Azért szerettem volna a hűségről írni, mert úgy látom, a mai világban ennek a fogalomnak csökken a jelentősége, az embereknek egyre kevésbé számít. Írásomban megpróbálok a lojalitás világi oldalára, a végén pedig a teológiai oldalára is rávilágítani.
Ha a hűségről beszélünk, az emberek többségének a párkapcsolat jut eszébe először. Ez a leggyakrabban előforduló és a legkényesebb oldala is a témának. Egyből a fájdalmas résszel kezdem: Európa sok országában azt a tendenciát láthatjuk, hogy a házasságok egyre nagyobb százaléka végződik válással. Magyarország sem kivétel. 2010-ben a házasságok mutatója a népesség arányában 3,6 volt ezer lakosra vetítve, a válásoké pedig 2,41. Ez azt jelenti, hogy a válás/házasság arány 67%. Rendkívül elkeserítő adat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1959-től 2018-ig minden évben több mint 15000 válás történt Magyarországon (a 80-as években ráadásul ennek majdnem a duplája évenként). Persze az megint más kérdés, hogy 1959-ben 90 313 házasságkötés volt, 2018-ban pedig 50 828.
A keresztyén házassági eskü szövegében ez szerepel: „Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője/segítő társa leszek. Isten engem úgy segítsen. Ámen.” Véleményem szerint ez a szöveg teljesen egyértelművé tesz mindent a hűséggel kapcsolatban. Illetve szerintem nemcsak a házasságoknál, hanem egyébként is a párválasztásoknál így kéne gondolkodni. Persze nagyon sokan jönnek azzal, hogy kapcsolatuk már annyira rossz a másik féllel, hogy semmiben nem tudnak megegyezni, egyszerűen a szakítás vagy a válás az egyetlen megoldás. Ilyenkor viszont nem értem, hogyha ez a két ember ennyire tűz és víz, akkor hogyan jöhettek össze? Szerintem, ha hosszú távra tervezve, átgondoltan és megfontoltan választunk párt magunknak, akkor csak nagyon kevés esetben (legalábbis a fentebb leírtaknál lényegesen ritkábban) lehetne ilyen mértékű ellentét. Kisebb-nagyobb nézeteltérések természetesen mindig előfordulhatnak, de úgy gondolom, hogy amennyiben a pár képes segítséget kérni, és a felek hajlandóak egymáshoz alkalmazkodni, akkor ezek megoldhatók és kezelhetők. Erre hallottam egy találó hasonlatot:
ha a ház egy részében kárt tesz egy vihar, azt kell megjavítani, nem pedig egyből elköltözni.
Mint mindig, előszeretettel indulok ki most is a labdarúgásból. A mai játékosok körében a klubhűség egyre kevesebbet számít. Inkább oda igazolnak a játékosok, ahol több pénzt kínálnak, vagy ahol több trófeát nyerhetnek. Ez bizonyos szempontból természetesen érthető, de hadd jöjjek elő kedvenc példámmal: Francesco Tottival. Az olasz legenda remek játéka és képességei mellett lojalitásának köszönhetően vált ismertté és kedveltté. Totti professzionális karrierje során, ami nem mellesleg 24 évig tartott, kizárólag az As Roma csapatában játszott. Hiába csábították a római csapatnál sokkal erősebb klubok, ő nem váltott. Ezzel pedig nemcsak az As Roma, hanem szinte az összes futballszurkoló tiszteletét és szeretetét elnyerte. Feltenném a kérdést: ha az ember idősen a halálos ágyán fekszik, mi számít inkább? Az, hogy 5-10 trófeával több van a vitrinjében, vagy az, hogy hűsége miatt minden szurkoló tiszteli, szereti és emlékében őrzi az embert? Szerény véleményem szerint egyértelmű a válasz, de tiszteletben tartom, ha másképp gondolja valaki.
Természetesen nem csupán a labdarúgás terén értékelem ezt az odaadást, hanem minden egyéb munkahely esetében. Hatalmas tisztelettel tekintek azokra az emberekre, akik több évtizeden át, vagy akár egész életükben ugyanazon a munkahelyen dolgoztak. Milyen szép belegondolni abba, hogy valaki fiatalként belép az ajtón első munkanapjára készülve, majd 40-50 év múlva utolsó szolgálatát teljesíti ugyanott! Hány embert ismerhetett meg, mennyi változást láthatott? Számomra ezek fölöttébb példamutató emberek.
