Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy nincs olyan tanuló itt, a Refiben, aki nem ismeri legalább látásból Hamar Zalán 11.B osztályos tanulót. Sőt, szerintem nincs olyan refis, aki már több, mint két éve itt tanul, és nem tudja, hogy ez a nagyszerű fiatalember Tatabányán lakik, és óriási FC Barcelona-drukker, de énekelni is szeret, és a néptáncot sem veti meg. Már a bátyja, Dávid is tatai refis diák volt, ő nemsokára végez az ELTE-n fizika szakos tanárként. Zalán egyébként a Refi előtt a Kodály Zoltán Tatabányai Általános iskolába járt, ami szintén a szíve csücske.
Zalán életében mindig is nagy szerepet töltött be a futball, szóval első körben erről kérdeztem őt.
-Mikor kezdted a labdarúgást, és miért hagytad abba?
-Mondhatni, én már óvodás korom óta focizok. Negyedikes koromban úsztam, szóval volt egy év kihagyásom, de ezen kívül mindvégig fociztam tizedikig. Ezután viszont már se időm, se kedvem nem volt hozzá, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom.
-Hol fociztál?
-Hát ez nem kérdés :), ha valakiről lehet tudni az egész suliban, hogy melyik településen lakik, és hogy az a település a szíve csücske, akkor az én vagyok! Viccet félretéve, Tatabányán, a TSC-nél.
-Melyik korosztályig jutottál a fociban?
-U6-ban kezdtem, és a végén az U17-ben játszottam.
-Milyen poszton játszottál?
-Szélsőhátvéd voltam. Mivel jobblábas vagyok, ezért leginkább jobb hátvéd, de volt, hogy szükségből át tettek a bal oldalra (szerintem egyébként ahhoz képest, hogy a bal lábam a gyengébb, nem voltam olyan rossz).
-Milyenek voltak az edzőid?
-Voltak, akiket nagyon szerettem, másokat kevésbé. Két nevet emelnék ki, az egyik Csapó Károly. Ő sokat edzősködött Tatabányán, főleg kisebb utánpótlásokat. Engem is még kisebb koromban, U6 és U10 között edzett. Ő nagyon sok mindent tudott nekem tanítani, és szeretett engem, annak ellenére, hogy akkoriban még meglehetősen ügyetlen voltam. Wéber Balázs pedig U14-ben és U15-ben edzett. Ő volt az, aki az alapokat lefektette, és U15-ben majdnem bajnokságot is nyertünk a segítségével. Azért csak majdnem, mert a Covid miatt abban az évben félbeszakadt a bajnokság, de csonkamedált kaptunk, mert az addig lejátszott mérkőzések során a mi csapatunk szerezte a legtöbb pontot.
-Tervezed, hogy valamikor a jövőben visszatérsz a focihoz, mint sporthoz?
-Nem, most már inkább maradok szimplán néző.
-Ha már néző, miért pont az FC Barcelonának szurkolsz?
-Ennek a csapatnak a szeretete a szüleimtől jön: édesanyám és édesapám is nagy Barcelona-drukker. Amikor megismerkedtek, nem sokkal a rendszerváltás után, még nem volt túl nagy választék a tv csatornák terén, de a Barcelonáról azért már mindenki hallott. Akkoriban nagyon jó csapat voltak, nagyon szép volt a játékuk. Én ezt már kiskoromban hallottam tőlük, és amikor kicsiként néztem a meccseket, nagyon tetszett a katalán tiki-taka. Emellett Lionel Messit, mint futballjátékost is már akkoriban is nagyon kedveltem, őszintén sajnálom, hogy már nem ott játszik, bár holtunkig reménykedünk a visszatérésében. Ha kellene, a véremet adnám ezért a csapatért!
-Ha már így felhoztad Lionel Messit, tekintettél rá valaha is példaképként?
-Igen. Mind maga az FC Barcelona, mind Messi szerintem túlságosan is nagy jelentőséggel bírt az életemben. Például az volt az életem egyik legrosszabb napja, amikor Messi bejelentette, hogy nem a Barcelonában folytatja tovább a pályafutását. Annyira rosszul érintett, hogy még most is percre pontosan tudom a bejelentés dátumát (2021. augusztus 5.-e, 19:46, ha esetleg valakit érdekel). A mai napig ki van rakva a szobám falára ez a dátum, és át van húzva egy hatalmas nagy piros x-szel. Egyébiránt most már kibírom, de régebben, ha a Barcelona kikapott, mindig sírtam utána, és maga Messi is ugyanolyan nagy jelentőséggel bírt az életemben. Például amikor 2014-ben a VB döntőt Argentína elvesztette, azt nagyon sajnáltam.
-Mikor döntötted el, hogy nem leszel élsportoló?
