Áhítat dementortámadás ellen

Egy Harry Potter-példát hoztam az elejére. Vannak ugye a dementorok, a depressziót szimbolizáló, sötét lények, akik lebegve odajönnek hozzád, és kiszívnak belőled minden jót. Viszont lehet védekezni ellenük a patrónus-bűbájjal, amit ki is próbálunk!

A HP-fanok csinálhatják önállóan, a többieknek mondom. Csukd be a szemed, és ne nyisd ki, amíg nem szólok. Gondolj egy nagyon boldog emlékre. (5mp szünet) Engedd, hogy átjárjon, merülj el benne. (2mp szünet)

Amíg a tanárok merengenek a szép emlékeiken, addig, hálád jeléül, amiért sikerült meglágyítanom a szívüket, és emiatt potenciálisan elkerülhetsz pár rossz jegyet, piszkáld meg a melletted ülőt, hogy most az egyszer figyeljen oda az áhítaton. (...) Köszönöm, most már mindenki nyissa ki a szemét.

A mai ige: „Sokkal jobb azoknak, akik ketten vannak, mint annak, aki egymaga, mert jó jutalmuk van munkájukból. Mert ha el is esnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedül lévőnek, mert ha elesik, nincs, aki fölemelje!” (Prédikátor 4: 9-10)

Ismerős az a mondat, hogy: „Hozd ki magadból a maximumot!”? Egyik barátnőmnek egy időben nagyon is az volt. Az ő majdnem tragédiába torkolló története ihlette ezt az áhítatot, és azért beszélek róla, mert nem szeretném, hogy bárki mással is megtörténjen. Hogy mi történt vele? Ezt majd később…

Visszatérve a mondatunkra: Egy szülő-gyerek beszélgetéskor szokott ez elhangzani:” Nem baj, ha nem vagy színötös, csak hozd ki magadból a maxot!” Csakhogy hosszú távon ezt sem lehet tartani. Érettségi előtt két hétig jól jön, de egy vagy több évig? A maximumot nem lehet sokáig kihozni magunkból, az nem egészséges. Kiéghetünk tőle. És mi értelme úgy a sikernek, ha azt csak mentális roncsként „élvezheted ki”? Tegyél bele annyit a tanulásba, amennyivel még napközben meg tudod élni a kisebb-nagyobb örömöket is.

Ezzel nem azt mondom, hogy ne tanuljatok.  Az életben a tanulásnak és a szórakozásnak egyensúlyban kell lennie. Mert ha bármelyik is eltűnik, nagyon nehéz lesz utána összeszedni magad. Ennek elkerülése végett ebédnél feltehetjük magunknak a kérdést, hogy „nevettem ma együtt a barátaimmal? Töltődtem ma valamitől?” És ha a válasz: nem, akkor mielőtt hazamentek, szervezzetek valami kis rövid progit. Pingpongozz, kísérj ki valakit a buszhoz, beszélgessetek, hívj fel egy barátot, vagy csinálj bármit, ami feltölt. És amikor egy program után megvan az az érzés, hogy "na, ez jó volt", akkor ezekből kellene alapesetben heti 4 alkalom legalább. Ha ezeket kihagyod, már 3-4 nap után megérzed, és tanulni se fogsz úgy tudni, mint korábban; az egész nyögvenyelős lesz, elkalandozik a figyelmed, és egypár hét után ott leszel már, hogy egyáltalán nem működsz hatékonyan; próbálod utolérni magad, de energiád már nincs se tanulásra, se haverokkal lenni. És ha még ezen felül más negatív dologok is vannak az életedben: otthoni veszekedések, testképzavar, bármi, ami lehúz, minél nehezebbek vagy több van belőlük, annál hamarabb átfordulhatunk egy elég depresszív hangulatba.

forrás: harrypotter.com

Említettem már a barátnőmet. Ő eljutott ebbe a nyomott állapotba. Tizedikes volt, mikor megpróbálta megölni magát.

Úgy kezdődött, hogy volt egy célja, amit mindenáron el akart érni, és beáldozott érte rengeteg mindent: a szabadidejét, az emberi kapcsolatait, beleértve azt is, hogy nem beszélt senkinek a problémáiról. Emiatt lassan odalett a mentális egészsége is. A hétköznapjaiban már nem marat sem ereje, sem ideje élvezni az életet.

És hogy miért? Nem volt hülye, csak úgy gondolta, attól függ a boldogsága, hogy sikerül-e, amit eltervezett. Később jött rá, hogy ez nem egy cél elérésén vagy egy rossz döntésen áll, bármennyire is így érződik néha. Viszont azt el kell ismerni, hogy ez abban a pillanatban nagyon tud fájni. Ha a tudatunk tudja is, hogy ez nem a vég, attól még összetörhetünk, főleg ha még más nehézségeink is vannak. Szóval a lényeg, hogy van az az állapot, mikor valakinek a mentális ereje fogyott el annyira, hogy óra végén már alig bír felállni és feltámolyogni a 07-esből a madárfészekbe a kövi órára.

