Az igét a 37. zsoltár negyedik verséből olvasom: „Az Úrban leld örömöd, s ő betölti szíved vágyait.”
Ez egy annyira egyszerűnek tűnő ige, és mégis annyi mindent takar. Bennem is felmerült a kérdés, hogy mégis hogyan lehet örömöt lelni Istenben, mikor nem látjuk, nem halljuk és nem ismerjük.
Azonban azt tudtam, hogy milyen érzés nem Istenben lelni az örömömet. Én kerestem az örömöt a céljaimban, az emberi kapcsolataimban, a sikerben. Minden egyes napom azzal telt, hogy valamit vártam. Télen a nyarat, ősszel a tavaszt. Meggyőződésem volt, hogy amikor majd lefogyok, akkor boldog leszek, de persze minden csak rosszabb lett. A jogsimra vártam, majd, mikor megszereztem, akkor saját autót akartam, és így tovább. Tudtam, hogy valami nincs rendben, csak azt nem tudtam, hogy mi, de ez az örökös elégedetlenség, közöny és szorongás kikészített. Ráadásul képtelen voltam egyedül lenni, hiszen akkor a saját gondolataimat kellett hallgatnom, ezért nonstop a zenehallgatásba menekültem.
Természetesen eszembe jutott az is, hogy esetleg eltávolodtam az Úrtól, de ott voltam a templomban vasárnaponként, és minden este imádkoztam. Fel sem merült bennem, hogy ennél többet is tehetnék.
Egyszer szembejött velem egy idézet, amire azóta is sokat gondolok:
„Néha elfelejted, hogy abban a helyzetben vagy, amiért egykor imádkoztál.”
Azt hiszem, néha annyira el vagyunk foglalva a jövővel, hogy nem tudjuk megélni azokat a kisebb sikereket és örömöket, amik érnek, mert valami nagyobbra és jelentősebbre várunk.
Amióta azonban néhány hónapja beengedtem Őt az életembe, és a személyiségemet formálja, tudok az Úrban gyönyörködni. Képessé tett olyan dolgokat megélni a jelenlétében, amire azelőtt képtelen voltam, és ezért nem győzök Neki hálát adni. Az állandó borúlátásomat optimizmussá alakította. Megváltoztatta a fókuszomat, és átrendezte a prioritásaimat. Lelassultam, megszerettem az egyedüllétet, mert amióta Ő foglalja le a gondolataimat, azóta szeretem hallgatni őket.
De van egyfajta nehézség is ebben az örömben; ez nem egy érzés, hanem egy döntés. És ez egy nagy különbség, hogy azért örülök, mert éppen abban a pillanatban jól érzem magam, vagy boldog vagyok, mert úgy döntöttem, hogy örülni fogok.
És itt jön képbe az úgynevezett szabad akarat. Isten felkínálja annak a lehetőségét, hogy megtaláljuk Benne az örömünket, az már csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele. És egyébként lehet, hogy bonyolultnak hangzik, de egyáltalán nem nehéz beengedni Őt az életünkbe, csak kérnünk kell. Ő csak arra vágyik, hogy elé vigyük a nehézségeinket, megbeszéljük Vele a vágyainkat, és hallgassunk a szavára.
Ami a nehéz, és ami nap mint nap küzdelmet igényel, az az, hogy minden egyes nap dönteni kell az öröm mellett, tehát az Úr mellett. Ez néha könnyebb, néha azonban egyenesen fájdalmas. Az Ő öröme azonban ennek a küzdelemnek az eredményeként jön, és szerintem abszolút megéri.
Isten jó. Ő akkor boldog, ha mi is boldogok vagyunk. És ha Benne leljük az örömünket, betölti a szívünk vágyait. Ez az Ő ajándéka.
Imádkozzunk:
Uram, engedd, hogy rácsodálkozhassunk arra az örömre, amelyet a szeretetedben hordozol. El vagyunk foglalva azzal, hogy a boldogságot keressük, és eközben elkerülünk téged. Ámen.