Szabó Emese Liza a 10. B osztályba jár, és a Tatai Református Gimnázium diákönkormányzatának elnöke. Vele készítettünk interjút, olvassátok szeretettel!
1. Miért jöttél a Refibe?
-Alsó tagozatos koromban még Budapestre akartam menni, hogy kollégista legyek, meg elszakadjak kicsit a családomtól, de aztán amikor döntenem kellett, akkor már sok olyan tényező volt, amelyek amellett szóltak, hogy Tatán maradjak. Mindenképp szerettem volna az én értékrendemnek megfelelő iskolába járni. Mikor igazán számításba vettem a Refit, rájöttem, hogy csomó barátom idejár. Végül úgy döntöttem, hogy a kollégiummal még várhatok az egyetemig.
2. Mik azok a dolgok, amit szeretsz ebben az iskolában?
-Nagyon jó lelki programok vannak. Én mindig megpróbálom kivenni a részemet az ilyen programokból, hol rendezőként, hol csak résztvevőként. (Viszont azt veszem észre, hogy kicsit alá vannak becsülve az iskolai programok: hiába nagyon jók és van bennük nagyon sok szervezés, kevés a résztvevők száma.) Emellett a közösséget emelném ki, nekem nagyon jó barátaim vannak itt. Sokan már előtte is a barátaim voltak, másokat itt ismertem meg. Az értékrendünk és a célunk erősen összekovácsolt minket.
3. Kinek tudnád jó szívvel ajánlani, hogy az iskolánkat válassza?
-Mindenképp olyan embereknek tudom ajánlani ezt az iskolát, akik tudják vállalni a vele járó szabályokat és elvárásokat. Azt gondolom, hogy egy fiatal akkor döntsön a Refi mellett, ha az ő életében fontos a keresztény értékrend. És például az áhítatokon való részvétel, a köpeny hordása nem jelent neki problémát.
4. Hogyan lettél az iskolai diákönkormányzat elnöke?
-Amikor idekerültem, előtte már az általános iskolában két évig voltam DÖK-ös képviselő a tatai városi diákönkormányzatban. Ott sokan mondták, hogy jelentkezzek a diákpolgármester-választáson. Az sem elhanyagolható tény velem kapcsolatban, hogy cserkész vagyok, és számomra ez nagyon fontos, a szabadidőm nagy részét ez tölti ki. Féltem, hogy nem marad időm a diákpolgármester feladatainak elvégzésére, ezért nem vállaltam. Viszont szívesen teszek az iskolámért, mert úgy érzem, hogy van mit tenni, és nagyon sok ötletem van. Tavaly választottak meg, ez az első évem.
5. Kialakítottatok egy olvasósarkot a főépületben, ahol hívogató környezetben pihenhetnek és olvashatnak a diákok. Milyen visszajelzéseket kaptatok az olvasókuckóval kapcsolatban, és egyáltalán hogyan jött az ötlet?
Felfigyeltem rá, hogy az iskolában és úgy általában a generációnkban többen olvasnak, mint gondolnánk. Népszerű az olvasás. A kuckózós sarkot többek között azért is szerettem volna kialakítani, hogy az iskola egy kicsit komfortosabb lehessen a diákok számára. Legyen egy olyan hely az iskolában, ami otthonos és a közösségi létnek, beszélgetéseknek ad helyet. Esetleg egy stresszes, szorongó pillanatban lehuppanhasson az ember, és ellazuljon. Illetve tudom, hogy sokan délutánonként az iskolában várakoznak különböző különórákra, nekik is szerettem volna ezzel kedvezni. Egyszóval szerettem volna népszerűsíteni az olvasást, és egyben komfortosabbá tenni az iskolát.
Visszajelzések terén azt érzem, hogy az iskola diákjai nem a legbátrabbak, mert sok mindenkinek van véleménye, de sajnos hozzám kevés jut el (akár pozitív, akár negatív). Viszont sok pozitív visszajelzést kaptunk az olvasósarokkal és a kuckózós sarokkal kapcsolatban. A legnagyobb és legpozitívabb visszajelzések nem a szavak, hanem az, hogy ahányszor elhaladok mellette, látom, hogy használják, szeretik és azt a funkciót tölti be, amire én szántam. Látom, hogy a polcra kitett könyveket is olvassák, és hoznak is könyveket. (Bár azért még elférne egy pár könyv a polcon...) Néhány képet is kaptam, amin több osztályból akár egymást nem ismerő emberek egyszerre veszik igénybe a kuckózós sarkot, és számomra ez igazán megható.
6. Nemrég volt a farsangi bál az iskolában. Mekkora munka egy ilyen volumenű buli megszervezése?
Ez egy kicsit kényes kérdés számomra, ugyanis a farsangi bál megszervezése elég sok energiát vett igénybe és legfőképp sok stresszt és szorongást okozott számomra. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mekkora munka volt: nagyobb, mint gondolná az ember. Ezzel szemben kicsit sem megugorhatatlan, amennyiben az ember mellett vannak támogatók és olyan lelkes, kreatív munkatársak, akiknek közös a céljuk velem. Szerencsére (habár nem nagy létszámban, de) voltak mellettem ilyen emberek, akik vagy egy jó szóval, vagy azzal, hogy sokadszorra is végighallgatták a kételyeimet, panaszaimat, vagy azzal, hogy munkát és energiát fektettek az előkészületekbe, segítették a szervezést. Nagyon sok türelemre és kompromisszumra volt szükség, és büszke vagyok a DÖK-re, hogy ilyen kompromisszumkészen meg tudta szervezni a bált.