Meg kell említeni még a hazaszeretetet is. Szintén kényes téma, főleg manapság, de ha másért nem, akkor legalább azért kell, hogy legyen bennünk hazaszeretet, mert rengeteg elődünk áldozta életét a hazáért. Ugyanakkor tény, hogy a hazaszeretet (nyilván bizonyos mértékig) teológiai eredetű dolog. Az Isten nem véletlenül helyezett minket oda, ahol vagyunk. A velünk egy helyen élő, vagy velünk egy nyelvet beszélő emberekkel közösséget kell vállalnunk. Isten szabta meg a népek lakozásának idejét és határait. Ahogy családunkat nem mi magunk választottuk, ugyanúgy a nemzeti hovatartozásunk is Isten ajándéka, és egyben feladat.
Az Isten kezéből elvállalt történelmi sors a miértekben nem az okokat, hanem a célokat keresi.
A nyelv meghatároz egy gondolkodásmódot is, ezért az egy nyelvet beszélőkre jellemző, hogy hasonlóan gondolkodnak. A földrajzi adottságok meghatározzák egy nép történelmét, kereskedését. Ez a meghatározottság össze is köt minket. Nem csoda, hogy különböző földrajzzal rendelkező országok teljesen más szokásokkal és kultúrával bírnak. Aki magyarnak születik, nem mondhatja azt, hogy őt ez nem érdekli. Akár érdekli, akár nem, eleve meghatározottsága van. A kulturális beállítottságtól nem lehet eltérni, abból pedig nem lehet kiindulni, hogy nem számít, Isten milyen közösségbe teremtett bele minket. Általános tapasztalat, hogy huzamosabb ideig külföldön élve az ember éhezi a magyar szót, szinte lesi az alkalmat, hogy honfitársakkal beszélhessen - még ha otthon esetleg messzire kerülné is az adott honfitársat.
Talán többekben felvetődött már a kérdés: mi különbözteti meg a hűséget a tehetetlenségtől vagy a lustaságtól? A hűség döntés eredménye. A hűség lehetőségek közt dönt, és mindig értéket lát abban, ami vagy aki mellett döntött. Vegyünk egy már elhangzott példát: ha valaki több évtizedet dolgozik egy munkahelyen, de ez nem egy elhatározott, megfontolt döntés következménye, hanem emberünk olyan magatehetetlen, hogy ha akarna, sem tudna váltani, akkor az valóban inkább tehetetlenség. Ha viszont egy döntés eredménye, aminek oka van, akkor hűségről beszélhetünk.
Végül kitérnék a teológiai oldalra is. A keresztyén házassági eskü szövege már eleve sok mindent nyilvánvalóvá tett, de az a két ember közt lévő hűségről szól. Vitathatatlan, hogy a legfontosabb, az Isten iránti hűség. Az összes többinek ez az alapja. A hűséget eleve Isten kezdte, a mi hűségünk tulajdonképpen az Ő ragaszkodása miatt érzett hálából fakad. Az Úr hűségére jó példa szerintem Ádám és Éva, tehát a bűnbeesés története. Annak ellenére, hogy az ember és a mellé teremtett asszony azt cselekedték, ami meg volt tiltva, Isten továbbra is foglalkozik az emberekkel: szereti és őrzi őket.
A hűségre összeszedtem néhány utalást a Bibliából.
„Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (Timóteushoz írt II. levél 2:13)
„Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvízen és Egyiptomban, szolgáljatok az Úrnak.” (Józsué könyve 24:14)
„Csak féljétek az Urat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!” (Sámuel I. könyve 12:24)
„Ezt parancsolta nekik: Így járjatok el az ÚR félelmében, hűséggel és tiszta szívvel!” (Krónikák II. könyve 19:9)
„Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik.” (Zsoltárok 33:4)
„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.” (Zsoltárok 37:3)
„Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsoltárok 100:5)