Az elismerő szavak nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben és a személyiségünk fejlődésében, mégis kevés ember gondolkodik el rajta, mit is jelent ez igazán számukra. A szótárak értéket vagy elismerést kifejező szóbeli vagy írásbeli nyilatkozatként definiálják, ennek ellenére én nem hiszem, hogy ennyiben kimerülne a jelentése. Ahogy sokaknak, úgy nekem is nagyon fontos a dicséret.
Gyakran, ha alkotok valamit, vagy valamilyen eredményt érek el, akár tudat alatt is elvárom, hogy azt mások is elismerjék. Sokszor azon kapom magam, hogy festés vagy rajzolás után az egész családomnak végigmutogatom az elkészült művet.
Ahogy elgondolkoztam azon, mit is jelent ez a fogalom számomra, rá kellett jönnöm, hogy megannyi formába bújhat és számtalan értelmezése lehet. A röpke szavaktól, egy büszke pillantáson át bármivel, még a kézmozdulatainkkal, gesztikulációnkkal is dicsérhetünk valakit, ezáltal kifejezve neki: szeretlek. Akkor tud ez a legjobban esni, ha váratlan helyzetekben kapjuk.
Egy közösség tagja vagyok, ahol gyerekekkel szoktunk foglalkozni, táborokat, kirándulásokat szervezünk nekik. Emellett minden évben megrendezésre kerülnek olyan alkalmak, ahol mi, fiatalok is kikapcsolódhatunk és tapasztalatot cserélhetünk. Egy ilyen hétvége során a zsúfolt folyosón sétálva szembetalálkoztam ez egyik szervezővel, aki izgatottan félrehúzott és megkért, hogy én is segítsem koordinálni az egyik programot. Ez így nem hangzik hatalmas dolognak, csak rám bíztak egy feladatot, de számomra ott és akkor ez azt jelentette, hogy megbecsülik a munkámat és számítanak rám. Valamikor ez a kis megerősítés is elég, hogy elismerve és szeretve érezzük magunkat.
Máskor viszont néhány elismerő szó üldözésével tudjuk tölteni az egész napunkat. Néha én is beleesem ebbe a hibába. Nehezebb napokon, főleg amikor nem vagyok biztos magamban, szinte éhezek a dicséretre. Csak pár szó: “De jól nézel ma ki!” “Szép volt!” “Csak így tovább!” Valamikor már ezek az apró mondatok is motiválnak, bearanyozzák a napomat, viszont néha átesek a ló túloldalára és elkezdek méricskélni. Ma az új ruhámat vettem fel és még csak egy ember dicsérte meg. Megdicsérte, de vajon komolyan is gondolja? - Számos hasonló gondolat kavarog a fejemben rosszabb időszakaimban. Ilyenkor hatalmába kerít az az érzés, hogy nem vagyok elég, hogy a másik jobb, hogy harcolnom kell a dicséretért, és egy értelmetlen versenybe szállok a saját fejemben.
Szerintem ezek a kétségek, hangok mindenkiben ott vannak valamilyen módon. Az ember időnként elbizonytalanodik és azt érzi, hogy megbénult, hogy nem tud továbbhaladni, pedig nagyon szeretne. Sokszor éreztem én is hasonlóan.
Szerintem ezért is nagyon fontos, hogy ne csak másokat dicsérjünk vagy másoktól várjunk elismerést, hanem hogy magunknak is azt tudjuk mondani, szép volt! Én ilyen helyzetekben mindig próbálok megállni és magamba nézni egy kicsit. Ezt tényleg jól csináltam? Tényleg büszkeséggel tölt el? Igen! Ügyes vagyok, megcsináltam. Persze a külső dicséretet sokkal könnyebb befogadni, mint ami belülről jön. Mégis azért tartom ezt fontosnak, mert nekünk is el kell fogadnunk saját magunkat ahhoz, hogy a másikat irigység nélkül őszintén, puszta szeretetből dicsérni tudjuk.
Szmodis Júlia, 11. B