Január 20 és 27 között az ökumenikus imahét keretében a Krisztus-hívők egységéért imádkozunk. Az idei évben az imanyolcad anyagát az indonéz keresztények állították össze. Ennek alapigéje a címben is idézett részlet Mózes ötödik könyvének tizenhatodik részéből. Ehhez a világméretű kezdeményezéshez kapcsolódva iskolánk január 16-i reggeli áhítatán különböző felekezetekhez tartozó diákok mondták el gondolataikat az ökumenéről. Az alábbiakban ezek olvashatók.
Személyes tapasztalatomból sok van ezzel kapcsolatban. Baptista ifibe, református gimnáziumba járok, egyébként pedig katolikus vagyok, és misére járok. Szerintem a mai keresztény fiatalok között elmosódnak ezek a felekezetek közötti válaszvonalak. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert minden felekezetből sok barátom van, akikkel hitbéli kérdésekben is megtaláljuk a közös hangot, ha értelmes emberek módjára boncolgatjuk a témát. A legfontosabbnak viszont azt tartom, hogy egy Isten van, és mindnyájan benne hiszünk, és attól függetlenül, hogy kit milyen vallásúnak kereszteltek meg, ez összeköt minket! Erre a szóra viszont még soha sem fektettem nagy hangsúlyt, hogy ökumenizmus. Nem is foglalkoztatott, nekem ez természetes. A tapasztalataim alapján nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, és mindenkinek ajánlom, hogy aki teheti, látogasson meg egy más vallású gyülekezetet, vagy ifit.
Mudróczki Anna (római katolikus)
Úgy gondolom, az, hogy ma hárman állunk itt az Úr asztalánál az egyszerre szomorú és egyszerre örömteli. Szomorú, hiszen ez a tény is mutatja számunkra, hogy a keresztyénség részekre szakadt. Örömteli, hiszen ezzel talán megtettük az első lépést afelé, hogy legyőzzük az évszázados ellenségeskedést, és testvérként tudjunk tekinteni egymásra.
Személyes életemben igen fontosnak tartom az ökumenét. A dédnagyanyám a pápai református kollégiumban érettségizett, a dédnagyapám református presbiter volt. Tradicionálisan református családba születettem, azonban a szüleim már nem gyakorolták a vallásukat, a családban csak én vagyok keresztyén. A katolikus nagymamám által – aki most már evangélikus presbiter – a lutheránusok között találtam lelki közösségre. Az egyik legjobb barátom pedig baptista. Így igazán ökumenikusnak mondhatom magam.
Az ökumenikus imahét alkalmain mindig igyekszem részt venni, jó meglátogatni a „lelki szomszédainkat”. Örömmel tölt el, ha együtt hallgatjuk Isten igéjét, együtt imádkozunk, és együtt énekelünk. A reménységem az, hogy ezek az alkalmak nem csupán a formaságok miatt jönnek létre, hanem valóban a Krisztushívők egységért imádkozunk.
Angyal-Cseke Csaba (evangélikus)
Az EU jelmondata: egység a sokféleségben. Valami ilyesmiről lehet szó, de az ökumené ennél jóval több számomra. Az egységet ugyanis személy szerint is megélhetem olyanokkal, akik mind egy reménységgel várják Isten országának közösségét. Együtt lehetünk a szeretet kisugárzó központja, és kovász a világ számára. Ennek a megélését pedig tapasztaltam több római katolikus misén, evangélikus vagy épp baptista istentiszteleten is, csakúgy, mint az utána történt beszélgetéseimben.
Hamar Dávid (református)