Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt! – Jakab 3,5
Le merem fogadni, hogy szinte mindenkinek okozott már pár kellemetlen percet, hogy kommentelt valami hülyeséget valami alá, és valaki meglátta, akinek nem kellett volna. Én például a covid alatt annyira untam magam, hogy “kommentháború”-t robbantottam ki, ami annyiból állt, hogy más ciki, régi képei alá kommenteltünk, hogy feldobja az algoritmus és majd jó nagyot fog égni a szerencsétlen haverunk, amikor mindenki meglátja... Na sajnos csak akkor jöttünk rá, hogy ezt lehet, nem kellett volna, amikor igazgató úr is beszállt. Azóta egyébként észrevettem már, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így járt: igazgató úr meglepően sok mindenről tud... na de miért mondtam most ezt el? (azon kívül, hogy meglegyen a 10 perc)
Láttatok már facebook kommentszekciókat? Sok mindent tanul az ember onnan. Erős idegzetűeknek javaslom, nézzen meg egy politikáról, háborúról, vírusról vagy igazából bármiről szóló cikk alatt egyet. Az önjelölt virológusoktól a hirtelen jött hadiszakértőkön át mindent találni. A kedvencem az a személy, akinek a tesójának a férjének az anyjának a nagybátyjának az első szerelmének előző kutyájának a gazdájának a fia, miután beoltották, közvetlen szívinfarktust kapott, és társai.
*valaki feláll* (Csongor)
De persze vannak ennél sokkal-
-Hol van?
-ki? *
-Aki kérdezte. (még mindig Csongor)
-Nyugi már, figyelni szeretnék! (Lili)
-Hozzád meg ki szólt? (Roli)
-Amúgy ki hívta meg a Kettner Henryt? (Mirtill)
-Szerintem te ezzel a tejfölös strandlabda fejeddel ne szólalj meg inkább! (Matyi)
-Gyerekek! Nem lenne jobb kibírni, hogy ne szóljatok be a másiknak?? (Dóri)
*mindenki egyszerre* -Csönd!!
Na hát, valami ilyesmi egy kommentszekció is. Persze ezeken mosolygunk most, de sokszor komolyabb következményei lehetnek egy ilyennek, mint hinnénk. Azt tudtátok például, hogy minden harmadik gyerek szenvedett már el internetes zaklatást? További hátránya még az internetnek, hogy ha nem figyelünk, könnyen elhiszünk valamit, ami nem is úgy van. Az előző adat az internetes zaklatásról teljesen hasraütéssel jött egyébként, remélem, senki nem hitte el. És persze ettől függetlenül ez valóban egy nagyon komoly téma, amely sok áldozatot követelt már. Az internet összeköti az embereket. Ha itt, szerény hazánkban valaki úgy gondolja, hogy szerinte a derékszög nem létezik, találni fog valahol a világ másik felén még valakit, aki ugyanezt gondolja, és legitimizálja a saját igazát. Ez persze sokszor ártalmatlan, de láttunk már csodát. Egyes emberek úgy tartják például, hogy ha egy baba beteg, akkor a szülőt kell meggyógyítani, és akkor a gyerek is egészséges lesz. Amikor egy emberi életről van szó, azért egyből nem olyan vicces ez.
Na de mi a tanulság? Az már, úgy gondolom, mindenkinek a könyökén jön ki, hogy vigyázzon a neten, kérjen segítséget, ne higgyen el akármit satöbbi... Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a korunkbeliek sokkal biztonságosabban kezelik az internetet, én inkább a nagymamákat féltem... (igen, tapasztalatból mondom). Viszont én most arra akartam rávilágítani, hogy ne legyünk ilyenek. Ne írjunk le bármit, csak mert úgy gondoljuk, megtehetjük. Főleg mi, refisek, akik esküt is tettünk, amikor jelentkeztünk ide, hogy ehhez méltóan viselkedünk, kétszer is gondoljuk meg, mielőtt nekiállunk Bözsi nénivel vitatkozni, hogy a Gyurcsány jobb volt-e. Persze nem azt mondom, hogy nem lehet, ezért vannak a kommentek. De csak emberi, normális keretek között. Fel kell ismerni, hogy szavainknak nagyon komoly súlya van, és sokszor komoly következménye lehet egy-egy mondatnak, ahogy ezt az igében is hallhattuk. És ez persze nem csak az internetre vonatkozik. Próbáljunk meg békében megmaradni egymás mellett. Nem mondom, hogy nekem mindig olyan jól megy, de próbálkozni lehet, nem igaz?