„A kamaszok furák” – hallom gyakran a felnőttektől, meg hogy „fiatalság – bolondság”. És valóban: mint mindenkinek (főleg ebben a korban), nekem is vannak érdekes tulajdonságaim és furcsa ötleteim.
Tíz szokatlan dolgot gyűjtöttem most össze ezek közül, nem feltétlenül fontossági sorrendben.
1. Annak ellenére, hogy humán osztályba járok, s a reál tantárgyak finoman szólva nem a kedvenceim, nem tudok elhaladni egy rendszám mellett anélkül, hogy leellenőrizném: a táblán lévő szám osztható-e hárommal. Továbbá, mivel nagyon szeretem a dartsot, mindig megnézem, hogy amennyiben a szám a dartsban kiszálló lenne, mi lenne a leglogikusabb kombináció a kiszállásra. Ha pedig nem kiszálló, akkor annyiszor 180-at vonok ki, amíg nem kerülünk kiszálló értékre. Azért száznyolcvanakat kell kivonni, mert az az úgynevezett „hibátlan kör”. (Ez akkor történik meg, ha a játékos három tripla húszast dob meg egy körön belül.) Sajnos ez a technikám nem működik akkor, ha a táblán olyan szám szerepel, amiről nem lehet kiszállni, de ha 180-at dobnék, akkor „besokallnék”. Ilyen akkor lehet, ha a rendszámtáblán a 159, 162, 163, 165, 166, 168, 169, 171, 172, 173, 174, 175, 176, 177, 178, 179, 180, vagy 181 szám látható. A 180 és a 181 azért nem jó, mert duplával kell kiszállni, tehát minimum 2 pont kell, hogy maradjon.
2. Nem értem azokat az embereket, akik köhögnek vagy tüsszentenek, és ennyi. Szerintem miután az ember köhögött vagy tüsszentett, egy hatalmasat rá kell csapni az asztalra vagy bármire, ami kéznél van. Más kérdés, hogy néhány tanárom már megtiltotta ezt nekem. (Na jó, azt kell mondjam, hogy ez érthető).
3. Kellemetlenül hangosan tapsolok, ez persze mindenkit zavar. Általános iskolában, mikor egy ünnepségen így tapsoltam, a tanárom rám kiabált: „Zalán, hülye vagy?” Az osztályfőnök már beírással fenyegetőzött, de végül megúsztam, és csak szóval tiltotta be nekem ez efféle tapsolást. Egyébként a technikáját sokat gyakoroltam, büszke is vagyok rá. Mások már nem annyira. (Na jó, ez is érthető).
4. Nemrég támadt egy bohém (és anyagiak hiányában eddig meg nem valósított) ötletem: bemegyek egy virágboltba, ahol fontos, hogy az eladó egy hölgy legyen. Mondhatnám, hogy minél fiatalabb, annál jobb, de mivel nem szeretném randevúra elhívni, ezért mindegy a kora. A lényeg, hogy összeállíttatnék egy igencsak díszes és emiatt viszonylag drága csokrot. Természetesen közben kérném a segítségét, hogy milyen virágokat javasolna, ha ezt egy csinos hölgynek adnám ajándékba. Miután kész a csokor, és már ki is fizettem, hanyag eleganciával és széles mosollyal átnyújtanám neki. Ha rákérdez, bármilyen okot ki lehet találni. Mondhatjuk azt, hogy: „ma jó kedvem van”, vagy akár hogy: „köszönjük a virágárusok munkáját”.
5. Láttam Instagramon egy különös képet, viszont mivel nagyon nehéz lenne elmagyarázni, hogy mit láthatunk rajta, ezért inkább beszúrom ide. Íme.
Elsőre talán a két Twix szúr szemet mindenkinek a mandzsettában, nekem is csak néhány komment elolvasása után tűnt fel, hogy emberünknek elég érdekesen áll a jobb lába. Ezt (ne kérdezzétek, miért) annyira viccesnek találtam, hogy csütörtökön egész nap ezt az állást gyakoroltam. Persze egy idő után már elég kellemetlen érzés volt, másoknak nem is ajánlanám. Hamarosan én is csinálok egy ilyen képet. Azt nem tudom, hogy kiteszem-e valahova. (Mi sem logikusabb, mint ilyenre pazarolni az időt.)
