Karácsony, szülinap, névnap, húsvét, ballagás, anyák napja, apák napja, esküvő, évfordulók, mikulás... Sok ünnepnek kihagyhatatlan része az ajándékozás. Kimerítő lehet már az is, hogy csak akkor adunk ajándékot, amikor muszáj, nem beszélve arról, hogy akkor is kedveskedhetnénk a másiknak valamivel, amikor nincs konkrét oka. Pedig nagyon sokan igénylik, hogy ha nem is mindennap, de legalább bizonyos időközönként ajándékkal is kifejezzük a szeretetünket irántuk.
Az ünnepek tényleg fontosak, és nem szabad elhanyagolni az ünnepléseket, megemlékezéseket, így az ajándékadást sem; de amíg kisgyerekként minden karácsony és szülinap csak arról szólt, hogy milyen játékot adnak majd nekem, addig most, tizenévesen már nem ez a lényeg számomra. Inkább az érdekel, együtt van-e a család és jól érezzük-e magunkat. Persze jólesik egy-egy meglepetés, mert megmutatja, hogy a szeretteim figyelnek rám és tudják, mik a vágyaim, vagy megjutalmaznak valamivel, de már nem csak a tárgyakról szólnak ezek az alkalmak.
Az egész igazából nem időhöz, ünnephez, helyhez vagy személyhez kötött. Ezek csak körülmények. A lényeg a szándék (bármennyire is elcsépelt ezt mondani), a gesztus és az, amit belefektetünk: idő és energia.
Mégis felmerülhetnek bennünk kérdések.:
Nem furcsa csak úgy ajándékot adni valakinek? Szerintem nem. Lehet, hogy egy rajzzal, egy apró csokival, vagy csak egy megmaradt szendviccsel ugyanolyan örömöt tudsz okozni, mint egy nagy doboz legóval. Sőt talán nagyobb is az öröm, amiért nem számít rá az illető, és lehet, hogy pont az az apróság kellett neki, hogy szebb napja legyen.
Nem kellemetlen egy kicsit, vagy provokatív, mintha te is várnál valamit viszonzásul? Lehet, hogy valakinek ezt sugallja az ajándékozás, de a szándék ne ez legyen. Legyél spontán, őszinte és egyszerű; ha pedig viszonozzák, ne akadj fent rajta, hanem köszönd meg és értékeld a hasonló gesztust, mint amit te adtál. Ha viszont te kapsz ajándékot, nem kötelesség viszonozni is azt.
Nem mindig ismerjük fel azonnal a szeretetnyelveket, de ha figyelünk, van pár olyan viselkedési forma, ami felkeltheti bennünk a gyanúját, hogy az illetőnek az ajándékozás fontos. Ilyen például az, hogyha valaki
minden ajándékért sokat hálálkodik, megjegyzi és nem dobja ki a tárgyi dolgokat, amiket kap, akár egy életen át emlékszik rájuk (ugyanúgy, mint arra, ha valaki elmulasztotta), örül mindennek, és ő maga is sokat ad – ezzel felkeltve a figyelmét a másiknak.
Az ilyen embereket, ha adnak valamit (főleg hogyha gyerek), ne utasítsuk vissza, mert ezzel lehet, hogy mély fájdalmat okozunk nekik. (Természetesen ezek a tulajdonságok sem jellemzők mindenkire, és minden ember máshogy közvetíti az igényeit a külvilág felé, ezért is kell nagyon odafigyelni egymásra.) Ha pedig Te magad vagy az, akinek ez a szeretetnyelve, ne felejtsd el: ajándékot kérni, kapni, és ennek az igénye nem feltétlenül önzőség, hanem csak szeretetre vágyás.
Hogy milyen egy jó ajándék, az mindenkinek mást jelent. Általában nem lehet nagyon mellényúlni egy olyan ajándékkal, ami személyre szóló/személyre szabott, mert biztosan boldogságot okoz, képviseli az ajándékozót, és a szeretetedet szimbolizálja. Ne felejtsük el: lehet, hogy az ajándék a másiknak sokkal többet jelent a puszta tárgyi értéknél. Eszmei értéket kap. Ha tehetjük, ne feltétlenül vásároljunk, hanem ötleteljünk és kézzel készítsük el mi magunk, így igazán személyessé téve azt. A másik embernek szinte sosem az ár, a méret, a trendiség a lényeg, hanem az őszinte szeretet, amivel adjuk. Nem kell elhalmozni a másikat ajándékokkal, ne értsük félre, elég rendszeres időközönként keveset adni.
Lehet, hogy sokan nem számítanák ide, de szerintem nagyon fontos megemlíteni az adományozást is ennél a témánál. Hiszen az adományok is olyan dolgok, amikkel a szeretetünket, törődésünket fejezhetjük ki – idegenek felé. Nagyon sok szervezet, egyház vagy iskola szervez adománygyűjtéseket, főleg karácsony környékén, de fontos megjegyezni, hogy ez sem időhöz kötött dolog. Ha valami nekünk már nem kell, ne dobjuk ki, mert akár egy iskolába vagy óvodába is be lehet vinni, és nagy hasznát vennék. Más használati tárgyakat, ruhákat pedig hajléktalanszállók vagy segélyszervezetek az év minden napján elfogadnak. Emlékezzünk arra, hogy milyen érzés volt, amikor mi először megkaptuk vagy megvettük az adott dolgot, az örömöt, amit akkor éreztünk, és máris jobb kedvvel fogjuk tudni továbbadni a számunkra fölöslegessé vált tárgyakat.
Ajándékot mindenki kap, és mindenki ad is. De nagyon nagy a különbség aközött, amit kötelességből/illedelmességből adunk, és amit szeretetből készítünk. Van, akinek pedig ez számít a legjobban, mert így érzi azt, hogy meg van becsülve, figyelve van rá és szeretik.
Fűrész Viki jegyzetei alapján írta