,,Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”
Filippi 4,13
Augusztus utolsó előtti hétvégéjen a bátyámmal és a legjobb barátnőmmel elindultunk, hogy körbe biciklizzük a Balatont. A szálláshelyek miatt elég aránytalanul sikerült felosztani a távot, vagyis míg az első nap csak 38 km-t mentük, a második napra 100 km jutott. A túránkat kicsit se lehetett zökkenőmentesnek nevezni, de mi próbáltunk mindent gyorsan és jókedvűen megoldani.
Az utolsó napot kezdetben könnyűnek hittük, mivel ,,csak” 60 km volt betervezve. Majd egy defekt és a vonatunk kötött indulási ideje miatt 4 óránk maradt megtenni a kijelölt távot. Én aznap nagyon nyűgös voltam, és úgy keltem, hogy fájt a fejem és hányingerem volt. Így alapból nem volt túl kellemes elindulni, plusz még az idő is szorított, mert ha nem érjük el a vonatot, akkor aznap már nem tudunk hazamenni. Örvényesről indultunk, és Keszthelyre kellett megérkeznünk, ami azt jelentette, hogy szinte végig emelkedők és lejtők váltották egymást. Sok mélypontom volt az út során, de a legnehezebb az volt, amikor elindultunk felfele egy nagyobb hegyen.
Előtte azt mondta a bátyám, hogy ne aggódjak, a következő hegyet kikerüljük, és én el is hittem neki. Nyilván azért mondta, hogy ne essek kétségbe, és tovább menjek. Természetesen az első emelkedőnél rájöttem, hogy nem teljesen mondott igazat. Szóval eléggé magam alatt voltam. Egyszerűen már nem maradt semmi erőm, és még volt nagyjából 40 km meg egy hegy előttem.
Épp egy emelkedőn mentem felfelé, amikor egyszer csak eszembe jutott egy ige, amit még a konfirmációm alatt tanultunk.
,,Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”
Ezután sokkal könnyebb volt tovább menni, és kevésbé volt megterhelő az út. Ha ez nincs, akkor biztosan nem tudtam volna végigcsinálni. Valószínűleg ott sírtam volna valahol az út szélén, és biztosan nem érjük el a vonatot.
Az áhítatom előző részét még év elején írtam. Akkor még nem tudtam, hogy mennyi minden fog történni velem. Utólag visszagondolva azon az augusztusi napon Jézus bejelentkezett nálam, hogy bízzak Benne, Ő átsegít mindenen. Két hónappal ezelőtt azt hittem, hogy ez egy ilyen egyszeri alkalom volt: erőt kaptam, amikor nagyon kellett. De ez igazából csak emlékeztetés volt,
hogy ezeket a mondatokat a jövőben se felejtsem el.
Akkor se, amikor elkezdődik az iskola, és nekem semmi kedvem sem lesz hozzá. Akkor se, amikor lelkileg mélyponton leszek. Azóta nagyon sokszor idéztem fel magamban, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Azt kellett észrevennem, hogy ez valóban így van. Sokkal könnyebb kitartani, ha tudom, hogy nem egyedül vagyok, és nem csak a saját, véges erőmre támaszkodom.
Ez az év szerintem nem csak nekem nehéz. Másfél év online oktatás után mindenkinek sokkal nehezebb visszatérni a rendes kerékvágásba. Vannak, akik elvesztették valamelyik családtagjukat, és most nem tudják, hogyan lesz ezután. Vannak, akik nem tudják magukat utolérni a tanulásban. Mindenkinek megvan a maga nehézsége, és ezeket sokkal könnyebb legyőzni,
ha nem egyedül próbáljuk.
Én elég gyakran gondolom azt, hogy bárcsak valaki más megírná helyettem a dolgozatot. Sokszor mondom a bátyámnak, hogy cseréljünk. Én elmegyek helyette magyarra, ő meg írja meg a kémia dolgozatomat. Nyilván Isten nem fog beülni helyettünk kémiaórára, de ha odafigyelünk rá, támogatni fog és erőt ad.
Szabó Emese, 10. a
Komentarze