Szurcsik Gyöngyvér tanárnő évek óta iskolánk szeretett tanára. Biztos vagyok abban, hogy közületek is sokan vannak, akik jobban megismernék őt, ezért most feltettünk neki néhány kérdést.
Miért a testnevelői pályát választotta?
Ez részemről egyértelmű választás volt. Óvodában akartam utoljára más lenni, mint testnevelő tanár - akkor még királynő szerettem volna lenni. Mikor nagycsoportos voltam, válogatót tartottak az általános iskola testnevelés tagozatára, és itt kis túlzással eldőlt a jövőm. A sport tagozaton első osztálytól kezdve testnevelő tanár tanította a testnevelést a tanító néni helyett. 4. osztálytól kiválasztottak kézilabdára. Így aztán 11 éves koromban az iskola kézilabdacsapatába kerültem, majd a Tatabányai Bányász Sport Club korosztályos csapatait végigjárva végül NB I-es játékos lettem. A sport iránti elkötelezettségem és fantasztikus testnevelőtanáraim hatására egyértelmű volt a pályaválasztásom. Fontos tudni még, hogy édesapám szerette a sportot, jó sportoló is volt, tehát adott volt a családi támogatottság is.
Ki a példaképe?
A sporttagozaton találkoztam Tini nénivel, aki számomra hatalmas példakép. Én általános iskola negyedikben nem is testnevelő, hanem konkrétan a Tini néni szerettem volna lenni. Olyan szép, olyan kedves, olyan odaadó, olyan szaktudású, mint ő. Középiskolában pedig Gubicza Antalné Éva nevét emelném ki. Ezen kívül az egyetemen találkoztam még olyan szakemberekkel, akik nagy hatással voltak rám, például Mocsai Lajossal, aki nemzetközi hírű kézilabdaedző.
Mi a kedvenc sportja?
Miután Tini néni a negyedik osztályban kiválasztott engem, onnantól kezdve a kézilabda jelen volt az életemben, így ez vált kedvenc sportommá. A versenysportot befejezve is aktívan sportolok: futok, síelek, teniszezem.
Milyen eredményeket ért el a kézilabdában?
Először úttörő-olimpiai bajnoki címet szereztünk 7. és 8. osztályos koromban, ez óriási élmény volt. Középiskolás koromban a Tatabányai NB1-es ifi csapatba kerültem, aztán a felnőttbe, egyetemistaként pedig a TFSE-ben, azaz az egyetemi csapatban játszottam. 17-18 évesen egy csapatban edzeni, játszani több kiváló, a válogatottban is szereplő játékossal, akik ráadásul felnőttek is, nos, ez óriási élmény volt. De az élsport helyett a továbbtanulást választottam.
Hova járt a tanárnő középiskolába?
A tatabányai Árpád Gimnáziumban egy nagyon-nagyon jó osztályba kerültem. Az nem volt testnevelés tagozat, de érdekes módon rengetegen sportoltunk az osztályból. Azóta is tartom velük a kapcsolatot, még ilyen sok évvel az érettségi után is.
Van esetleg egy kedvenc története is onnan?
A 80-as évek közepén külföldre mentünk osztálykirándulásra, ami akkor nagy szó volt. Akkor harmadikosok (mai kifejezéssel tizenegyedikesek) voltunk. Moszkvába mentünk repülővel. Egy Hotel Orionok nevű helyen szálltunk meg. Mi a harmincnyolcadik emeleten laktunk, az osztályfőnök pedig az elsőn, de úgy, hogy a harminckilencedik emeleten volt a bár, melyet azonnal letámadtunk. Pillanatok alatt eladtuk az összes farmernadrágot magunkról, így rengeteg rubelünk lett. Nagyon jól éreztük magunkat a bárban, ebből kisebb problémák lettek ugyan, de azokat is inkább viccesnek mondanám.
Hol tanított korábban, és hogyan került a Refibe?
Az egyetem után (az akkor még új) Bárdos Gimnáziumba kerültem gyakorlatra, ami után felajánlották, hogy maradhatok. Fantasztikus lehetőségek voltak itt, de sajnos idővel megszűnt a testnevelés tagozat. Ezután a gyes időszakában Tatabányán dolgoztam egy fejlesztő óvodában, ahol mozgássérült és fogyatékkal élő gyerekek mozgásfejlesztéséért voltam felelős. Két gyerekem születése után visszamentem a Vass László Egészségügyi Szakközépiskolába, amit aztán összevontak a közgazdasági szakközépiskolával. Így a második állomás a közgáz lett, ahol nagyon szép éveket töltöttem. Aztán pedig Illés Dániel igazgató úr invitálására 7 évvel ezelőtt kötöttem ki itt, a Refiben.
Miért szeret igazán itt lenni? Mi tetszik a legjobban a Refiben?
Azért szeretek igazán itt lenni, mert itt olyan szervezeti és viselkedésbeli kultúra van jelen, amiben jó létezni. Bizonyos házirendi szabályok, például a köpeny viselése vagy a megszabott testnevelés felszerelés, adnak egy arculatot az iskolának. Ebből következik egy lelkület is. Az is nagyon jól meghatározza a lelkiséget, hogy az iskola összes résztvevője, tanár, diák együtt kezdheti a napot a templomban, áhítattal.
