Az Ige: Példabeszédek könyve, 16. fejezet, 9. verse “Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”
Mára egy egészen más témáról terveztem beszélni, de (sajnos vagy nem sajnos) egy másik téma jutott nekem. A személyes történetemet hoztam ma el. Aki ismer engem, tudja, hogy maximalista vagyok, és nem szokásom a bukásaimról beszélni. Őszintén: eddig nem is nagyon kellett.
Egész életemben keményen dolgoztam mindenért. Az elmúlt egy évemet teljesen rááldoztam, hogy bejussak a világ egyik legjobb egyetemére. Minden nap imádkoztam, hogy bejussak, és mindenki mást is erre kértem. Úgyhogy a felvételi döntés kihirdetésekor ott ültem a gépem előtt a családommal és a legjobb barátnőmmel együtt, és bár izgultam, de teljesen biztos voltam abban, hogy felvesznek. Azt mondogattam magamnak: ,,Ha Isten veled, ki lehet ellened”. Tudom, hogy mi az utam, és hogy illek arra az egyetemre (még mindig így gondolom). Kinyitottam az üzenetet, és láttam, hogy nem vettek fel.
Abban a pillanatban minden összeomlott bennem. Abban a pillanatban haragudtam. Úgy voltam vele, hogy én aztán biztos, hogy nem tartok áhítatot. Miről tartsam? Arról, amiről terveztem? Már nem tűnt aktuálisnak. Arról, hogy buktam el? Köszönöm, de nem. De ez az ötlet megragadt a fejemben. Arról, hogyan törtem össze. Arról, hogyan rendült meg a hitem. Arról, hogy ez előfordul. Mert itt gyakran hangoznak el sikereink, győzelmünk, boldog pillanataink, amikor hálásak vagyunk Istennek. De mi van a rossz napokon? Mi történik, amikor nem csak jót kapunk? Nyilván az sokkal jobban fáj. De vajon értjük-e, hogy miért történhet ez meg velünk? Szerintem azért, mert sokszor nem figyelünk Istenre.
Nem figyelünk Rá. Rohanunk, zsúfoltak a napjaink, el vagyunk foglalva saját magunkkal, a gondolatainkkal, vagy éppen másokkal, és rengetegszer nem vesszük észre Istent. Neki viszont van egy terve. Tehát mit tehet Isten, amikor valaki elkötelezetten megy egy másik irányba, ahova nem kéne, vagy nem most kéne? Nemet mond, vagy türelemre int. Ezt mi csalódásnak és kudarcnak vesszük, de Ő nem. Isten így tudja formálni az életünket. Meg tud minket erősíteni, vagy a jó irányba tudja terelni az éppen összetört embert, aki azt se tudja, mi lesz vele.
Én még nem tudom, hogy miért nem kerültem be. Lehet, azért, hogy ezt elmondjam ma, és ezáltal segítsek valakinek, vagy valamiért egy másik városban kell kezdenem. De az út alatt, amelyet megtettem, megtudtam, hogy kik az igaz barátaim, és hogy mennyire számíthatok rájuk és a családomra. Talán pont ezt kellett megtudnom. A lényeg az, hogy sokszor nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi eltervezzük. De ez nem azt jelenti, hogy Isten nem szeret minket, csupán azt, hogy Ő mást tervez nekünk, és ha megkapnánk, amiért imádkozunk és könyörgünk, akkor nem férne bele az életünkbe, amit Ő szán nekünk.
Eddig nem sokszor jutott eszembe, hogy mit mondott Kálmán Attila, de manapság sokszor ad erőt az életútja. ,,... ha az Isten elvesz valamit tőlünk, akkor sokszorosan többet ad helyette.” És miért is mondtam el ezt nektek? Miért beszéltem ma az eddigi életem legnagyobb bukásáról? Mert mindenki életében volt, van vagy lesz egy ilyen pont. De ilyenkor fontos, hogy ne azt mondjuk, hogy Isten nem szeret vagy nem létezik, mert ha létezne vagy ha szeretne, akkor megadta volna ezt az egyetlen dolgot. Hanem bízzunk, és próbáljuk megtalálni azt az irányt, amelybe terelni szeretne minket. És ígérem, hogy ha egyszer rájövök, miért kellett ennek így történnie, akkor egy másik áhítat keretében bátorításként elmondom nektek.
Imádkozzunk! Istenem, köszönöm, hogy van egy terved számunkra, és a legjobbat tervezed nekünk. Kérlek adj erőt, hogy itt mindenki megértse és szeresse elrendelt útját. Ámen.
Tóth Tamara, 12. A
- az áhítat elhangzott 2021. április 14-én -
Comments