és fordítás (magyar-német) roma és nem roma prostituáltaknak.
Jelentkeztem, majd pár nap múlva csörög a telefon: felvettek.
Ezzel a telefonhívással változott meg tulajdonképpen az itthoni életem.
Nagyon nehéz volt dönteni és Édesanyámat itthon hagyni, viszont szerettem volna könnyebb-jobb életet biztosítani számunkra.
Így 2015 augusztusában kimentem Berlinbe. Két évet dolgoztam a legnagyobb szenvedélybetegekkel foglalkozó szervezetnél (Drogen Notdienst) magyar-roma szociális munkásként és fordítóként, roma és nem roma prostituáltakkal.
Nagyon-nagyon sokat tanultam, láttam, segítettem, fejlődtem ez alatt a két év alatt.
Lányokat kísértem orvoshoz, ügyvédhez, terápiát tartottam, elterelést, street workot csináltam, egyszóval sok mindenben kipróbálhattam magam a szociális munka e területén.
Jelen pillanatban 2017 óta egy roma szervezetnél dolgozom pedagógus vezetőként, roma fiatalokkal. Személyiségemhez, identitásomhoz a következő témák: rasszizmus, diszkrimináció, egyenlőség, egyenlő bánásmód, cigányság története, holokauszt nagyon közel állnak, így ezekről tartok előadásokat, workshopokat, szemináriumokat.
Az eddigi utamat végignézve egyik lehetőség, történet követte a másikat, egyik sem sikerülhetett volna, a tatai református gimnázium igazgatója és tanárai nélkül.
Soli deo Gloria!
Ádám Éva
öregdiák
Comments