Az utolsó fellángolás
Elhangzik az ország utolsó kocsmájában, 2073-ban. A kocsmát csak
egyetlen ember látogatja.
A táguló semmi ágán
Nem terem már semmi sem.
Miért kell nekem ilyen árván
Egymagamban tengenem.
Eldalolom, hogy az élet
Hogyan fordult ekkorát
Találsz benne csatát, s szépet
Önts még egyet Jóbarát
Tűz a vadat elriasztja
A szemben csillan értelem
Törzsi dobok szántó hangja
Felperzselő, féktelen
Tűzcsiholás, világégés
Mindent elsöprő forróság
Elindulás? Visszalépés?
Börtönrabnyi súlytalanság
Itt a lángok elenyésznek
Gondolkodni oly nehéz.
Megteszi ezt más helyettem
Az EMÁJ is bekerít.
A neonok fehér fénye
Elnyeli a gyertyafényt
És a gépek új jövője
Elnyeli az ó egyént.
Unalmamban nem teszek mást,
Neoncsőbe bámulok,
Feladom az álmodozást.
Tűzgyújtásra várhatok.
Kialudt már rég a szikra,
Nem világít senki sem.
Így hunyt ki az élet lassan
És művészet sem kell nekem…
Nincs már célom, nincs erőm.
Nincs már múltam, nincs jövőm.
Almási Liliána, 11. B
Comments