Nézem a képet

Az iskola folyosóján állok, és nézek egy képet. Nem csak nézem, egyenesen

figyelem. Mintha látnék benne valamit. De nem. Egyelőre még nem tudok

kapcsolódni hozzá. Ahhoz gondolkodni kell rajta. Megvan!

A kép egy búzatáblát ábrázol, amiről egy róka néz vissza ránk. Első ránézésre

nem sokat jelent a festmény, de ha jobban belegondolunk, rájövünk, hogy

nemcsak ő figyel minket, hanem mi is figyeljük őt. Kicsit ironikusan fogalmazva,

farkasszemet nézünk a rókával.

Ez az állat sok mindent szimbolizál – a veszélyt, az ellenséget, a ravaszságot.

Nekem valahogy mégsem ezekről szól ez az alkotás. Inkább az jutott eszembe,

hogy három szereplője van: szemlélő, a róka és a búzamező. Ez nagyon tetszik a

képben. Mármint az, hogy én is része vagyok.

Szemlélőként úgy tűnik, valami megfoghatott a rókában. Lehet, hogy a

tekintete tűnik barátságosnak, vagy épp emlékeztet valakire. Az is lehet, hogy

pont magamat látom benne.

Mi lenne, ha én lennék a róka? Miért indultam el egy ember felé?

Kíváncsiságból, vagy vakmerőségből?

A végére hagytam a legkülönösebbet. Mi van, ha én vagyok a búzatábla, aki

elrejti a rókát? Ha fáj, amikor lépkednek rajtam, miért nyújtok mégis

menedéket? Azért, hogy szemtanúja legyek egy történetnek? Vagy talán a róka

a barátom?

Bárhonnan is nézzük, gyakran figyelnek minket és mi is figyelünk másokat. Ez

lehet fegyver, tehetjük védelemből, szórakozásból, de szeretetből is.

Friss bejegyzések