,,Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézsaiás 41.10)
Nem tudom, hogy most kiben milyen félelem van, mi miatt izgul. Én például ma reggel izgultam kicsit emiatt az áhítat miatt, de ennél van egy sokkal nagyobb félelmem. És biztos vagyok benne, hogy mindannyiónknak van.
Azt vettem észre magamon, hogy amikor izgulok, félek, akkor képes vagyok arra a dologra rágörcsölni, csak arra figyelni, hogy jaj, mennyire rossz most nekem, vagy mi lesz, ha ez és ez történik? Mit fognak rólam gondolni? Mindez elveszi a figyelmemet minden másról, minden fontosabb dologról, Istenről, és csakis kizárólag magamra figyelek. Pedig ennek az áhítatnak más célja van. Ez nem arról szól, hogy nekem most itt el kell mondanom egy beszédet, amit előre megírtam, mert azt gondoltam, hogy ez menő, meg húha, akkor most mindenki megismer. Nem arról szól, hogy most előadom valahogy, amit leírtam, előtte meg azon izgultam, hogy vajon szépen beszélek-e, vajon félre fogok-e valamit olvasni. Aztán vajon utána mit fognak rólam gondolni? Azt, hogy ügyes voltam? Vagy azt, hogy mennyire béna volt?... Már tartottam két áhítatot ezelőtt, és valóban minden egyes alkalommal ezen rágódtam előtte, pedig elhatároztam, hogy nem így lesz. Mert a lényeg itt nem én vagyok! Nem én vagyok a középpontja ennek az egésznek! Akiről az ez az egész szól, nem más, mint Jézus. És egyedül Jézus, mert Ő az, aki az életünk biztos pontja és középpontja lehet, az Ő véleménye számít, nem pedig másoké!
Amikor elkezdtem ezt az áhítatot írni, azon gondolkodtam, hogy mi az, amit ebben az előbb felolvasott igeszakaszban meg kell látnom, mi az, amire majd Szabó Melinda tanárnő is azt fogja mondani, ha leadom neki a teljes szöveget, hogy na ez egy jó üzenet, mi az, ami a velem egykorúaknak tetszeni fog. Viszont ennek az egésznek nincs így értelme. A lényegnek pont annak kéne lennie, hogy mit helyez Isten az én szívemre, mi az, amit Ő rajtam keresztül akar üzenni. Kikértem persze a Tanárnő véleményét, hogy teológiailag is korrekt legyek, viszont azt, hogy Isten hogyan szól hozzám, arra nekem kell rájönnöm.
Már majdnem egy oldal hosszú volt az áhítatom, amikor visszaolvastam és láttam, hogy én oda leírtam egy csomó mindent, amit már megtanultam, megtapasztaltam, de valami furcsa volt ezzel az egésszel kapcsolatban. Kényelmetlenül éreztem magam, amikor olvastam, nem éreztem a sajátomnak, teljesen idegen volt tőlem és nem tetszett. Akkor döbbentem rá, hogy mindez azért van így, mert nem szívből írtam, nem azt írtam, amit Isten akar, hogy elmondjak, hanem azt, amit én, vagy amiről azt gondolom, hogy mások hallani akarnak. Isten a lényeg!
Az a fontos, hogy ez Őrá mutasson, hogy ne én alkossak maradandót a ti emlékezetetekben, hanem Isten az ő Igéjével a szívetekben.
Szóval igen, már megint, harmadjára is ugyanott kötöttem ki, mint az előző két alkalommal…Izgulok az áhítat miatt, magamra figyelek, és süket vagyok Isten szavára. Rettegek, hogy mit tartogat a holnap, vagy csak az elkövetkezendő tíz perc. Ahogy énekeltük is: ,,Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol nélküled elsüllyedek; ebben megtalállak Téged, a mélységben megtart hitem.” És tényleg… Isten elhívott engem erre a szolgálatra, na de hogy teljesítem azt? Először nekikezdtem félig Nélküle, mentem a magam feje után, és valóban igencsak elkezdtem süllyedni, de a mélységben Rá találtam. Imádkoztam, és Ő kihúzott ebből a mélységből. Mindannyiónkkal így tesz, mert annyira szeret minket. Nem számít, hogyan és hol rontottuk el, mert hatalmas az Ő kegyelme és megbocsátó Isten. Ezért tehát ne féljünk, mert Ő mindig velünk van! Bármikor hozzá fordulunk, Ő meghallgat és támogat.
Miközben írtam az első változatát az áhítat szövegének, kezdtem elcsüggedni, kezdtem feladni. Azon gondolkodtam, hogy szólok a Tanárnőnek, hogy nekem ez most nem fog menni, keressen helyettem valaki mást, mert én nem tudom megcsinálni. Aztán imádkoztam. És mostanra vált számomra tényleg valóssá ez az igeszakasz: ,,Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Isten megerősített és megsegített, mert mindezt, amit most elmondok, a szívemre helyezte, biztossá tett abban, hogy az az Ő akarata, hogy most itt álljak és Ő adta az erőt, a bátorságot és a hitet ahhoz, hogy sikerüljön. Persze az, hogy nem tudok megírni egy áhítatot, nem a világ katasztrófája, és ennél éltem már át kétségbeejtőbb helyzetet is, de amikor fel akartam adni és úgy voltam vele, hogy elegem van, nem csinálom tovább, Isten akkor is támogatott. És így tesz Ő életünknek minden egyes helyzetében: Velünk van, megerősít, megsegít, támogat. Végül pedig mindig Ő győz a hatalmas szeretetével.
Imádkozzunk:
Lélek add, hogy benned teljesen megbízzak, a vízen bátran veled járjak, és bárhová hívsz, menjek! Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni, taníts teljes hittel járni, jelenlétedben élni. Nagy neved hívom én, és felnézek a vizek fölé: ott látlak én, a lelkem Benned megpihen, hisz enyém vagy és én Tied.
Atyám, én köszönöm Neked, hogy nap mint nap megélhetjük a Te jelenlétedet, köszönöm, hogy Te adsz nekünk erőt, hogy Te nyújtasz nekünk támaszt, Te vagy a biztos pontunk. Imádkozom azért, hogy alázattal tudjunk Téged szolgálni, hogy a cselekedeteink a Te dicsőségedre történjenek, ne a magunkéra. Köszönöm Uram Jézusom, hogy segítesz hordozni minden terhünket és félelmünket, köszönöm, hogy elfogadsz és szeretsz minket minden körülmények között. Ámen.
Fűrész Viktória, 10. c
Comments