Kezd úgy tűnni, mintha irodalmi blog lennénk - de ez legyen a legnagyobb baj. A brotestánsokk blog célkitűzése az, hogy jelenlegi és volt diákjaitól értékes, jó szövegek jelenjenek meg rajta. Ennek a kritériumnak az alábbi két vers maximálisan eleget tesz. Szerzőjük Pruzsinszki Bence, 2020/A osztályos öregdiákunk, az ELTE szabad bölcsészet szakos hallgatója.
Kert
Zöld lepellé tépi a fákat a szél, asztallapon pulzál a nap képe, alámerülsz, de csak betonhang beszél, öntöttvas-szavaidnak semmi éle.
Átmenteni szűrt mélységeket ebből; tűlevélfraktál, lepattogzott festék, apró törések létépítményedből, jövődben sötét, kérdőjeles emlék.
Beleköltözöl a nehézségekbe, az omladozó értelmezésekben csak bomlasz, ahogy a fák sóhajtanak.
Sötétedik már. Sietve próbálod, a képeket már csak egymásra dobálod; a képzelt keselyűk is jóllakjanak.
Parallel
Két remegő párhuzamost húz éltünk, tér-idő rácsába determinálva. Összedőlt tervek; mit? hova? vélünk, végződünk; kettő közti kapcsolásba.
Mert egyenletet írt fel ránk az élet, alaphalmazban turkálva horgászunk, hamis szépek menekülnek a fényre, rejtve marad valós ábrázolásunk.
Azzá válik minden, aminek készült; két csillag egyszer égbolttá egészül, jóslataid hiányos csillagképek.
Ez valami hasonlatvers. Lehetne. Hogy hasonlít-e arra. Ki felelne? Visszanézve csak érzéstöredékek.
