Leskó-Nagy Nóra 2009-ben, az első refis évfolyamban érettségizett, utána pedig olyan hivatást választott magának, amelyről valószínűleg sokan álmodoztok: rádiós szerkesztő és riporter lett. Hogyan került a Kossuth Rádióba, miért fontos a hit és a céltudatosság már a felvételi elbeszélgetésnél, és mi az, ami a szerkesztői-műsorezetői munkában a leginkább megdobogtatja a szívét, erről számol be az alábbiakban.
2014 őszén kezdtem el dolgozni a Kossuth Rádióban. Ahhoz, hogy a rádió egyik szerkesztője lehessek, hosszú út vezetett: egy gyakornoki programban vettem részt, amelynek az elméleti alapja egy kétéves egyetemi szakirányú továbbképzés (röviden: szerkesztői képzés) volt, ennek elkezdéséhez pedig egy BA szintű diploma volt a feltétel. Így az utam a rádióba valójában még 2009-ben kezdődött, rögtön a Refi után. Érettségi után a Pázmányra jártam angol-kommunikáció szakra, és bár régi vágyam volt, hogy a Kossuth Rádiónál dolgozhassak, erre akkor még nem sok esélyt láttam. A diplomához közeledve figyeltem fel a korábban említett szerkesztői képzésre, de - mivel próbáltam biztosra menni - emellett a képzés mellett párhuzamosan a Pázmány kommunikáció MA képzését is elvégeztem.
Ha bárki tanuló vagy pályakezdő kérdezi tőlem, szerintem min múlik az, hogy valaki megkaphassa a munkát, amire vágyik, akkor mindig azt mondom, hogy sokat kell dolgozni érte. De mindenekelőtt tudnia kell, pontosan mi is a célja. Emlékszem, a felvételi beszélgetéskor, amikor még csak az volt a kérdés, hogy a szerkesztői képzést elkezdhetem-e, megmosolyogtak, amikor a pontos műsorcímet mondtam, ahol majd dolgozni szeretnék. Innen még 2 évbe telt, mire gyakornokként kezdhettem - de végül pontosan abban a műsorban dolgozhattam, amit a felvételinél célként említettem: a Kossuth Rádió Közelről című műsorában.
A Közelről szerkesztőségében gyakornokként kezdtem, ezt követően riporter, majd segédszerkesztő voltam, évekkel később pedig szerkesztő lettem. Az élő műsor minden hétköznap délutánonként fél 4 és fél 6 között szólt, az úgynevezett drive-time-ban, mikor sokan ülnek autóban, munkából hazafelé tartva.
A Közelről egy közéleti műsor volt, amelyben mindennap azzal foglalkozhattunk, amit érdekesnek találtunk és épp aktuális volt: voltak nálunk nagy felfedezők, gyakran szólaltattunk meg tudósokat, érthetően elmagyarázva, mit miért csinálnak. Sokszor voltak vendégeink pszichológusok, akik segítettek megérteni, mi van egyes jelenségek mögött, rendszeresen foglalkoztunk technológiai újításokkal és fejlesztésekkel, de ugyanúgy helyet kaptak a műsorban különös emberi sorsok is. Gyakran fordultak meg stúdiónkban kalandorok, extrém teljesítők is - mindig olyan témákat kerestünk, amelyekből a hallgatók meríthettek valamit, akár új tudást, akár motivációt. Fontosnak tartjuk az érzékenyítést, hogy olyan témáknak is teret adjunk, amelyek egyébként nem kapnának kellő figyelmet.
Egy élő műsor mindig sok izgalmat rejt. Vajon odaér-e időben a vendég? Felveszi-e a telefont, akit élőben kapcsolnánk, mikor már csak másodpercek vannak vissza, vagy épp nem jön-e közbe technikai probléma, ami miatt rögtönöznünk kell? Persze mindegyikre bőven volt példa, de az élő műsoroknak ez adja a varázsát, hogy bármikor lehet olyan helyzet, melyre hirtelen kell megoldást találni.
A Kossuth egyedülálló abban, hogy kevés a zene - ami egy ilyesmi problémánál jó menekülőút lehetne. Mindezeken túl másodperce pontosan dolgozunk, a 16 órai hírek 16:00:00-kor kezdődnek, így tényleg figyelni kell, na meg bölcsész végzettségűként is tudni kell másodperceket pontosan és gyorsan számolni.
