„És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lukács evangéliuma 6: 31)
Az emberi kapcsolatok mindenki életében nagyon fontosak, kezdve a családtól a barátokig vagy akár az osztálytársak, munkatársak. Már óvodás korában megtanulja az ember, hogyan kell közösségben viselkedni, megtanul barátkozni és része lenni más emberek életének. A mai rohanó világban mégis azt veszem észre, hogy jelen vagyunk, de elkerüljük egymást. Nem adunk figyelmet embertársainknak, de ha ők nem figyelnek ránk, akkor megsértődünk. Mindig másban keressük a hibát, és magunkat tartjuk az elsőnek.
Az ige azt mondja: bánjunk úgy az emberekkel, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Vagyis, ha mindenki mindig magát gondolja elsőnek, akkor senki nem fog figyelni a másikra, és kialakul a káosz. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, ki kell nyitnunk a szemünket és észrevenni a körülöttünk lévő embereket. Meg kell próbálni nyitottnak lenni a többiek felé, hogy ők is nyitottak legyenek felénk. Meg kell próbálni úgy bánni az emberekkel, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Ha mindenkiben csak a rosszat keressük, akkor ők is a rosszat fogják keresni bennünk. Ha engem nem érdekel, hogy mi van a másik emberrel, akkor el fog jutni a kapcsolat arra a szintre, hogy már a másik ember sem hallgat meg engem szívesen. Nem azt mondom, hogy mostantól minden embernek ugorjuk a nyakába, csak próbáljunk meg odafigyelni a körülöttünk lévőkre, sőt egyszerre elég csak arra az emberre figyelnünk, akivel éppen beszélünk. Ha minket érdekel, mi van a másikkal, akkor őt is érdekelni fogja, hogy velünk mi a helyzet. Én mindig próbálok nyitott lenni az emberek felé, és egy idő után azt vettem észre, hogy ők is szívesen fordulnak hozzám. Tehát úgy bánnak velem, ahogy én bánok velük.
Hoznék erre egy példát, ami hosszú folyamatként épült be az életembe, de tényleg azon alapszik, hogy az emberek úgy bánnak velünk, ahogyan mi bánunk velük. Mikor én bekerültem a gimnáziumba, nekünk az első napon elmondták, hogy mindenkinek, aki szembe jön a folyosón, köszönni kell. Én ezt igyekeztem is betartani. Egy idő után annyira hozzászoktam, hogy már az sem jelentett problémát, hogy az utcán köszönjek azoknak, akinek az iskolában egyébként is szoktam. Akik az esztergomi busszal járnak, ők tudják, hogy rengeteg ilyen köszönős kapcsolatot alakítottam ki az évek során, és ez azért is előnyös, mert így a legtöbb esetben van helyem a buszon. Egy idő után azt vettem észre, hogy már nem is én köszönök, hanem mindenki más köszön nekem előre, és ezt nagyon érdekes volt megtapasztalni. Egyre több embert ismertem meg, és annyira jó érzés, mikor egy olyan ember köszön előre, aki azelőtt észre sem vett! Ha valamelyik barátnőmmel sétálok a folyosón, gyakran kapom meg azt a kérdést, hogy „Luca, te mindenkit ismersz?”.
Nem ismerek mindenkit, csak úgy bánok az emberekkel, ahogy szeretném, hogy ők is bánjanak velem.
Ahogy már mondtam, nagyon lényeges az egymásra való odafigyelés; a példámban is megemlítettem, hogy a köszönések hatására felfigyeltek rám olyanok is, akik előtte nem köszöntek, pedig ismertük egymást. Az már szuper, ha megtanultunk egymásra figyelni, de emellett az is fontos, hogy megértsük egymást. Megtanuljuk, hogyan legyünk empatikusak, és ezáltal fejlődhessünk és másokon is tudjunk segíteni. Nem nagyon szeretném részletezni, hogyan bánjunk egymással, mert ehhez már ott van a Tízparancsolat. A második kőtáblán lévő 6 parancsolat adja az alapját az emberekkel való viselkedésünknek. Olyan parancsolatok vannak benne, amik útmutatást adnak a mindennapi élethez, és ha jobban belegondolunk, megadják a választ arra, hogy hogyan szeretnénk, hogy az emberek velünk bánjanak. Például a kilencedik, a „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!”-parancsolat megmutatja: ha nem szeretnéd, hogy mások hazudjanak neked, akkor te se hazudj nekik; és ezt a többi parancsolattal is el lehetne mondani. Az első 4 parancsolat pedig az Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik. Ebben a kapcsolatban is érvényes a felolvasott igeszakaszom üzenete: bánj úgy Vele, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjon. Ha csak akkor keressük Istent, amikor valami rossz van az életünkben, akkor ne tegyük fel azt a kérdést, hogy eddig hol volt Isten, mert mi voltunk azok, akik nem kerestük Őt.
Egyébként az igeszakasz háttere Jézusnak az a tanítása, hogy szeressük ellenségeinket. A nagyhétbe beérve kiemelnék egy pillanatot a szenvedéstörténetből, ahol ez beigazolódik. Amikor megfeszítették Jézust, akkor Ő a kereszten is könyörgött Istenhez, hogy bocsásson meg az őt megfeszítőknek, mert nem tudják, mit cselekszenek. Szerette ellenségeit, mert úgy bánt velük, ahogy Ő szerette volna, hogy bánjanak vele. Lehet, hogy a mi ellenségeink azért bánnak velünk ellenségesen, mert mi is úgy bántunk velük.
Mi lenne, ha megpróbálnánk észrevenni magunkban azt a hibát, amit másokban keresünk?...
Gondold át, mielőtt valakit megítélsz, hogy előtte te hogyan álltál ahhoz az illetőhöz! Lehet, hogy az az ember, akire azt mondod, milyen ignoráns, mert sose köszön, azért nem teszi, mert te sem köszöntél neki soha.
Szóval, ha mostantól azt veszed észre, hogy valaki nem úgy viselkedik veled, ahogy te azt elvárnád, akkor emlékezz vissza, te hogyan viselkedtél vele.