A Refinek van egy olyan lelkületi színvonala, amely kiemelkedik a többi intézmény közül.
Az iskola ezen színvonalát örökítenünk kell, akár úgy is, hogy időnként szigorral kell fellépni.
Mit szokott csinálni a szabadidejében?
Ha van egy kis időm, nagyon szeretek futni. Télen mindig elmegyek síelni, az a téli kedvencem. Emiatt a refis sítábort is én szervezem minden évben. Szeretek olvasni is, különösen verseket.
Mi a legjobb visszajelzés a Tanárnő számára?
Azok a tanítványok, akik felvételt nyernek a Testnevelési Egyetemre vagy a tanárképző főiskolák testnevelés szakára, és testnevelő tanárok lesznek. Emellett még a tóparton velem szemben kocogó régi diákjaim. Ez azt jelenti, hogy valami átragadt rájuk.
Melyik korosztályt szereti a legjobban tanítani?
A tinédzsereket, a középiskolásokat. Ez egy nehéz kor, amikor a kisgyerekekből felnőttek lesznek, és ennek az összes terhét hordozzák. Rájöttem, hogy itt nem elég mozgást tanítani, hanem valahogy a lelkükhöz is közel kell férkőzni. Ebben sokat segít nekem az, hogy elvégeztem a SOTE mentálhigiénés képzését. Ezt a tudást minden interakciómban, kapcsolatomban használom. Én minden korosztályt végigjártam: tartottam óvodásoknak tornát, és tartottam időseknek is tartásjavító tornát. A mentálhigiénés képzés kifejezetten a kamaszokkal való bánásmódban segít. Amikor a tizenéves személyisége kialakul, felnőtté válik, akkor nagy segítséget nyújt ez a szakma, hogy tudjam őket kísérni. Ez akár az osztályfőnöki munkában, akár a hétköznapi munkában jól használható.
Mi motiválja önt a sportolásra?
Szerintem a sportolás olyan, mint egy függőség. Hogyha nincs valami, ami kizökkent (pl. egy sérülés, betegség), akkor az természetessé, életformává válik. Ha egy héten nem futok mondjuk 40-50 km-t, akkor érzem magamon, hogy feszültebb és stresszesebb vagyok. Ezek motiválnak. A rendszeres sportolás titka az, hogy gyermekkorban el kell kezdeni, és (most figyelj!) soha nem szabad abbahagyni. 😊
A tanárnő férje szintén testnevelést tanít. A szakmában mindenben egyetértenek, vagy vannak nézeteltérések? Hogyan mutatkozik meg ez a hétköznapokban?
Természetesen szoktunk szakmáról, tanítási módszerekről beszélgetni. Amikor éppen azonos mozgásformát tanítunk, akkor annak részleteiről konzultálunk. Egy iskolába jártunk, azonos képzést kaptunk, az alapvető dolgokban és a pedagógiában tehát egyetértünk. Ha egy iskolában tanítanánk, sajnos könnyen felüthetné a fejét a rivalizálás, ezért szerettük volna elkerülni, hogy ugyanott legyen a munkahelyünk.
Ha Önt említjük, mindenkinek egy életvidám, jókedvű, folyton derűs ember jut eszébe. Van ennek valami titka, vagy ez Önnek egyszerűen magától jön?
Az lehet a titka, hogy borzasztóan szerencsés vagyok, mert már 35 éve vagyok ezen a pályán, és azt csinálhatom, amit szeretek. Ezt a pályát nem lehet megunni, hiszen minden óra más, és minden órán megtörténhet bármi.
A pedagógia az azonnali döntések művészete.
Hiába tervezek el előre egy 45 perces tanórát, ha látom, hogy egy témazáró dolgozat után úgy jönnek, hogy fel kell valamit (illetve hát őket) dobnom. Ez a pálya nagyon inspiráló. Mindig jönnek új emberek, és engem nagyon érdekelnek a diákok. Szeretek velük beszélgetni.
A tanárnőnek sok osztálya volt már idáig, minek köszönhető ez?
Nagyon kevés idő telt el úgy, hogy ne legyek osztályfőnök: általában egy-egy év pihenés jutott két osztály közt, de az is megtörtént, hogy át kellett vennem egy osztályt. Soha nem tiltakoztam, mikor az iskola vezetése osztályfőnökséggel bízott meg. A kézilabdának köszönhetően megtanultam csapatjátékosnak lenni. Ez lehet a tantestület is, és lehet az osztályom is. Jó érzés úgy bejönni, hogy van egy csapat, aki vár, s ennek a csapatnak az ügyeit szervezni jó dolog.
Van esetleg mottója, amit szívesen hangoztat?
Azt szoktam mondani, hogy ha nem bírod lábbal, fuss tovább szívvel. A tudatunk olyan teljesítményre tud rávenni minket, melyet alapból nem is hinnénk.
Hamar Zalán, 11. B, Becker Kata, 10. A