6. Tekintve, hogy sokszor sietek a buszhoz, az ebédet rendszeresen nagyon gyorsan kell megennem. Ezt szeretném komolyabb fokozatra emelni. Múltkor megnéztem, hogy a lehető legnagyobb sebességgel milyen gyorsan végzek a menzai ebéddel. A leves elfogyasztását mindössze 1 perc 16 másodperc alatt abszolváltam. Azonban a második fogás, mely rizseshús volt, már jóval több időt vett igénybe. Ennek megevéséhez 3 perc 46 másodperc kellett, tehát az egész ebéddel 5 perc 2 másodperc alatt végeztem. Ezt jó lenne 4 perc alá vinni. Két dolgot viszont fontos itt megjegyeznem. Először is ez a metódus nagyon egészségtelen, úgyhogy arra kérek másokat, semmiképp ne kövessék a példámat. Másik hozzáfűznivalóm, hogy mindezt igyekszem úgy kivitelezni, hogy kellően kulturáltan egyek. Tehát nem úgy, mint az evőversenyeken, bármilyen nyomot hagyva az evés során. Az asztal tisztaságára is ügyelnem kell, illetve magamra is, fontos például, hogy végig használjak szalvétát.
7. Az ebben a pontban lévő cselekvésnek nem én vagyok az ötletgazdája. Bizonyára sokan látták már azt a videót, melyben egy londoni fiatalember leszáll a metróról, majd futva jut el a következő megállóba, ahol eléri ugyanazt a metrót, amelyről leszállt. Ha valakit érdekel: https://youtu.be/TaMiV3Wus9c Ezt a felvételt még 2019-ben láttam, s engem nagyon inspirált. Eleve nagyon szeretek futni, ez pedig egy kreatív és látványos módja a futásnak. Ám mivel Tatabányán nincs metró, busszal kellett kiviteleznem a dolgot. Már az első kísérletem sikerült, azonban mondhatjuk, hogy csaltam, mivel a két megálló közt a busz még megáll egy harmadikban, ráadásul ez a busznak egy rendes kerülő. Ezért elkezdtem kutatni, hol van olyan útvonal, ahol úgy lehetne teljesíteni a kihívást, hogy ne csaljak le egy megállót sem, hanem úgy fussak, ahogy a busz is megy. Miután találtam egy ilyen helyet, szerencsémre itt is első próbálkozásra megcsináltam a kihívást. Hobbiból néha azóta is lefutom ott a buszt, de időközben találtam két másik útvonalat, ahol megcsinálhatnám, hamarosan azokkal fogok kísérletezni. A végcél pedig az, hogy Budapesten fussak majd le egy metrót. Ezt is többen megcsinálták már, az ő példájukat szeretném követni. (Lehet, hogy sok értelme nincs, de fantasztikus élmény, az tagadhatatlan.)
8. Nagyon nehezen lehet engem meggyőzni. Ha valamit a fejembe vettem, hiába állnak elő akárhány érvvel vagy bizonyítással, ritkán adom be a derekam. Ez önmagában bizonyára sokakra igaz, ezért most arra világítanék rá, hogy túl komolyan veszem az első benyomásokat. Édesanyám szerint ha az első benyomásom rossz, akkor az a hely, ember vagy intézet fejen is állhat, vagy megválthatja a világot akár, nálam nem érhet el semmilyen hatást. Ha azonban kellemes első benyomás ért, akkor elfogultan állok hozzá, és csak jókat mondok róla, megvédem bármi áron. Fokozottan igaz ez a kedvenc városomra: Tatabányára. Tatabánya maga a hibátlan város, csak jókat lehet mondani róla – ami pedig nem szép benne, az is úgy van jól, hiszen Tatabányát úgy szeretjük, ahogy van; nem is Tatabánya lenne, ha az másképp lenne.
9. Ez az érdekesség sajnos már nem aktuális, hiszen mind az iskolában, mind az egyéb zárt tereken kötelező a maszk viselése. De amíg nem volt muszáj hordani, szinte senki nem is húzott maszkot. Én viszont igen, és a fizikatanárom (szintén lelkes önkéntes maszkviselő) meg is dicsért, hogy milyen fegyelmezett vagyok. Azt nem mertem neki elmondani, hogy ennek semmi köze a vírushoz, én csak inkognitó, rejtőzködés céljából hordom a maszkot. (Tudom, hogy ennek semmi értelme, de akkor is ez volt az igazság).
10. A humorérzékem teljesen kiszámíthatatlan. A bátyám el is nevezte „zalánhumornak”. Talán leginkább a helyzetkomikumhoz hasonlítható. De lényegében ami mások szerint nagyon vicces, én azt csak ritkán találom humorosnak. Bezzeg amin én nevetek, azon szinte soha senki. Sokszor kezdek el tanítási órák közben is nevetni, és a pedagógusok néha megkérdezik: mégis mi ilyen mulatságos?” Mostanában már inkább el sem mondom, mert fölösleges. Legutóbb a tanárnő faggatására bevallottam: azon nevettem vagy 10 percet, hogy a maszkboltba csak maszkban lehet bemenni. De akkor hogyan lesz az első maszk?! :-D Tisztára mint a huszonkettes csapdája.
Köszönöm a figyelmet!
Hamar Zalán