Az áhítat elhangzott 2020. február 12-én.
Bibliai Ige: Ennélfogva mindenkor üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értünk. (Zsid. 7, 25)
Első hallásra talán nehéz megérteni ennek az igének az üzenetét, erejét. Magam is sokat gondolkodtam azon, mi mindent hordoz magában ez a néhány sor. Elkezdtem vizsgálni a saját életemre nézve, és akarva-akaratlanul mindig ezen az egy szón gondolkoztam: közbenjár.
Életem elmúlt időszakában rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik mind segítségre szorultak. Legyen szó az ember családjáról, barátairól, ismerőseiről, ha körültekintünk, látjuk és halljuk a rengeteg „segélykiáltást”. Sőt a vonaton utazva, az utcán sétálva, várakozásban közben rengeteg ilyen inger ér bennünket. Nap mint nap észleljük mások problémáit; mégsem történik semmi. Elsétálunk a szomorkodó felebarátaink, iskolatársaink, munkatársaink mellett. De itt meg is állnék, hiszen én is rengetegszer ezt teszem. Ebben a rohanó világban sokszor nincs időnk megállni. Nincs időnk azokra a személyekre, akik megérdemelnék a figyelmünket.
Kedves Testvéreim, a válasz itt van ebben a néhány sorban.
Jézus a közbenjárónk, egyen- egyenként minden embernek, és Őáltala mi is közbenjárói vagyunk egymásnak Istennél.
Imáinkban lehetőségünk van közbenjárni nemcsak a családunkért vagy barátainkért, hanem a rászorulókért, azért a kislányért, aki kisírt szemekkel ült a buszon, a fogyatékkal élőkért, a szegényekért, a betegekért, a megfáradtakért, az elveszettekért, az ellenségeinkért és így tovább. Azt hiszem, egy elmondott imától nem lesz kevesebb a világ.
Isten a határtalan segítségnyújtás lehetőségét adta nekünk. Nem baj, ha nincs időd megállni vagy éppen nincs erőd, bátorságod odalépni valaki mellé. Ugyanakkor éljünk ezzel a csodás lehetőségünkkel, hogy Istennél van egy közbenjárónk: Jézus Krisztus, aki meghallgatja imáinkat. Persze mondhatjuk, hogy ugyan, néhány elmormogott sor a templom padjai között nem sokat használ, és ezzel nem teszünk a nehézségben élőkért. Meg amúgy is, Isten hogyan segíthetne azokon, akikért én imádkozok, ha én magam sem tudok rajtuk segíteni, ha én sem találom a megfelelő szavakat, a helyes megoldást?
Hadd meséljek egy történetet egy műtét előtt álló kislányról. Elérkezett a műtét napja, a kislány csacsogott össze-vissza, csak hogy húzza az időt. Eljött a pillanat és betolták a műtőágyat, erre nagy izgalmában megszólalt:
-Doktor bácsi! Kérdezhetek kettőt? -Kérdezz, kislányom. -Te úgy igazán meg tudsz engem műteni? -Igen, én úgy igazán meg tudlak műteni – felelte elmosolyodva az orvos. -És szeretsz engem? Döbbenten állt az orvos, majd így felelt: -Szeretlek, kislány!
Miért is meséltem most el ezt a történetet? Nézzük meg egy kicsit más szemszögből. Kérdezd meg Istent: - Isten, értesz ehhez a világhoz? Értesz az emberi élethez? Ismered a problémáimat, és tudsz velük valamit kezdeni? Ő azt feleli: - Igen, értek ehhez a világhoz, és a te életedhez is, hiszen mindkettőt én teremtettem. Akkor még kérdezd meg: - És szeretsz engem? Ő a keresztre mutat a Golgotán. Ha ez elég neked, te is add át magad az Ő „kezelésére”.
Úgy gondolom, a kislánynak sem volt és nekünk sincs félnivalónk. Mindannyiunknak szüksége van egy imára; ne féljünk Istenhez odafordulni, és megláthatjuk majd az Ő kegyelmes válaszát, ahogy azt írva találjuk a Lukács 1:37-ben: „Látod, Isten számára semmi sem lehetetlen.” Csákai László tiszteletes úr a hétfői áhítaton azt mondta: csupán egy jó szó, akkor most engedjétek meg, hogy ehhez hozzátegyük azt, hogy csak egy rövid ima másokért. Merjünk így jelen lenni a kapcsolatainkban, mások életében. Ebben segítsen bennünket az Úr Isten.
Novotni László, 11. b