Az a különös bizsergés a szíved körül… Nem tudom, megvan-e az az érzés, amit akkor érzel, amikor valami nagyon nagy hatással van rád. Amikor különösen mélyen érint meg egy vers, novella, zene, film, egy kép… bármi. Amikor úgy érzed, hogy egy alkotásban megtaláltad önmagad, vagy a lényed egy olyan részét, amit tudatosan vagy tudat alatt igyekszel elnyomni, de azért ott van.
Ezt az érzést próbáltam meg valahogy definiálni, amikor egy csütörtök délután kiléptem a 7-es terem ajtaján, miután véget ért a kortárs irodalom szakkör. Mindig is érdekelt a kortárs irodalom. Nem szerettem, de kíváncsi voltam, hogy mi a művészet egy primitívnek tűnő, néha profán, egy “ilyet_én_is_tudok_írni” stílusú versben, prózában.
Az elmúlt egy év csütörtök délutánjain nem kaptam minden kérdésemre választ, de sokat tanultam. Például Fodor Ákos haikui megtanítottak arra, hogy vannak irodalmi alkotások, amelyek bár csak három sorból állnak, mégis minimum kétszer kell elolvasnom ahhoz, hogy megértsem őket, utána pedig kell egy kis hatásszünet is, hogy megérkezzen az “aha-élmény”. (De amikor megérkezik, akkor elsodor.) Lackfi János #jóéjtpuszi kötete megtanított arra,hogy nem is olyan egyszerű különbséget tenni vers és nem vers között. (Ez elég fájdalmas élmény volt magyarfaktosként.) Szembesültem azzal is, hogy mai költők, írók, mint például Háy János, vagy Szabó T. Anna is, tudnak remekműveket alkotni. (Bár Varró Dani alkotásaiban még jobban el kell mélyüljek ahhoz, hogy ezt felfedezzem…)
Végül pedig, amit a leginkább megjegyeztem egy életre, az az, hogy nyitottnak kell lennem, mert bármikor szembetalálhat egy olyan irodalmi alkotás, amely egy életre szóló élményt adhat.
Kortól, stílustól, alkotótól függetlenül. Ezt bizonyította az a bizonyos csütörtök délután is, amikor az a leírhatatlan érzés betalált… egy dalban.
A tanév végéhez közeledve, az utolsó alkalmakat a kortárs magyar dalszövegek értelmezésére, elemzésére szántuk. Kezdeti lelkesedésem hamar megtorpant, amikor ráeszméltem, hogy egyáltalán nem hallgatok ilyen zenéket. Mégis, bár voltak fenntartásaim, igyekeztem nyitott lenni az új élményre. És nem csalódtam. Sőt, olyat kaptam, amire nem számítottam. Egy csak névről ismert előadó több mint 7 perces dalában valami megérintett. Nem számítottam arra, hogy olyan emlékeket hoz fel, amiket lassan egy éve próbálok elnyomni magamban... nem számítottam arra, hogy olyan dolgokat mond ki, amik ott vannak bennem is, de még magamnak se tudok megfogalmazni... nem számítottam arra, hogy egy olyan mély témát, mint a gyász, meg lehet piszkálni, sőt szavakba lehet önteni. Mai szavakba. Nem számítottam arra, hogy egy kortárs magyar dalszöveg ennyire felzaklat, elgondolkodtat, és arra ösztönöz, hogy erről több mint 400 szót írjak…
Összegezve tehát, létezik kortárs művészet. És érdemes megismerni, foglalkozni vele. Nyitottnak lenni az új élményre, mert olyat adhat, amire nem is számítasz, de több leszel általa.
Jah, és hogy melyik volt az a szám? Ez itt. Remélem, a következőt már veled is együtt olvassuk-hallgatjuk a szakkörön; tudod: csütörtökön a nyolcadik órában...
Kovács Rebeka, 11. b osztály
Kortárs irodalom szakkör csütörtökönként a nyolcadik órában Pirik Martina tanárnővel.
Comments