Mégis van bennem egy kis rossz érzés, ugyanis nagyon sok negatív véleményt kapott a diákönkormányzat és azon belül én is, ami nagyrészt sajnos nem építő jellegű kritika volt, ezért nem tudott a fejlődésünkre szolgálni. A bál jól sikerült, akik részt vettek rajta, nagyon jól érezték magukat és biztattak, hogy jövőre is szervezzük meg. Ezek a szavak, mosolyok nagyon sokat jelentettek számomra/számunkra. Ha egy pár embert boldoggá tudtam tenni, akkor már megérte!
Készült egy elégedettségmérő kérdőív a farsangi bálról, amelyet online formában elküldtünk a diákoknak. Ha valakihez nem jutott el, viszont részt vett a bálon, az itt is rákattinthat. Töltsétek ki, hogy jövőre még az ideinél is jobb bulit tudjunk csinálni! Ez a kérdőív linkje:
7. Van mottód?
-Nyolcadik osztály körül volt egy mélypontom, amiről tavaly tartottam is egy áhítatot. A „Bízom benned!” mondatot elmondtam, akár személynek, akár Jézusnak vagy Istennek imáimban. Ez a mottóm, például a köpenyemre is rá van ez hímezve.
8. Ki a példaképed?
-Nincs egy konkrét példaképem, de vannak olyan emberek az életemben, akik motiválnak. Akár a cserkészetben, akár a tanulásban, akár az emberi dolgokban.
9. Merre szeretnél továbbtanulni? Mi szeretnél lenni?
-Mindenképp szeretnék magyar fakultációra menni, amiből emelt szintű érettségire készülök. Évekig úgy gondoltam, hogy a történelmet választom mellé, de lehet, hogy ez egy kicsit nagy vállalás lenne. Még énekből szeretnék majd érettségizni. A tanítás az álmom: magyar-történelem vagy magyar-ének szakos tanár lennék szívesen. Azt, hogy melyik egyetemre jelentkezzek, még nem döntöttem el. Amikre gondoltam, az ELTE, a Pázmány, a Károli – ezek jöhetnek szóba nálam. Budapestre szeretnék menni, és kijelenthetem, legfőbb motivációm, hogy ide jöjjek vissza tanítani.
10. Mi motivál téged?
-A tanulásban nagyon motiválnak azok a barátaim, akik hihetetlenül szorgalmasak és kitűnő tanulók. A legtöbb most ballagó barátom még tavaly is kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhetett, 11-ben. Az iskolánkban az ilyen emberek mutatják meg, hogy lehet sok munkával és kitartással a gimnáziumban is kiváló eredményt elérni. Mivel én eddig kitűnő voltam, az általánosban is és kilencedikben is, ezért ez most, idén is nagy motiváció.
11. Ha jellemezned kéne magad 3 szóval, akkor mi lenne az?
-Maximalista, empatikus és érdeklődő. Szeretek mindenféle impulzust, embert, érzelmet befogadni. Én mindig is szerettem közösségben lenni. Néha vannak mély hullámvölgyek, de amint azokon túlvagyok, máris újra szeretek emberek között lenni.
12. Hogyan jött az életedbe a színészkedés?
-Az kicsit túlzás, hogy színészkedem, igazából az iskolai színjátszóban játszom. Általános iskolában sokszor kaptam szerepet. Nagyon-nagyon szeretek más emberek személyiségébe átlényegülni. Felveszek egy ruhát, egy szerepet magamra öltök, és ez nekem nagyon jó érzés, bizonyos kereteken belül.
13. Mi volt a legnagyobb szerep, amit eddig kaptál?
-Talán az eddigi legnagyobb szerepem egy városi műsor volt a tavalyi évben, amit az általános iskolás tanárom, Sárosi Csaba tanár úr rendezett. Petőfi életéből készült ez a színdarab, és ebben én lehettem Szendrey Júlia, Petőfinek a drága szerelme. Ez egy elég nagy szerep volt. Sok szövegem is volt, sok érzelmet is kellett közvetítenem. Voltam szerelmes, tartózkodó, sértődött és a végén egy fájdalmas, de büszke özvegy. Szívesen játszottam el.
14. Melyik a kedvenc tantárgyad?
-Az irodalom, mert nagyon szeretem a verseket. Szeretem akár a saját életemre kivetíteni őket, vagy csak szimplán észrevenni bennük a színességet, a kreativitást. Nagyon szeretem az irodalomban, hogy egy olyan tantárgy, amit mindenki a saját maga módján tud tanulni, a verseket is mindenki szubjektíven tudja értelmezni. Én azt gondolom, hogy az irodalom az érzelmi intelligenciát is fejleszti, és számomra ez nagyon fontos.
15. Ha írnál egy könyvet az életedről, mi lenne a címe?
-„Találd meg önmagad!” Azt gondolom, nekem arról szól az életem, hogy kipróbálgatom magam egy csomó dologban. Az egyik legfőbb harcom az önbizalmammal van, hogy tényleg elfogadjam és szeressem magam. A másik a megfelelési kényszerrel, maximalizmussal vívott harc. Ezekben próbálok még fejlődni.
留言