Mi az igazán fontos? esszésorozatunk következő darabja. Hogy mi a fontos, arról olvashattok refis diákok tollából ITT is. Ezúttal Hamar Dávid szövege következik.
Nem a győzelem, a részvétel, hanem a fontos. - Laár András
Nem a győzelem a fontos, hanem az őszinte részvétem. - szintén Laár András
A fontos egy melléknév. Jelentése: lényeges, esszenciális, prioritást élvező, nem elengedhető, (alapvetően) szükséges. Például fontos megírni ezt az esszét – ha és amennyiben nem szeretnénk egyest kapni. Vagy fontos megtanulni, amit a tanáraink javasolnak, hogy jó érettségink, hosszabb távon pedig jó életünk lehessen. De mi az, ami ennél tágabb értelemben, hosszú távon, filozófiai szinten fontos?
Közelítsük meg a dolgot a másik irányból! Mi történik, ha ez a fontosság (ami tehát fontos) hiányzik, és elvész? A fontosság hiánya, a priorizálásra való képtelenség egyértelműen negatív fogalom. Az ilyen ember szétszórt és gyáva. Vagy hányaveti. Esetenként, ahogy a neve is mutatja, fontoskodó – mindenesetre nem a jót tartja fontosnak. Márpedig a jó fontos, s a fontos jó (Keats nyomán).
Filozófiailag tehát már rendben vagyunk. Aprópénzre váltva azonban mit is jelenthet mindez? Fontos az embernek mindaz, amitől boldognak érzi magát. Ebbe beletartozhat az is, hogy boldognak látja szeretteit, hiszen az a saját magunk biztonságáról is tanúbizonyságot tesz (az ember attól valaki, hogy valakinek a valakije – Hamar László, vö. Heidelbergi káté első kérdése). Fontosságról sokat beszélünk, például amikor priorizálunk programjaink között, de az iskola folyosóin is oly sokszor hallani: „Fontos vagy nekem!”; „De tanárnő, ez az ötös/kettes nekem nagyon fontos most!”; „Döntsd már el, hogy melyik a fontosabb!”. Fontosságról beszélni tehát egyáltalán nem értelmetlen: többek között talán azért is, mert ezen esszé megírása után talán rendszerezettebben fogjuk átgondolni, hogy számunkra egy adott helyzetben mi számít fontosnak.
A legfontosabb azonban, mindenen felül a szeretet – elvi szinten és a gyakorlat összes létező szintjén is. Persze nem az a szeretet, amit mi próbálgatunk csinálni egymás felé itt e földön (ahogy Farkas Balázs tanár úr fogalmazott), hanem az a szeretet, amelyet Megváltó Urunk tanúsított felénk, mikor egyszülött Fiával megváltott bennünket, hogy ne mi igyuk ki haragjának keserű poharát, s vele együtt a Mennyben legyünk az ő örök dicsőségét zengve. Ez, s az ehhez vezető út a kispórolhatatlan, létszükségbeli esszencia (He? – kérdezte az egyszeri szénégető…), a fontossági sorrend vezetője. A többi – az csak ráadás.
Hamar Dávid 12.A