Ilyen helyzetben van, hogy csak hátra kell dőlni, és Isten kezébe helyezni magunkat, mert Ő itt van és próbál minket vezetni. Néha kicsit nehéz dolga van, mert sajnos az 5 érzékszervünkkel nem tudjuk tapasztalni, tehát nem fogsz egyszer csak kapni egy levelet, hogy „Tisztelt Címzett! Legyen kedves odafáradni X személyhez, és megbeszélni vele, hogy VALÓBAN hogy tetszik lenni, és a támogatását kérni. Köszönettel: Isten”. Ez a valóságban valahogy úgy néz ki, hogy az élet lehetőségeket ad. Mondjuk valaki érdeklődik felőled, és akár a segítségét ajánlja, legyen ez felnőtt vagy korodbeli. Ilyenkor ha már a kezét nyújtja valaki, azt el kell fogadni, és hagyni, hogy felemeljen. Isten nem hiába adott nekünk társakat. Neked csak bíznod kell benne. És az, hogy megbízol valakiben, egyébként nem azt jelenti, hogy csak ha már élet-halál harcot vívsz magadban, akkor mehetsz oda hozzá és fogadhatod el a segítségét, mert amíg még bírod és nem jelent különösebb nagy problémát, hogy létezel, miért is terhelnéd a problémáiddal. A bizalom arról is szól, hogy megbízunk a másikban annyira, hogy elhisszük, a kisebb dolgokkal is törődik.

Ez így van az igaz barátságban is: nemcsak az örömön, hanem a bánaton is osztozunk, és vállaljuk azt is, hogy ott leszünk a másiknak, ha kell. Ahogy az ige írta: „Mert, ha el is esnek, az egyik felemeli a társát.”

Viszont azt, hogy felemeljenek, egyrészt jelezni, másrészt hagyni kell. Na és ezt hogyan? Lehet, hogy fogsz kapni egy olyan kérdést, hogy „Figyelj már, minden oké?”

Erre, mint 18 év után rájöttem, lehet azt is válaszolni, hogy: „Hát, mostanában valami nem jó, valamit kezdeni kéne vele, csak nemtom mit, de szerintem beszélnem kéne róla”.

Ennek a mondatnak 3 része van: 1) Közlöd vele, hogy nem vagy jól, 2) tudtára adod, hogy egyébként te se vagy biztos benne, hogy mitől lenne jobb, 3) és a legfontosabb, hogy adsz neki egy útmutatást, hogy ha segíteni akar, akkor mivel próbálkozhat.

Amióta én ezt alkalmazom, mindig olyan jól eldumálunk, hogy ha még én se tudtam, mi bajom, akkor is jobban érzem magam utána. De persze fontos az időzítés is, mert szerintem a tanárok nem lennének a legboldogabbak, ha az „osztály, vigyázz!” után vagy egy doga közben élnétek ezzel a tanácsommal.

Viszont fontos, hogy mégis mihamarabb legyen egy hasonló beszélgetés, vagy bármi, ami könnyít a lelkünkön, mert a mentális állapot romlásában nagyon is el lehet veszni, és még belülről megélve az eseményeket sem lehet mindig megmondani, hogy mennyire is vagyok rosszul. Mint mikor növésben voltál. Minden nap észrevetted, hogy nőttél? Nyilván nem. Ugyanígy nem veszed észre, hogy mennyire rossz, mert mindig csak egy picivel romlik. A szenvedés alapállapottá válik, és már nem emlékszik rá az ember, hogy máshogy is lehetne-e lenni. És egyszer csak megérkezünk oda, hogy „Nem bírom tovább.” És ezen már nagyon nehéz segíteni. Ezért Nem. Szabad. Megvárni., amíg már végleg kivesznek az örömök a napjainkból.

És itt jön képbe, hogy miért kértem, hogy most tényleg mindenki figyeljen.

Sosem tudhatod, mikor leszel Te az, akit Isten odaküld, hogy neked akár egy semmiséggel megajándékozd a másikat.

Ez lehet csak egy egyszerű „hogy vagy? kicsit levertnek tűnsz, ne beszéljünk róla?”, vagy egy őszinte mosoly a folyosón. Hidd el, ezek tényleg számítanak, még akkor is, ha nem látszik, mert a másiknak esetleg már annyi ereje sincs, hogy visszamosolyogjon – de emlékezni fog rá. Szóval ha véletlenül úgy érzed, hogy rámosolyognál valakire, ne fogd vissza magad, nem gáz random emberekre mosolyogni. Ki tudja, lehet, hogy épp téged küldött Isten, hogy visszarángasd vele azt a random embert a valóságba.

Úgyhogy ha ezek után bárkiben megszületett a gondolat, hogy szóljon valakinek arról, hogy nincs jól, akkor ne gondolkozzon rajta sokat, mert ahogy telik az idő, ez az elhatározás egyre inkább csökkenhet, és ennél nem lesz jobb pillanat!

Imádkozzunk! …

Kérlek Istenünk, segíts, hogy a kezedbe tudjuk adni az életünket, és ezáltal könnyebben tudjunk segítséget adni és elfogadni is! Ámen.

"Egy nappali fényben fürdő teremben patrónust megidézni egészen más, mint egy dementor jelenlétében tenni ugyanezt. Tudom, hogy nagyon nehéz néha, de a nehéz napokon tényleg jó felidézni egy-egy örömteli pillanatot. Baráti beszélgetéseket, vagy csak egy futó mosolyt, amivel aznap megajándékozott valaki. Mindig lesznek jó dolgok, csak néha szem elől tévesztjük azokat."

Legyetek jól! Áldás, békesség!

Bak Csenge Janka, 2025/A osztályos öregdiák