-Már egészen kis koromtól kezdve tudtam, hogy nem vagyok hozzá elég ügyes. U14-U15-ben, amikor Wéber Balázs volt az edzőm, akkor kezdtem viszonylag ütemesen fejlődni, akkor gondolkodhattam volna úgy, hogy „most nyomjuk meg nagyon, és tegyünk fel mindent egy lapra!”, lesz, ami lesz alapon, de realizálnom kellett, hogy nem ez az én világom. Egyrészt mert nem vagyok olyan jó, másrészt pedig már bocsánat, de vannak olyan szellemi képességeim, amikkel sokkal kiemelkedőbb eredményeket tudok elérni, mint a sporttal, szóval jobb, ha inkább azokra koncentrálok.
-Miért pont a néptáncba kezdtél bele a foci után?
-Azt kell mondjam, mostanra tört belőlem annyira elő a nemzeti öntudat, hogy úgy éreztem, tennem kell valamit a kultúrámért. Többek között emiatt is hagytam abba a labdarúgást, másrészt pedig azért, mert szerintem a néptánc olyan szerves része a magyar népi kultúrának, amit mindenképpen őrizni kell. Egyébként szerintem a magyar néptánc az egyik legszebb táncfajta, már nézni is szemet gyönyörködtetően szép. Másrészt pedig még amiatt is a néptáncot választottam, mert két osztálytársam, Hubai Ákos és Krussó Marcell is néptáncolnak a Kenderkében (illetve Ákos már egy hónapja abbahagyta), de tulajdonképpen tőlük kérdezősködtem a néptánc felől, részben általuk kerültem be a jelenlegi tánccsoportomba.
-A Kodályba jártál, szóval gondolom, játszottál valamilyen hangszeren. Meddig és min?
-Igen, már első osztályos koromtól kezdve jártam az Erkel Ferenc Zeneiskolába. Egy évig furulyáztam, és egyébként nagyon jól ment, viszont igazság szerint én trombitálni szerettem volna, ahhoz pedig kellett egy évig furulyáznom. Mivel nagyon megszerettem a furulyát, megfordult a fejemben, hogy inkább mégsem váltok, de végül meggyőztem magamat, és elkezdtem trombitálni. Mondhatni nyolcadikig trombitáltam, de az utolsó év a Covid miatt elég befejezetlenre sikerült.
-Amikor jelentkeztél a Refibe, már a kezdetektől fogva inkább a humán osztályba szerettél volna kerülni, vagy ez meglepetésként ért téged?
-A kezdetektől fogva éreztem, tudtam, hogy humán osztályba jövök. Már az általános iskola során kiderült, hogy sokkal jobban mennek nekem a humán tantárgyak, mint a reálok, és egyébként is jobban szeretem őket.
-Azt hiszem, nem titok, hogy a magyart is nagyon szereted. Az irodalom és a nyelvtan szeretete nálad csak úgy ösztönösen jött, vagy volt ebben valamelyik magyartanárodnak szerepe?
-Különösebben nem. Én a magam részéről minden tanárt szerettem, aki tanított engem magyarból (és természetesen azt is szeretem, aki tanít), mind Veréb Márta tanárnőt, Zahoránné Pavelka Ildikó tanárnőt és Gálné Bagdán Eszter tanárnőt. Viszont a tantárgy szeretete magamtól jön.
-Milyen az ízlésed a könyvek terén? Milyen típusú könyveket szeretsz olvasni?
-Az elmúlt másfél évben főképp politikai témájú könyveket olvastam, jelenleg azok érdekelnek leginkább. Azon belül pedig főleg az aktuálpolitika.
-A jövőben szeretnél politikai pályán tovább menni?
-Igen, van ilyen terv. Főképp a keresztény konzervatív értékeket szeretném képviselni a politikában.
-Ha nem a politikával mennél tovább, akkor melyik egyetemre és milyen szakra mennél szívesen?
-A Károli Gáspár Református Egyetemre nagyon szívesen mennék, református egyetem lévén. Viszont például ha jogot szeretnék tanulni, akkor könnyen lehet, hogy érdemesebb lenne az ELTE-re mennem, mivel jelenleg ha van két jogász, akik közül választani kell, és az egyik az ELTE-re járt, akkor kérdés nélkül őt választják.
-Édesapád lelkész. Nem gondolkodtál még el azon, hogy te is hittel kapcsolatos pályát válassz?
-A hit mindig is az életem része volt, és egyértelműen továbbra is az lesz, nálam az imádkozás már nemcsak rutin vagy kötelezettség, hanem elhivatottság. Sokan kérdezik tőlem, hogy nem szeretnék-e teológiára menni, de nem tartom rá alkalmasnak magamat.
-Tavaly Szép Sarolta (2022/C-s öregdiákunk) tartott egy áhítatot arról, milyen lelkészgyereknek lenni. Én most ugyanezt szeretném megkérdezni tőled.
