Utoljára hetedik osztályos koromban álltam ugyanitt, hogy áhítatot tartsak. Azóta eltelt jó pár év, és a diákok közül már csak az osztályom emlékszik arra, hogy anno itt álltam a szaxofonommal, kővé dermedve, és azon imádkoztam, hogy csak szólaljon meg: a hangszer is meg én is. Most is ez van bennem, de remélem, meg tudok szólalni.
Van egy kedvenc igém, amely a rómaiakhoz írt levélben található, így hangzik:
“Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”
Nem igazán szoktam forgatni a Bibliát, habár mindenki arra buzdít, és tudom, hogy segítségemre válna és építené a lelkem. Csak akkor szoktam kinyitni, ha éppen ráérek, vagy már tényleg nem tudom, mit kezdjek azzal az adott helyzettel. És szeptember 13-án beugrott, hogy nem tudom, mi van a kedvenc igém előtt és után. Fogalmam sincs, milyen mondatok hangzanak el a környezetében. Ezért megnéztem, és rájöttem, hogy éppoly fontos a kontextus is, mint az az ige, ami a legtöbb osztályteremben is ki van tűzve.
A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 31. versét mindenki kívülről fújja, ismeri, és azt is, hogy hol van a Bibliában. Azonban a teljes igét kevesen ismerik, így szól:
“A választottakat senki sem szakíthatja el Isten szeretetétől. Mit mondjunk hát erre? Ha az Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”
Nagyban meghatároz minket, hogy honnan jöttünk: faluból, városból, művészeti iskolából, vagy inkább reálosból, vannak-e testvéreink vagy nincsenek, szigorúak-e a szüleink vagy inkább engedékenyebbek. Az, amit magunkkal hozunk, ami megelőzi a jelenünket, kihat az életünkre. Viszont akárcsak ennél az igénél: “Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”, sokszor mi is sajnos csak a köztes részre emlékszünk. Pedig éppoly fontos, hogy kik voltunk és kik leszünk ezek után, mint a pillanatnyi cselekvéseink, hangulatunk, helyzetünk. Hiszen mennyire fontosak a közrefogó igék is: senki sem tud bennünket Istentől elszakítani, és olyannyira szeret minket, hogy mindenét odaadta nekünk. Szeretve vagyunk, értékesek vagyunk, és sosem vagyunk egyedül. Egészen eddig a napig ez volt a kedvenc igém, meg ugye ezzel is találkoztam a legtöbbször, de mostanában korábbi érettségik felett görnyedve sokkal többször jut eszembe a ,,Nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten” kezdetű sor. Végzősként sokszor gondolok arra, hogy mi a célom, hány pont kell az egyetemhez, hány hét van a nyelvvizsgáig, az osztályozóig, és felteszem magamnak a kérdést, hogy tényleg készen állok erre? Érett vagyok én ahhoz, hogy leérettségizzek és utána egyetemre menjek? Tudok majd új baráti kapcsolatokat kialakítani, meg tudok majd állni a saját lábamon? És
mindezt majd egyedül. Vagy egyedül Isten segítségével? És habár ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, és nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok, az motoszkál végig bennem, hogy ha az Isten velem (márpedig velem van!), akkor ki lehetne az, aki megakadályozza, hogy mindez sikerüljön? Van bárki, aki keresztbe tehetne a terveimnek? Csak saját magam lustasága és a jövőre való rágörcsölés. Aki kicsit is jobban ismer, az tudja, hogy rettentően lámpalázas vagyok és nagyon szeretek előre tervezni, izgulni a dolgokon.
Minden karácsonykor van egy fix karácsonyi ajándékom, ami nem más, mint egy határidőnapló, és abba hetekkel előre bele vannak írva az események. Állandóan igyekszem a jövőben élni, tervezni, szervezni, szorongani olyan dolgok miatt, amik csak hetekkel, akár hónapokkal később esedékesek. Ezáltal sokszor elvesztem a fókuszt a MOST-ról. Mert ha mindent beleadok, és közben jelen tudok lenni testben és lélekben, ebben az iskolában és ebben a pillanatban, és nem a következőben, vagy a jövő hetiben, vagy az azt követőben, akkor semmi sem veszik el. Sem idő, sem élmény, sem azok az apró pillanatok, amik évek múltán felértékelődnek majd. És boldogan fogok visszagondolok az itt töltött időkre, az osztálytársaimra, a barátaimra, a diáktársaimra, tanáraimra és minden közösen megélt pillanatra jó emlékként. Fontos, hogy kontroll alatt tartsam a jövőm és a múltam, hisz ahogy az Igénél látjuk, azok a részek is rettentő fontosak, de meg kell találni az egészséges egyensúlyt És mivel mindenki csak az Igére emlékszik pontosan, ugyanúgy az itt töltött időt ki kell élvezni, emlékezni kell rá, meg kell élni. Ebben a pillanatban kell itt lenni.
“Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2Timóteus 1,7
Futó Zsófia 12.A
Kommentare