(Az IGAZI őrület az iskolában)
Az újonnan megváltozott jogszabályokról terjengő pletykák száma vetekszik bármely magyar bulvárlapéival. Enyhén szólva sötétben tapogat mindenki. És ez baj. Ahogy telik az idő és közeledünk ahhoz a vizsgához, amelyet már évek óta életünk egyik legmeghatározóbb eseményeként emlegetnek, egyre nagyobb baj lesz.
2054. történelem érettségi, középszint, rövid kifejtős feladat:
Az alábbi forrás alapján döntse el, a 21. század melyik tanulmányi évére gondolt a szerző!
„Továbbtanuláson idegeskedő kitűnő tanulók. Nyelvvizsga ügyben tippelgető nyelvtanárok. Továbbtanuláson idegeskedő nem kitűnő tanulók. Zavartan pislogó tanárok a diák előtt, aki a továbbviteli pontok összeszámolásáról kérdez. Hullámokban beköszöntő hisztérikus jellegű dühroham a végzős évfolyamban, mikor valaki felhozza az egyetem témát. Zavartan pislogó diákok a tanárok előtt, akik a továbbviteli pontok számításáról kérdeznek. Továbbtanuláson idegeskedő mindenki.”
Valaki tippel? Helyes, a 2019/2020-as tanévre gondolt a feladat írója. Ezévtől a felsőoktatásba való jelentkezéshez szükséges egy B2-es szintű nyelvvizsga idegen nyelvből, valamint a szakok döntő többségére egy tantárgyból emelt szintű érettségi vizsga. Az okok egyszerűek: hatalmas a túljelentkezés az egyetemekre, diplomások tömegei kényszerülnek pályaelhagyásra, miközben munkaerőhiány sújtja az országot (állítólag). Hát nem logikus kicsit feljebb meghúzni a határt? Elnézést, pontosan hol is van a határ? Ja, hogy még 9 hónappal a vágóhíd előtt nem tudjuk, mire megyünk azzal, amit 12 év alatt megtanultunk? Érthető, köszönjük a tájékoztatást. Nem, nem, dehogy megyünk el külföldre érettségi után, az egyetem reményében elvégzett nyelvvizsga segítségével!
Vajon azoknak, akik ezt ott fenn (nem az Isten „fentje”) eldöntötték, hogy akkor idén meghúzzák a határt, idéntől bekeményítenek, vannak szintén végzős gyermekeik? Biztos nincsenek. Vagy lehet, hogy vannak, csak éppen a tanulmányi eredmény teljesen lényegtelen számukra. Hiszen egy tehetősebb család megengedheti magának, hogy a gyerek fizetős egyetemre járjon. Na de országos átlagot nézve tudható, hogy nem minden család van így ezzel.
Vannak, akik nem engedhetik meg maguknak a több százezer forintos tandíjat. Nekik nem mindegy. Minden tőle telhetőt meg kell tennie egy ilyen diáknak, hogy bejusson az egyetem állami helyeinek egyikére. Hogyan tervezhetné meg legjobban (érettségi tárgyak kiválasztása, emelt tárgyak kiválasztása, nyelvvizsga satöbbi) élete egyik legfontosabb (tan)évét, ha nem kapta meg hozzá a megfelelő háttér-információkat? És ha iskolánkon túltekintve felmegyünk valami hivatalos oldalra (felvi.hu), a pontszámító kalkulátor a régi rendszer szerint számol. Tehát kiszámíthatjuk a ponthatárunkat, nagyjából, majd összevethetjük az előző évek képlékeny pontjaival, amik alapjába véve változnak meg a változó követelmények miatt. Ez az én olvasatomban közelebb áll a semmihez, mint a valamihez. A közelgő októberi szintemelő érettségi fontosságára még épp időben, az utolsó utáni pillanat előtt egy kicsivel figyelmeztettek is bennünket. Ez megtörtént (a cikk írásának napján) szeptember 4-én; a szintemelő jelentkezési határideje pedig: szeptember 5. Időben vagyunk még... (Micsoda?! Nektek nem elég fél nap eldönteni, hogy bevállaltok-e egy másfél hónap múlva esedékes emelt szintű nyelvi érettségit?)
Persze halljuk ezer helyről, hogy kevés a szakmát végzett ember. Fizikai munkát végzőkre szükség van, lesz is, és volt is mindig. Ugyanakkor (itt személyes példával élve) nekem világéletemben ezt mondta minden egyes szülő, nagyszülő és rokon: „Csak tanulj tovább, hogy ne kelljen dolgoznod.” Persze a „ne kelljen” képletesen értendő: úgy gondolták, hogy könnyű munkát kelljen végeznem. Legyen a szellemi munka akármilyen megerőltető, az én családomban, ahol generációkra visszamenőleg mindenki fizikai munkát végzett, csábítóbbnak tűnhet egy kényelmes irodában ülni, mint egy életen át állni a műhelyben, majd utána testileg elhasználódva nyugdíjba menni.
Valószínűleg kialakul majd ez az egész. Mi megnyertük magunknak, hogy pont rajtunk próbálják ki élesben. Végül – remélhetőleg – mindenki meg fogja találni, hogy miben különleges, mik az értékei (ahogy hallhattuk a 09.05. reggeli áhítaton) és mi az ő útja. Nehéz lesz, abban biztos vagyok. Ugyanis a segítség sok esetben elmarad. Mindenki csak szajkózza a döntések fontosságát, de úgy érezzük, hogy az életünk egyik legfontosabb döntése előtti kínzó bizonytalanságban magunkra vagyunk hagyva. Persze a legrosszabb, amit tehetünk, az a csüggedés.
Mindenesetre, legfőbb dolgunk, hogy most ne őrüljünk meg a köd borította továbbtanulás kérdésétől. Ha ez sikerül, garantáltan kötélidegekkel állhatunk neki a felnőtt életnek.
Pruzsinszki Bence 12. A