-Nem mondok sok újat, ha azt mondom, van előnye és hátránya is, de tényleg ez a helyzet. Nekem – Lionel Messi mellett – édesapám is mindig a példaképem volt, sőt még mindig felnézek rá. Nem ismerek még egy olyan jóindulatú embert, mint amilyen ő. Persze sokan mondanák ezt – jogosan – az édesapjukról. Jó érzés látni, hogy milyen rengeteg embernek segít, de ez azért egy kicsikét visszaüt. A sok munka mellett ugyanis kevesebb időt tud együtt tölteni a családjával, mint más édesapák. Sokszor kora reggeltől estig dolgozik. Ő nem csak egy egyszerű lelkész, hanem kórházi lelkész és hitoktató is, ez pedig nagyon sok munkával jár. Ilyen szempontból nem jó, de ezt én nem kérhetem, sőt soha nem is kérném számon rajta. A lelkészi hivatás ezzel jár.
-Befolyásolja a te Istennel való kapcsolatodat az, hogy az édesapád lelkész?
-Alapvetően nem feltétlenül, de volt egy eset, amikor az ő helyzete erős változást hozott az Istennel való kapcsolatomban. Mikor 2020 decemberében elkapta a Covidot, nagyon beteg lett. Kétoldalú tüdőgyulladása volt, kórházba is került. Erősen benne volt a pakliban, hogy nem éli túl. Ahogy igaz a mondás, hogy „zuhanó repülőn nincs ateista”, én is Istenhez fordultam segítségül ez ügyben, rengeteget imádkoztam. Bár nagyon sokáig tartott a felépülése, most már szerencsére kijelenthetem, hogy megúszta mindenféle maradandó károsodás nélkül. Azóta még jobban megbecsülöm az édesapámat, és Istennek se győzök elég hálás lenni.
-Hogy érzed magad a Refiben? Mennyire találtad te itt meg a helyedet?
-Húha, erről egy éven keresztül tudnék mesélni :D. Nagyon jól érzem magamat itt, csak áradozni tudok. Életem egyik legjobb döntése, hogy ide jöttem. Mind a tanárok, mind a közösség, ami itt van, egyszerűen összehasonlíthatatlan más iskolákkal. Nagyon örülök annak, hogy mi itt minden nap áhítattal kezdünk. Emellett jó, hogy itt megvannak az alapvető megjelenési, öltözködési szabályok, én ezeket nagyon fontosnak tartom. Áldás számomra, hogy ide járok, és egyáltalán nem állok még készen a ballagásra. Sírhatnékom támad, ha belegondolok, hogy egy év múlva itt a vége, mert én itt nagyon jól érzem magam.
-Mi a legjobb refis élményed?
-Mérhetetlenül sok jó élményem van, de talán ami a legjobban megmaradt, az a tavalyi farsangi bál, amit február 4.-én, a születésnapomon rendeztek. Egész nap jelmezben voltam, mivel már reggeltől be lehetett öltözni. „Ami sok, az sok”-nak öltöztem, mert az volt a célom, hogy minél hülyébb szettet állítsak össze. Eredetileg egyébként nem is terveztem indulni az egyéni jelmezversenyen, de végül az egyik osztálytársam, Ákos rábeszélt az indulásra. Tulajdonképpen én addig még nem is adtam nevet a rajtam lévő ruhakavalkádnak; ő volt az, aki kitalálta ezt a nevet. Szerencsésen meg is nyertem a versenyt, szóval ez nagyon szép emlékem a suliból.
-Mire tanított meg téged a Refi?
-Arra, hogy milyen fontos, hogy az iskola és a diákok képviseljenek egy értékrendet. És ne csak akkor, amikor mások látják őket, hanem a “színfalak mögött” is. Ne lázadjunk a köpeny viselése, az áhítat stb. ellen. Ha ezt összeségében nézem, akkor ennek az iskolának az én életemben legfőképpen a felnőtté válásban és a felelősségvállalásban volt nagy szerepe, ezeket tanította meg nekem.
-Végezetül a családodról kérdeznék egyet. Ha jól tudom, egy testvéred van, Dávid. Milyen vele a kapcsolatod?
-Őszintén szólva mi ketten mindig is nagyon különböztünk. Én inkább humános vagyok, ő pedig reál beállítottságú, de ő a tanulás terén mindenben jó. Régeben sokat veszekedtünk, de ahogy növünk fel, egyre harmonikusabb a kapcsolatunk. Az egyetlen dolog, amiben fixen jobb vagyok nála, az a tesi, és erre nagyon büszke vagyok, bár természetesen nem érdemes versengeni: különböző egyéniséggel rendelkezünk, és ez teljes mértékben rendben van.