top of page

Könyvajánló: Tonke Dragt: Levél a királynak


A szabadidőmet általában olvasással töltöm. A könyvek megválogatása terén elég nyitottnak gondolom magamat. Nagyon sok műfajt próbáltam már: az ifjúsági regényektől kezdve a krimiken át a lelki olvasmányokig minden témában. Aztán egy éve karácsonyra megkaptam azt a könyvet, amiről most írni szeretnék. Egy lovagregényt. Eleinte kicsit félve álltam hozzá, mert még nem olvastam ilyen témájú könyvet, de miután belekezdtem, minden kétségem szertefoszlott. Azóta többször is újra olvastam.

A Levél a királynak egy ifjúsági lovagregény. Szerzője a holland származású Tonke Dragt, akit irodalmi munkásságáért 2001-ben lovaggá ütöttek. Amikor alaposabban utánaolvastam a könyvnek, Tonke Dragt kapcsán két nagy meglepetés ért: az első az, hogy nevében a Tonke az Antonia név becézése. Eddig nem olvastam sok könyvet ebben a műfajban, így egy női író kezei közül kikerült lovagregényről rögtön azt feltételeztem volna, hogy a szerelem lesz a fő témája. Ez viszont egyáltalán nem bizonyult igaznak. A második: a könyv 1962-es megjelenési dátuma, hiszen ez a regény csak mostanában vált ismertté Hollandián kívül is.


A könyv cselekménye Dagonautban kezdődik éjszaka, ahol pár fiatal fiú a lovaggá ütésük előtti próbán vesz részt. Az ifjú lovagjelölteknek egy kápolnában kell várakozniuk teljes némaságban, éjszaka, amíg a király emberei értük nem jönnek. A nyugalmat viszont megzavarja valaki, aki megbízza Tiurit, az egyik várakozó lovagjelöltet egy levél kézbesítésével. A könyv rögtön egy kérdéssel indít: érdemes-e a lelkiismerete szerint cselekednie, még akkor is, ha emiatt kénytelen lemondani a biztos jövőjéről, arról, hogy lovaggá üssék? Végül elindul a veszéllyel és kalandokkal teli úton, hogy kézbesítse a titokzatos levelet, amelyen állítólag egy ország sorsa múlhat.

A könyv nagyon sokat épít az alapvető lovagi erények bemutatására, mint a barátság, hűség, becsület, melyeket a szereplők kapcsolatain és cselekedetein keresztül ismerhetünk meg a legjobban.

A regény nyelvezete könnyű és olvasmányos. Az egyszerű mondatok mögött mégis legtöbbször elgondolkodtató tartalom rejtőzik.

Sokszor történt meg velem, hogy üres pillanataimban újra átéltem a könyvben lévő kalandokat: együtt másztam hegyet Piakkal vagy éppen Trillio, a bölcs bolond szavain elmélkedtem. Szívből ajánlom neked ezt a könyvet, ha szereted a kalandokkal, izgalommal teleszőtt történeteket.

Szmodis Júlia, 9. B

32 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page