Jó reggelt kívánok mindenkinek! Áldás, békesség, dicsértessék a Jézus Krisztus, erős vár a mi Istenünk!
Isten igéjét Mózes 5. könyvéből olvasom, a 4. fejezet 9. verséből: „Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is!”
Az egyik legfontosabb érzékszervünk a szemünk. Ezzel látunk, ezzel mérjük föl a környezetünket. Ezzel vesszük észre egymást. Éppen ezért hajlamosak vagyunk első pillantás alapján ítélkezni. Hiába tudjuk, hogy nem szabad. Ugye a csúnyácska kis hernyóból is csodaszép pillangó lesz. Mindannyian ismerjük a történetet, talán kicsit unjuk is már. De nézzük meg ezt az ítélkezés-dolgot egy kicsit más szempontból!
Ha látunk valakit az utcán, a vonaton, a buszon vagy bárhol, aki kicsit is máshogy néz ki, mint mi, rögtön furcsának, idegennek gondoljuk. A legelső pillanatban, ahogy meglátjuk, ez villan be. És ezért inkább kikerüljük. Inkább rá sem nézünk. Csak leszegezett fejjel elmegyünk mellette. Vagy a másik eset, hogy jól megbámuljuk. Én már csak tudom.
A kishúgom vitiligós, ami azt jelenti, hogy fehér foltok vannak a testén mindenhol, a kezein, a lábain, az arcán. Rengetegszer kap furcsálló pillantásokat, félreérthetetlen bambulásokat, amit, valljuk be, 13 évesen nem a legkönnyebb feldolgozni.
Legutóbb például azzal csúfolták, hogy lisztes az arca, törölje meg. Ez nagyon fájt neki, édesanyám fel is kereste a csúfolódó szüleit, hogy együtt próbálják megoldani a mindkét gyereket érintő problémát. Együttesen megértették a csúfolódóval azt, hogy mindketten ugyanannyira értékesek, mindkettőjüket Isten teremtette, és Jézus mindkettőjükért meghalt a kereszten. Tehát nincs helye piszkálódásnak, sokkal inkább szeretniük és segíteniük kell egymást.
A kishúgom sokszor megkérdezi, hogy Isten őt miért teremtette ilyennek. Ilyenkor nehéz válaszolni neki, hiszen pontosan mi sem tudjuk, csak azt, hogy ő a legkülönlegesebb ember a világon.
Az elfogadás nagyon nehéz és komoly feladat mindenkinek. Gondoljunk csak bele, hogy mennyit küzdünk a saját magunk elfogadásával. Soha semmi nem tetszik, mindig jobbak, szebbek szeretnénk lenni.
Akinek egyenes haja van, az göndört akar, akinek göndör, az addig vasalja, amíg egyenes nem lesz; a vékony alkatúak próbálnak megizmosodni, az alacsonyabbak mindenáron nőni, a magasabbak - ahogy én is - zsugorodni szeretnének. El sem tudjuk képzelni azt, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk.
Pedig, ha hiszitek, ha nem, vannak, akiknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy hogyan áll a hajuk, vagy hogy gyűrött-e a pólójuk. 2 hetet töltöttem Kömlődön, a Kerényi Béla Református Diakóniai Intézményben nyári munkán. Az első pár nap még nekem is szokatlan volt. Hiszen az értelmi sérültek, akiket ott gondoznak, nagyon közvetlenek. Én pedig nem tudtam, erre hogyan kéne reagálnom.
De hamar rájöttem, hogy ők csak szeretnének mindenkit szeretni, nem nézve azt, hogy most kócos-e a haja, vagy kilóg-e a zoknija a nadrág alól. Így próbálják viszonozni azt a sok gondoskodást, amit ott kapnak. Hiszen ők rá vannak szorulva a gondozónők segítségére. De mégsem azt kérdezik, hogy miért vagyok ilyen, ő miért ilyen, hanem elfogadják magukat, és amennyire csak lehet, vidáman, boldogan élnek.
És ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, az a hitük. Annak ellenére, hogy másmilyenek, és ezért sokan elítélik, nem szeretik őket, vasárnaponként, amikor csak tudnak, ott ülnek a templompadban, és napról napra dicsőítő énekeket énekelnek. Amíg ott voltam közöttük, folyamatosan azt kérdezték tőlem is, hogy mikor énekelünk már. Én meg hát mit tehettem, vittem az énekeskönyvet meg az ukulelém, és énekeltem velük. Szerintem egy Istenhez szóló dal sem hangzott még olyan szépen, ahogy ők azt előadták. Szívükből, lelkükből áldották az Urat, és nagyon hálás vagyok, hogy ennek én is részese lehettem. Hatalmas szeretet, kedvesség és érték van bennük. Sokunknak példát kéne vennünk róluk.
Ne foglalkozzunk azzal, hogy mások mit gondolnak! Egyedül Isten véleménye számít. Éljünk boldogan, szeretettel, és mindent másképpen látunk majd. A világ egy új oldalát mutatja meg, ha észrevesszük a fényt. És legyünk tekintettel másokra! Ha valakinek segítségre van szüksége, ne kerüljük ki, hanem lépjünk oda. Ha valakinek valamilyen különlegessége van, akkor mosolyogjunk rá! Ha kedvességet adunk, azt is fogunk visszakapni.
Soha ne felejtsük el azt, amit az Ige tanít. Ezeket a másságokat meg kell jegyeznünk, és emlékeznünk arra, hogy Isten mindenkit ugyanannyira szeret.
Vegyük észre a szemünkkel a sajátos egyéneket, ne kerüljük, hanem keressük a világ változatosságát. Ne hibaként, hanem csodaként gondoljunk magunkra és embertársainkra is.
És ezt a gondolkodásmódot tovább kell adnunk, hogy mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen, ahogyan a Biblia tanít minket.
Imádkozzunk!
Hálásak vagyunk neked, Uram, hogy te senkit sem teremtettél ugyanolyannak. Hálásak vagyunk, hogy te mindegyikünket szeretsz, úgy, ahogy vagyunk, önmagunkat. Kérünk, taníts meg minket arra, hogy mi is úgy lássuk egymást, ahogyan Te látsz minket! Add, hogy szemünket jól tudjuk használni, és észrevehessük a jót a másikban! Te tudod a legjobban, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, segíts, hogy azzal a szeretettel szeressük egymást, amelyre próbálsz megtanítani minket. Ámen.
Comments