Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. (Zakariás 9, 9)
Milyen szép lenne, ha zajos világunk egyszerre elcsendesedne, így Advent kapujában. Milyen szép lenne, ha elcsendesednének a forrongó, sokszor csillapíthatatlan indulatok. Milyen szép lenne, ha a harsány kiáltások helyét a szelíd, őszinte szeretettel kimondott szavak vennék át. Milyen szép lenne, ha végre tényleg süketek lennék veszekedés és a békétlenség hangjára.
Szép, Isten szerinti lenne mindez. Olyannyira, hogy talán az sem változtat ennek igazságán, hogy minderről – ha őszinték akarunk lenni – csak feltételes módban tudunk beszélni. Hiszen keresni kell manapság az adventi csendet, a várakozás, a készülődés, az úton levés csendjét… Adventi csendre vágyunk és várunk, most mégis Zakariás próféta a hallgatás megtörésére, ujjongó kiáltásra, hangos zajkeltésre, diadalkiáltásra szólít: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas…” (Zak 9,9a).
A próféta azért kiált bele az advent kapujába, csendet kereső világunkba, hogy megértesse velünk a lényeget. Hiszen, ha nem tudjuk, mire, nem tudjuk, kire várunk, nem érthetjük meg advent csendjének értelmét sem.
A próféta rendbontó-csendbontó szava azt hirdeti ma, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben van okunk az örömre, és most van az öröm ideje, mert az adventi várakozás nem hiábavaló, és advent csendje nem a végtelenbe nyúló csend.
Micsoda reménység és biztatás ez! Hiszen harsány, megnyugodni alig tudó világunkban különös, hogy mennyire megszoktuk, hogy a csend rosszat sejtet. Baljós, vihar előtti csendekhez szokott emberek vagyunk. A csendet is csak akkor vesszük igazán észre igazán, mikor már megtörtük azt. Advent csendje azonban nem a vihar előtti, hanem a megérkezést, Jézus Krisztus érkezését megelőző csend…
Azért szól, azért kiált a próféta az adventi csendben, hogy annak megtörése majd karácsony éjszakáján értelmet nyerjen. Akkor tudunk majd kiáltani, akkor tudjuk majd megtörni a próféta szavára hallgatva advent csendjét, ha tudjuk, mit kell kiáltanunk: „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas…” (Zak 9,9b). Hiszen karácsony lényegét ebben a csendben kell megértenünk. Miközben lázasan, költségesen, erőt meghaladó módon, hangosan tervezik meg sokan az ünnepet, otthonaikat nem járja át a betlehemi gyermek születésének reménye, sőt meg sem hallják, mikor zörget ajtóikon, befogadásra várva. Advent csendje így arra figyelmeztet, hogy életünkben vannak helyzetek, melyekben Isten semmi mást nem vár tőlünk, csupán azt, hogy legyünk csendben, vagyis türelemmel várjuk ki, amíg tervét megvalósítja. Az ember igazi csendje így a hitben, az Isten szeretetébe vetett feltétlen bizalomban gyökerezik.
Csak várakozol, vagy érkezel is? Rá, a Királyra, Jézus Krisztusra vársz, hozzá érkezel? Ő – ha akarjuk, ha nem – megérkezik, de ő hozzád akar megérkezni. Az, hogy „hozzád érkezik”, azonban nemcsak azt jelenti, hogy a te számodra érkezik meg, hanem azt is, hogy a te javadra, üdvösségedre jön el, hogy megszabadítson. Ezért van advent csendje, és azért van, hogy ezt a próféta szava megtöri, hogy készen állj a nagy találkozásra, a találkozás örömére, a szabadságra, és hogy tudd, mivel kell majd megtörni az adventi csendet: Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas…” (Zak 9,9b).
Angyal-Cseke Csaba, 2019/A öregdiák
(Az áhítat elhangzott Nyíregyházán, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban, 2021. nov. 29-én.)