"Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus [pedig] azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt" (Máté 14: 30-31)
Amikor jelentkeztem áhítatot tartani, még nem tudtam, leszek-e olyan lelkiállapotban, hogy hitelesen tudjak nektek beszélni. Nem tudtam, leszek-e elég erős, hogy elmondjam őszintén az érzéseimet. Mégis úgy éreztem, Isten elhívott arra, hogy erről az igéről beszéljek nektek.
Miért mondom ezt? Nekem nagyon nehezen indult az első pár hónapom a suliban. Egy szuper jó nyár után egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdődött az utolsó tanévem gimisként. Ahogy lehetett, ezt a gondolatot elnyomtam magamban, nem beszéltem róla, sőt mindenkinek azt mondtam, hogy én még tagadok, nem foglalkozom azzal, hogy milyen változások jönnek. És ez így is volt. Ez azt eredményezte, hogy amikor realizáltam, hogy már eltelt egy hónap a végzős évemből, hirtelen minden rám szakadt. Az, hogy mennyire semmit sem tudok még, és pár hónap múlva érettségi, az, hogy mindjárt itt a szalagavató, utána pedig már nincs megállás. Hirtelen minden nehézség rám szakadt, és egyszerűen nem láttam ki a problémáim közül. Elkezdtem tervezni, mit fogok csinálni jövő szeptembertől, mert ugye engem most már biztos nem vesznek föl, szóval kell egy B terv. A következő időszak a kétségbeesésről szólt. Rengeteget sírtam, de senkinek nem beszéltem róla, mert szégyelltem, hogy problémáim vannak. Teljesen elfordultam Istentől, mert úgy éreztem, nem vagyok méltó arra, hogy Vele beszéljek. Az egyik kedvenc filmemben mondja az egyik szereplő, hogy „Aki kétségbe esik, hátat fordít Istennek”. Rengetegszer láttam ezt a filmet, de sose gondoltam bele, hogy mennyi igazság van ebben a mondatban.
Ebben az élethelyzetben helyezett Isten egy igét a szívemre. Épp egy újabb istentiszteletet aludtam át, és azon gondolkodtam, hogy mennyire semmi értelme az életemnek, amikor valahogy eszembe jutott ez a történet. Jézus vízen járásnak a története. Teljesen azonosulni tudtam Péter szerepével. Annyira el voltam foglalva a hullámokkal, hogy nem láttam ki közülük. Még korábban mondja Jézus a tanítványainak, hogy „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek”. Nem hittek neki, Péternek még bizonyíték is kellett. És amikor kiszállt a hajóból, ahelyett, hogy Jézusra figyelt volna, a hullámokat nézte, és elkezdett süllyedni. Ekkor hangzott el az a mondat, amit felolvastam az áhítat elején: „Uram ments meg!” Jézus amint meghallja Péter kiáltását, azonnal (ahogy a Bibliában van) kinyújtja a kezét, és megóvja a süllyedéstől. De biztos vagyok benne, hogy Jézus akkor is elkapta volna Pétert, ha ő nem kéri. Nem hagyta volna, hogy ellepjék a hullámok.
Ahogy ezen az igén gondolkodtam, elkezdtem gyógyulni, és észre sem vettem, de mégis egyre több erőm volt csinálni a mindennapi dolgaimat. Nagyon sok mindent tanultam ebből a történetből. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a pánikolás nem old meg semmit.
Koncentrálhatunk a nehézségekre, de akkor el fogunk süllyedni. Inkább nézzük meg, mi – vagy inkább Ki – van a hullámok felett.
Bátran kérjünk segítséget, és nézzünk Jézusra. Ő azonnal ott lesz, megfogja a kezünket, és kiemel bennünket.
A másik, ami eszembe jutott, hogy Jézussal nincs lehetetlen dolog. Ha Ő velünk van és segít nekünk, akkor akár vízen is járhatunk. Nekünk csak engedni kell, hogy segítsen rajtunk, és Ő mindent meg fog tenni azért, hogy boldog életet élhessünk. Lehet, nem mindig minden úgy lesz, ahogy azt elképzeltük, de én bízom benne, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk.
Van egy vers, ami szerintem nagyon jól elmondja, hogy Isten miként visel gondot rólunk a nehézségek között. Én sokszor hallottam már istentiszteleten, szóval talán ti is ismeritek, de hátha van, akinek ez újdonság.
Túrmezei Erzsébet: Lábnyomok
Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam,
s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott,
éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb úton, l
egkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"
Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"
Imádkozzunk:
Drága Mennyei Atyám!
Köszönöm, hogy az igéd által újra és újra tanítasz minket. Hálás vagyok azért, hogy minden nehézségben megtartasz, a tenyereden hordozol bennünket. Kérlek, segíts, hogy meglássunk Téged a hullámok fölött, hogy bízni tudjunk Benned, és elfogadjuk a segítséged. Te látod, hogy kinek mi van most a szívében, ki mivel küzdd, arra kérlek, hogy azoknak is fogd meg a kezét, akik még nem készek arra, hogy maguk kérjenek Tőled segítséget. Áldd meg a következő hetünket! Jézus nevében hallgass meg minket.
Ámen.