Élő műsort mindig egy kisebb csapat készít, a szerkesztő fogja össze a munkát és övé a felelősség is. Mindenekelőtt kitalálja a témákat, szakértő vendégeket keres, leszervezi a megjelenésüket, ismertető hátteret ír a műsorvezetőnek, és összeállítja a részletes és percre pontos forgatókönyvet. A szerkesztő munkáját nálunk egy szűk riporteri csapat segíti, akiknek jellemzően a szerkesztő adja a feladatot, de éppen a kis létszám miatt a szerkesztő maga is gyakran készít riportokat. Ilyenkor mi keressük meg a riportalanyt, vesszük fel az interjút, majd magunk vágjuk meg az anyagot. Munkánk során sokszor fordul elő, hogy egyedül dolgozunk, de összességeben egy-egy műsor mégis igazi csapatmunka, hiszen a riporter-szerkesztő-műsorvezető mindig összedolgozik, hogy egy kerek adás legyen hallható. A műsor lebonyolításában pedig segít még a hangmérnök, aki nélkül nem szólna a rádió, és mindig van egy asszisztens is, aki a szerkesztő munkáját támogatja.
Ennél a formánál jóval összetettebb, de még izgalmasabb feladat, mikor kitelepünk egy helyszínre, és többórás műsort készítünk valamilyen izgalmas területről. Voltunk már többször is kórházban, közvetítettünk élő műsort műtőből vagy koraszülött osztályról, nyaranta gyakran készül műsor a Balaton partjáról, de síversenyen vagy éppen állatmenhelyen is jártunk már. Egy-egy ilyen műsor jóval több előkészületet igényel, mint a jól megszokott stúdió, de megéri a munkát, mert nagyon jól szólnak ezek a tematikus, élő helyszíni műsorok.
A Közelről 2018 őszén megszűnt, én pedig a délelőtti, szintén kétórás, élő műsorban, a Napközben-ben folytattam a munkát, amelynek tematikája bár részben eltér a Közelről műsoráétól, sokban mégis hasonlít rá. Igyekszünk naprakész, hiteles információkat adni aktuális témákban.
A koronavírus természetesen ránk is hatással volt. A legveszélyesebb hónapokban csökkentettük a személyes találkozókat, így vendégeket sem hívtunk, hanem telefonon kapcsoltuk a megszólalókat. Ez nekünk, akik a személyes találkozókból, a mély beszélgetésekből merítjük a legtöbb erőt, nem volt könnyű időszak, de természetesen mi is a biztonságot tartottuk elsődlegesnek. Az új helyzetekre igyekszünk mindig gyorsan reagálni, a vírus megjelenésekor például indítottunk élő pszichológiai rovatot, melyben az új kihívásokra próbáltunk segítséget adni, majd volt rendszeres oktatással kapcsolatos sorozatunk, ami az otthoni tanuláshoz adott tanácsokat, hallgatói kérdésekre reagálva.
A rádiós munkáról, arról, hogy miért szeretem, órákig tudnék mesélni. Röviden talán úgy foglalhatom össze, hogy azon túl, hogy
sok területre, különféle témákba és problémákba jobban belelátok, tájékozódok és tanulok, olyan emberekkel ismerkedhetek meg, akik inspirálnak, akiknek története erőt adhat a mindennapokban, vagy éppen a nehezebb helyzetekben.
És hogy magát a műfajt miért szeretem? Mert egy beszélgetést hallgatva mindig arra figyelünk, ami a mondanivaló. Egy TV interjúban, egy videóban annyi minden elvonhatja a figyelmünket: hogy néz ki a vendég, hogyan van megvilágítva, milyen a képi világa, szimpatikus-e nekünk a nyilatkozó külseje… Ezzel szemben a rádióban “csak" a hang van, ami pedig mégis sokat hozzáad a mondanivalóhoz, így sokkal személyesebbé válik, mint egy írott szöveg. Egy csodálatos műfaj, ami már több mint 100 éve velünk van, és biztos vagyok benne, hogy még jó darabig velünk is lesz.
Idén tavasszal megszületett kislányunk, így a rádiós munkát most egy időre más, fontosabb feladatokra cseréltem, de azt biztosan érzem, hogy a rádiózás nekem örök szerelem.
Leskó-Nagy Nóra
(a képek a szerző tulajdonában vannak)