“A drog rossz. Dehogy rossz, a drog nagyon jó. És pont ez benne a veszélyes.”
A csendesnap alkalmával a drogprevenciós napon hangzott el ez a három mondat is. Három fiatal és egy dolgozó látogatott el ismét iskolánkba a Ráckeresztúrról, a Drogterápiás Otthonból. Egy eleinte egyoldalú beszélgetés közben tudhattuk meg a történetüket. Először Hamar János mesélte el történetét, aki 19 éve nem nyúlt semmiféle illegális tudatmódosító szerhez. Előtte azonban heroinhasználó volt. Szerinte a legtöbb embernél az ok, amiért ilyen eszközökhöz folyamodik, a családjában keresendő. Gyermekkorában a megfelelési kényszer miatt, önmaga keresése közben és családjától való menekülésképp találta meg az alkoholt. Majd később hétvégente, aztán a “drogozós napokon” fordult kábítószerhez. A vége ennek az életnek számára az volt, mikor 1 éve minden nap szert használt és öngyilkossági gondolatai voltak. Ekkor fordult segítségért szakemberekhez, majd 8 hónap után került ki egy otthonból. Akkor döntötte el, hogy segíteni akar a hozzá hasonló embereken.
“Tanuljatok a mi hibánkból!”- tette hozzá a végén.
Másodjára Dávid mesélt, aki jelenleg is az otthon lakója. Az ingatag családi háttér számára is meghatározó volt. Szülei viharos kapcsolata, majd (15 éves korában) válása után Nyíregyházán tanult, később pedig Siófokon, apja családjánál került az illegális szerek közelébe. Mindennapossá vált az iszogatás és a füves cigi. Az egyetem alatt egy lány miatt más szenvedélyeket is talált. Számítógépes játékokba és továbbra is a tudatmódosító szerekbe menekült. A szakítás után pedig egyre több kábítószert kipróbált. Mikor rájött, hová jutott az élete, először maga próbált leszokni, majd a ráckeresztúri otthonba ment. Azóta motivációkat és lehetőségeket kapott.
Roland már 14 éves korától kábítószerezett. Első alkalommal azért tette, hogy befogadják. Járta a társaságokat, és a drogokban kereste az önigazolást. Apja is függő volt. Már gimnáziumban ennek élt. Fogyasztás mellett gyakran árulta is a drogokat. Aszerint válogatott, hogy melyik ízlik neki. 18 évesen, barátnője abortusza után abbahagyta az iskolát, ezután szinte nem is emlékezett semmire. “Ezt nem nevezhetem életnek.”- fűzte hozzá keserűen. Miután rájött, hogy egymaga nem tud kiszakadni ebből a világból, felkereste az otthont.
“Otthon termesztettük a füvet. Azt gondoltam, nem lehetek függő, hiszen ami megvan minden nap, attól nem lehet függni”- kezdte a 25 éves Hunor. 12 éves korától füvezett, és erre büszke volt. Előtte gyakran piszkálták, bántották. Úgy gondolta, ha drogozik, majd félni fognak tőle. A használatot gyorsan követte az árulás. 18 éves kora előtt rendőrségi ügyei voltak. Ekkor 3 évre leállt, majd 21 évesen visszaesett. Előtte akkori feleségétől született egy lánya. Ezután durvább lett a helyzet: lányokat futtatott, drogot árult és „elszállt magától”. Feleségét elzavarta, és autóbalesete is volt. Ekkor vonult be először az otthonba, de 2 hét után feladta. Hajléktalan lett. Majd miután tudathasadása lett, ismét felkereste az otthont. Gyógyulása alatt felkereste volt feleségét; most már céljai vannak, és próbálja helyrehozni lányával is a kapcsolatát.
Számomra ez a prevenciós program nem azért volt hasznos, mert elmondták a drogok hatásait, hanem mert testközelből láthattam, milyen mélyre süllyedhet ezáltal valaki. Aki hajlamos a függőségre, napról napra teheti tönkre az életét. Mind a négyen elmondták, hogy volt egy pont, ahol nem látták már a kiutat és öngyilkosok akartak lenni. Szerintem a mai fiataloknak ezt kellene meglátni. Bár a legtöbb tudatmódosító szer pár órára boldogságérzetet ad, de utána elveheti azt, amit senki nem tud visszaadni: az ember életét.
Mózes Krisztina 11. A