„Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.” (Róm 5,9-10)
Volt egy beszélgetésem egy hozzám nagyon közel álló, egyébként még nem megtért emberrel. Nem is igazán tartozott a témához, amiről beszéltünk, de hirtelen feltette a kérdést, hogy szerintem haragszik-e rá Isten.
Ez a kérdés, amire már nem is igazán emlékszem, hogy hogy válaszoltam hirtelen, csak azután jutott eszembe, miután átrágtam magam 16 különböző igén, amik tetszettek és szeretem őket, és eldöntöttem, hogy egyikről sem szeretnék igazán beszélni, annak ellenére, hogy mindegyik ige kellemesebb témának ígérkezett, mint egy mindenható felső hatalom kikerülhetetlen és pusztító haragja.
Mert azt mindenki tudja, aki csak kicsikét is olvasta a Bibliát, főleg az Ószövetséget, hogy Isten igenis haragos. Még az Újszövetségben is van róla szó. Türelmes, igazságos, de tud haragudni. Erről nem igazán szeretünk beszélni, mert sokkal könnyebb csak arra figyelni, hogy mennyire szerető és megbocsátó, szinte engedékeny, de szerintem jobb, ha nem feledkezünk el erről az oldaláról sem.
Sok nem hívő ember felrója Istennek, hogy HA létezik, akkor egy haragvó, bosszúálló, igazságtalan Isten. Ki akar egy ilyen Istenben hinni? Csak körül kell nézni a világban. Minden bizonnyal az Úrnak indulatkezelési problémái vannak, haragszik ránk, megsértődött. Az már egy másik kérdés, hogy lehet, hogy mi haragszunk rá, nem fordítva. Ha valami jó történik velünk, az a mi érdemünk, ha valami rossz, az azért van, mert Isten megsértődött ránk, mint egy 5 éves kisfiú. Nem mintha nem lenne meg minden oka arra, hogy dühös legyen.
Az a nagy helyzet, hogy Isten haragja sajnos vagy nem sajnos minden esetben jogosnak bizonyul. A rómaiakhoz írt levél az írja, hogy Isten haragját az emberek hitetlensége és gonoszsága okozza, ez pedig nekem egy elég jó indoknak tűnik arra, hogy valaki megharagudjon. De miért van az, hogy ez a düh csak az Ószövetségben mutatkozik meg tettekben? Azért, mert az újabb szövetségben, amelyet kötött velünk, a bűneink már el vannak törölve Jézus halála által. Kvázi nincs mire haragudnia már. Lesz ítélet, persze, de akik elfogadták Krisztus áldozatát, azoknak már semmiféle bosszútól nem kell tartaniuk.
Még valami, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Isten ISTEN. Mindenható, kezdet és vég nélküli. Nincs időhöz vagy térhez kötve. Amikor mi haragszunk, vagy például Istent vádoljuk a világ borzalmai miatt, mi csak egy pillanatot látunk. Nem látjuk a teljes képet, azt a végtelenséget, amit ő lát és tud. Ő egyszerre lát minket még az anyaméh előtt és a Mennyek Országában. Ő látja, hogy előbb vagy utóbb, de minden kiegyenlítődik. Sok mindenhez nem elég egy, de akár 100 emberöltő sem. Gyönyörű példa erre a kiegyenlítődésre szintén a rómaiakhoz írt levél 5. fejezete (fel ne álljatok, csak gyorsan összefoglalom), ahol elmondja, hogy ahogy egy ember vétke mindenkit bűnössé tett, egy ember engedelmességének hatalma van akár mindenkit igazzá tenni. Ádám és Éva által váltunk bűnössé, de Isten még ezt is kiegyenlítette, nem is tudom hány emberöltő múlva Jézus engedelmességével.
Az most már nem egy releváns kérdés, hogy Isten haragszik-e ránk. Nem érdekes. Egyvalaki ingyenes ajándékát kell elfogadnunk, hogy többé ne kelljen feltennünk ezt a kérdést.
Az áhítat elhangzott 2018. szeptember 11-én a tatai református templomban.
Benyó Eszter